Szóljatok – A Radnóti Színház kiállása a gyermekekért és az oktatásért

A Radnóti Színház szolidaritási akciója a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett.

A Radnóti Miklós Színház társulata és tágabb alkotóközössége szolidaritását fejezi ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett. E szervezetek munkatársainak sok száz gyerek számára utolsó szalmaszálat jelentő hiánypótló és példaértékű munkája mostanra teljesen ellehetetlenült – olvasható a színház által kiadott közleményben.

A közlemény kiadói kiállnak azokért, akiknek a hangja nem hallható, kiállnak a gyermekek védelmében, felszólalnak az embertelen rendelkezések ellen. Azt üzenik:

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a „Szóljatok” akció kapcsán azt mondta: „Elég! Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem indulunk azonos esélyekkel az életben. Egyre nagyobbra nyílik a társadalmi olló a szegények és a gazdagok között. Egyre több a hátrányos helyzetű gyerek és fiatal. Egyre igazságtalanabb rendszert működtetünk. Pedig a társadalom tudja magát gyógyítani a civil szervezetek jótékony tevékenységével. Csak békén kellene hagyni őket. Hiszen sok esetben az állami apparátus helyett látnak el szakértelmükkel és elhivatottságukkal nélkülözhetetlen munkát. Igaz, így a puszta létezésükkel is felhívják a figyelmet a rendszer tátongó hiányosságaira, ezt a rendszernek el kellene viselnie, és az általuk nyújtott megoldást támogatni és értékelni kellene, nem ellehetetleníteni. Milyen jövőt építünk így?”

Szóljatok!

A Radnóti Miklós Színház társulata és tágabb alkotóközössége szolidaritását fejezi ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület mellett. E szervezetek munkatársainak sok száz gyerek számára utolsó szalmaszálat jelentő hiánypótló és példaértékű munkája mostanra teljesen ellehetetlenült. Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a “Szóljatok” akció kapcsán azt mondta: “Elég!

A filmben megjelenik Erdős Virág is, akinek Szóljatok című ikonikus versét mondják el a művészek. A kisfilmet Rideg Richárd jegyzi, aki Az utolsó osztálykirándulást is rendezte. Tavasszal a Radnóti Színház Elég címmel a társadalmi felelősségvállalásra hívta fel a figyelmet egy különleges fotókiállítással: Csoszó Gabriella fotós-aktivista képein a színház színészei képviseltek számukra fontos ügyeket. A Radnóti Színház feladatának tekinti a társadalmi problémákra való reflexiót, művészi munkáján és a kapcsolódó programokon keresztül gondolkodásra és párbeszédre készteti nem csak a közönségét.

A művészek a megjelenés sorrendjében: Erdős Virág, Schneider Zoltán, Sebestyén Aba, Valló Péter, Porogi Ádám, Tóth Ildikó, Bata Éva, Berényi Nóra Blanka, Szenteczki Zita, Bálint András, Gazsó György, Martin Márta, Sodró Eliza, Nagy Péter István, Csoszó Gabriella, Alföldi Róbert, Mészáros Blanka, Szikszai Rémusz, László Zsolt, Pál András, Kováts Adél

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.4 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »