Olyan mértékű az antiszemitizmus Európában, amelyre az EU létrehozása óta nem volt példa

Mairead McGuinness uniós biztos szerint a büntetőjog eszközeivel kell fellépni az antiszemita cselekedetek elkövetőivel szemben.

Mairead McGuinness, az Európai Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért, pénzügyi stabilitásért és a tőkepiaci unióért felelős uniós biztosa hétfőn az Európai Parlament plenáris ülésének az antiszemitizmus, valamint a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények európai problémáiról folytatott vitáján azt mondta, a közel-keleti konfliktus olyan mértékű antiszemitizmust idézett elő Európában, amelyre az Európai Unió létrehozása óta nem volt példa.

Fegyveres rendőr őrködik a frankfurti zsinagóga közelében 2023 novemberében (Fotó: AP)

Fel kell lépni az antiszemitizmussal szemben a zsidók és a muzulmánok mellett minden olyan csoport érdekében, amely hátrányos megkülönböztetéssel és gyűlölettel szembesül – jelentette ki.

Közölte: az antiszemitizmus erősödött, a gyűlöletbeszéd és a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények egyre gyakoribbá váltak tavaly október óta Európában, miután a palesztin Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei támadást intéztek Izrael ellen. A zsidóknak úgy a való életben, mint az online térben erőszakkal kell szembesülniük – tette hozzá.

„A szabadságunk nem feltétlen, a gyűlöletbeszéd nem fér bele a szólásszabadság kereteibe” – fogalmazott McGuinness, majd hozzátette: a büntetőjog eszközeivel kell fellépni az ilyen cselekedetek elkövetőivel szemben. Az antiszemitizmus amellett, hogy fenyegetést jelent a zsidókra nézve, veszélyezteti a társadalom összetartását és elősegíti a radikalizálódást – hívta fel a figyelmet.

A gázai háború hatásai aláássák az antiszemitizmus elleni harcban elért eredményeket

– tette hozzá beszédében az uniós biztos, aki szerint le kell állítani a vérontást a Gázai övezetben, azonnali tűzszünetre van szükség, a túszokat pedig szabadon kell engedni.

Az október 7-i terrortámadása óta egyre erősödő európai antiszemitizmusról az Arte Heti Kitekintője készített nemrég riportot, amely a Telex oldalán magyar felirattal is elérhető.

Antisemitism in Europe | ARTE Europe Weekly

Antisemitism has risen sharply since the 7 October Hamas attack on Israel and the war in Gaza. As European societies become polarised on the Israel-Palestine conflict, Jewish and Muslim people in Europe suffer the fall out. This week we look at the facts around antisemitism and find out how it can be tackled.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.1 nap ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »