Szakácskönyv a túlélésért – A történelem mindig meghatározza az egyén életét

A Haver Alapítvány és a Gólem Színház együttműködésében létrejött oktatási projekt ebben a tanévben összesen 100 középiskolás diákhoz fog eljutni a Holokauszt 80 eseménysorozat keretében.

A Szakácskönyv a túlélésért című oktatási projekt a Haver Alapítvány és a Gólem Színház együttműködésében jön létre. A projekt alapját Hédi néni – Endrei Hedvig – magyar holokauszt-túlélő élettörténete adja. Czingel Szilvia, a Centropa Alapítvány munkatársaként egy életútinterjúban rögzítette, majd Szakácskönyv a túlélésért címmel egy interjúkötetben megírta Hédi néni történetét, amelyből a Gólem Színház azonos címmel színdarabot készített.

Fotó: Haver Alapítvány

A Haver Alapítvánnyal való közös munka elején a színdarabból egy rövidített, 45 perces tantermi verzió is készült, amelyet elő lehet adni színházban, vagy akár az iskolában is – sőt, a Covid óta videófelvétel formájában is meg lehet tekinteni. Erre a 45 perces színdarabra épített rá a Haver egy szintén 45 perces foglalkozást, amelyben a foglalkozást vezetők interaktív gyakorlatokon és irányított beszélgetésen keresztül segítik a diákokat a színdarab megértésében és feldolgozásában.

A projekt célja megmutatni a diákoknak, hogy a történelem olykor banális, máskor felfoghatatlanul tragikus módon, de mindig meghatározza az egyén életét, még akkor is, ha az egyén – akárcsak Hédi néni – passzívan, a háttérben meghúzódva igyekszik túlélni.

Jelen projekt során a Haver Alapítvány vállalja, hogy a 2024/2025-ös tanév alatt öt Szakácskönyv a túlélésért foglalkozást tart összesen 100 középiskolás diáknak. Az öt foglalkozásból három vidéken zajlik.

Még több Kibic

Zene a tragédia idején – Egyedülálló koncert a Gólem Központban

2025.01.29.1 hónap ago
A zene fontos szerepet játszott a koncentrációs táborok, a gettók és a megsemmisítő táborok foglyainak életében.

Az egykori budapesti gettó határa mentén járt körbe a sófár hangja

2025.01.18.2 hónap ago
Diákok, önkéntesek és zsidó civil szervezetek tagjai élőlánccal emlékeztek a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulójára. A ZSKF által szervezett Gettó Szíve megemlékezés volt az első, amely az új Klauzál téri emlékműnél zajlott.

A gettó felszabadítása az emberi kitartás és összetartozás példája is egyben

2025.01.14.2 hónap ago
A budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulójára emlékező konferenciát rendeztek a Bálint Házban a B’nai B’rith szervezésében. Az esemény nyitóbeszédei személyes történetekkel, emlékekkel és a megemlékezés fontosságának hangsúlyozásával teremtettek méltó hangulatot.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »