Auschwitzról szóló filmek újszerű megközelítéssel a Csányi5-ben

A program keretében csak olyan filmek kerültek kiválasztásra, amelyeket Magyarországon még soha nem vetítettek.

Az Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány (Csányi5) – együttműködésben az Auschwitz-Birkenau Emlékmúzeummal – öt filmből álló sorozatot indít 2024. szeptember 1-jén.

Auschwitz, 1944 (Fotó: Fortepan / Lili Jacob)

Az Auschwitzról szóló filmek személyes, családi történetekre koncentrálnak. A megközelítés újszerű, a Múzeumban található tárgyak alapján indított múzeumi kutatások egyéni sorsokat, vagy akár családregényeket dolgoznak fel és jelenítenek meg filmen: kik voltak ők, mikor jöttek, mi történt velük és a család többi tagjával.

A tömegsírok, a krematóriumok borzalma mellett, vagy inkább helyett bemutatva azt, hogy az áldozatok nem névtelen halottak milliói, hanem ugyanolyan érző, szenvedő, szerető és igyekvő emberek voltak, mint bármelyikünk a 21. században.

 Az első vetítés 2024. szeptember 1. 18:30-kor lesz, ezt követően, minden hónapban egy-egy újabb film kerül majd bemutatásra, magyar felirattal.

A vetítések időpontjai:

2024.

  • szeptember 1. 18:30.
  • szeptember 29. 18:30.
  • október 10. 18:30
  • december 8. 18:30.

2025.

  • január 19. 18:30

Helyszín: Budapest, VII. kerület Csányi u. 5.

A programsorozat a MAZSÖK támogatásával jött létre.

Még több Kibic

Zene a tragédia idején – Egyedülálló koncert a Gólem Központban

2025.01.29.1 hét ago
A zene fontos szerepet játszott a koncentrációs táborok, a gettók és a megsemmisítő táborok foglyainak életében.

A gettó felszabadítása az emberi kitartás és összetartozás példája is egyben

2025.01.14.4 hét ago
A budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulójára emlékező konferenciát rendeztek a Bálint Házban a B’nai B’rith szervezésében. Az esemény nyitóbeszédei személyes történetekkel, emlékekkel és a megemlékezés fontosságának hangsúlyozásával teremtettek méltó hangulatot.

A Gettó Szíve – Megemlékezés a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulója alkalmából

2025.01.07.1 hónap ago
A ZSKF eseményén nagy tömegek, akár aktív részvevőként is megmutathatják, hogy a borzalmakat, ami többek között a budapesti gettóban is történt, sohasem felejtjük el.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »