Az együttműködésekről fog szólni a Gólem Színház következő évada

Három bemutatóval, klubokkal és különleges eseményekkel várja nézőit a Gólem Központ a 2024/2025-es évadban.

A Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ következő évada az együttműködésekről fog szólni. Idén nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az oly sok szeletre tagozódott színházi szakma minél több szereplőjével együtt hozzunk létre közös produkciókat. Az együttműködések által erősítve, támogatva egymást más zsidó szervezetekkel, színházakkal és intézetekkel. Reményeink szerint a közös munkának köszönhetően a közönség is annál színesebb és izgalmasabb produkciókat láthat a következő évadtól.

Gólem Központ (Fotó: Gólem Színház)

Mintha élne

Kafka három novelláját, három rendező, a Gólem Színház és a Radnóti Színház alkotói viszik színre:

  • Az éhezőművész – Borgula András
  • Az odú – Sahin-Tóth Sára
  • A fegyencgyarmaton – Regős Simon

A színészek a Radnóti Színház művészei:

  • Berényi Nóra Blanka Gazsó György
  • Kozma Veronika e. h.
  • Major Erik

A produkció a Radnóti Színház, a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központ, a Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Cseh Centrum együttműködésével jön létre a Gólem Színház és Zsidó Előadóművészeti Központban.

Bemutató: 2024.11.24.

Második bemutatónk 10 hónap Babilon (munkacím) Galló Olga, Fullajtár Andrea nagymamájának a második világháború alatt íródott naplójából készül. A monodrámát Borgula András rendezi, Fullajtár Andrea főszereplésével. Az független produkció együttműködésben készül A Mazsikével és Az Élet Menetével.

A Gólem Ifjúsági Társulat Végh Antal Könyörtelenül című regényéből készíti következő előadását. A regény igaz történeten alapul: 1973-ban Balassagyarmaton a helyi határőrparancsnok két kamasz fia lopott fegyverrel túszul ejtett tizennyolc lányt a kollégiumban. A túszdráma áprilisban kerül bemutatásra.

2024.09.01. 10:00-18:00

Az Erzsébetvárosi Önkormányzat, a MAZS Alapítvány, a Csányi5 és a Gólem Központ bemutatja: Sálom utca:

Mindenkit vár a Sálom utca az Európai Zsidó Kultúra Napján

Idén új szegmense mutatkozik be a Gólem Központnak: a Gólem Klubok!

Ha nem csak nézőként vennél részt a Gólem életében, hanem beszélgetnél velünk filmekről, könyvekről, megkóstolnád a főztünket, vagy akár együtt játszanál velünk, akkor ezek a klubok mind rád várnak:

  • Gólem Könyvklub
  • Gólem Kocsmakvíz
  • Gólem Filmklub
  • Mi a vacsi?
  • Bezsidulás
  • Hello Sábesz!

Találkozzunk 2024/25-ben is a Gólem Központban!

www.golemkozpont.hu

www.salomutca.hu

Még több Kibic

Nemes Jeles László új filmje október 23-án érkezik a magyar mozikba

2025.05.14.3 nap ago
Az Árva című film 1957 tavaszán, Budapesten játszódik.

Golda – A ZsiFi filmvetítése a Bálint Házban Izrael 77. függetlenségi napja alkalmából

2025.05.14.3 nap ago
Minden, amit tudni akartál a jom kipuri háborúról és a nőről, aki magára vállalta a felelősséget és a nehéz döntéseket.

Botlatóköveket helyzetek el a holokauszt operaházi áldozatainak emlékére

2025.05.11.5 nap ago
A botlatókövek elhelyezése azt az üzenetet közvetíti, hogy az Operaház nagyra becsüli a zsidó származású munkatársai hozzájárulását a magyar operakultúrához.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »