Weiss Manfréd és családja leginkább gyáraikról ismertek, pedig a zsidó nagyiparos bárónak komoly mezőgazdasági fejlesztései is voltak, amelyeket ma egyre többen emlegetnek az aszály sújtotta Dél-Alföldön.
Augusztus elejére elérte a 75 ezer hektárt, és hetente további több tízezer hektárral gyarapszik az aszálykárra bejelentett területek nagysága, közölte a hónap elején az Agrárminisztérium. A tárca adatai szerint a aszálybejelentések fele a Dél-Alföldről érkezett. A szakemberek szerint ezt a régiót érinti a legnagyobb mértékben a klímaváltozás Magyarországon, az aszálykárokért pedig a hosszú heteken át tartó szárazság mellett az elhibázott vízgazdálkodás, a jelenlegi tájhasználatot és földművelési gyakorlatot teszik felelőssé.
Tavaly nyár elején éppen a Szentes közelében lévő Derekegyházán dőlt meg a melegrekord. Abban a faluban, amelynek sorsa a G7 cikke szerint azt szemlélteti, hogyan alakult át és hogyan vált különösen sebezhetővé az Alföld a klímaváltozással szemben, és amely település címerében a mai napig megtalálható a zsidó nagyiparos Weiss Manfréd közismert, egymásra szerkesztett WM monogramja. A faluban a szociális érzékéről és jótékony alapítványairól ismert báró és leszármazottainak emlékét is ápolják, a Weiss család ugyanis olyan nagyüzemi mintagazdaságot épített ki a környékbeli földeken, amelyet a mai aszály sújtotta időkben egyre többet emlegetnek.
Weiss Manfréd 1913-ban vásárolta meg a Károlyi család derekegyházi kastélyát és a hozzá tartozó birtokot, de már korábban megvett az uradalomból egy közel kilencezer holdas részt, bár egy legenda szerint nem vásárlás, hanem kártyaadósság kiegyenlítése történt. Akkora már javában működött a konzervgyár Pesten, a lőszer- és járműgyár, az acélmű és fémöntöde Csepelen, valamint a textilgyárak Vácott, Iglón és Selmecbányán. Weiss a kor egyik legismertebb nagyiparosává vált, és egy olyan rezidenciát keresett, ahol az ünnepeket nyugodt körülmények között tölthetik el.
A Weiss család azonban nem csak pihenni járt le a derekegyházi birtokra. Weiss Manfréd a munkájának élt, a jelmondata is ez volt: „a munka mindent legyőz”. Ennek szellemében kezdtek bele tulajdonukba került művelhető területen egy nagyüzemi mintagazdaság létrehozásába. Erdőket telepítettek – aminek köszönhetően Derekegyház máig Csongrád egyik legnagyobb erdőfelülettel rendelkező települése –, több mint harminc artézi kutat fúrtak, kisvasút-hálózatot építettek ki, feldolgozóüzemeket létesítettek és öntözőcsatornákat ástak, amelyekből öntözőhajóval locsolták a terményeket.
Az abban a korban rendkívül modern megoldásnak számító, különleges, hajós öntözőrendszert Weiss Manfréd és családja hét év alatt építette ki. A szabályos szelvényű csatornákon az 1920-as évek elejétől közlekedő hajó egészen az 1960-as évekig öntözte a több száz hold méretű területet. Az egykori öntözőhajó makettjét Derekegyház központjában éppen négy évvel ezelőtt, augusztus 20-án leplezték le. Az átadóünnepségen Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese Weiss Manfréd öntözőhajóját méltatva arról beszélt, hogy már száz évvel ezelőtt is felismerték a gazdák, hogy fejlesztés nélkül nincs továbblépés, hogy öntözés nélkül nincs eredményes gazdálkodás.
A makett elkészítéséről szóló kisfilmből kiderül, hogy az öntözőhajót két Ganz-motor hajtotta, középen helyezkedett el a fő sugárcső, amelyen keresztül spriccelte ki a vizet két irányba, nagyjából 90-100 méter távolságba. A szántóföldet 200 méteres parcellákra osztották fel, amelyek között a hajó két főcsatornán közlekedett. Az egyik főcsatorna a mai napig megvan. A hajó elején és végén lévő vízfúvók pedig a hajó egyenesbe tartására szolgáltak. A hajótest méretét korabeli fényképek és levéltári anyagok alapján próbálták megállapítani a modell készítői, akik arra jutottak, hogy a hajó 12-15 méter hosszú lehetett. A hajótestet Csepelen építették a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek gyárában.
Weisz Manfréd 1922-es halála után a birtokot gyermekei örökölték, akik egészen addig folytatták az öntözőhajós gazdálkodást, amíg 1944-ben menekülniük nem kellett. A német megszálláskor a zsidó származású Weiss-család vagyona egy részének – közte a derekegyházi uradalom – átadása fejében távozhatott az országból. Nem sokkal ezután a kastélyt kifosztották, berendezését részben német katonák, részben a környék lakói elvitték. Az öntözőhajó súlyosan megrongálódott.
A háború után a birtokot államosították, 1945-ben a volt Weiss Manfréd-féle nagybirtok hajós öntözésre berendezett területén állami gazdaságot alakítottak. Az öntözőhajót felújították, a Ganz-motorok helyett egy leselejtezett harckocsimotor került bele. Egy 1950-es Filmhíradó pedig már a Derekegyházi Állami Gazdaság mezőgazdasági újításaként mutatta be a hajót a közönségnek, Weisz Manfréd nevének említése nélkül.
Az öntözőhajó ezt követően elkerült eredeti helyéről, először a Hortobágyra vitték át, majd a Balatonra, végül nyoma veszett, valószínűleg szétszedték, darabjait elhordták. Az eredeti terv szerint a „nyugdíjazása” után a Mezőgazdasági Múzeumba vitték volna, ebből azonban nem lett semmi.
A rendszerváltás után fokozottan a nagytáblás, intenzív mezőgazdaság kezdte uralni a Weiss család egykori birtokainak környéket: kevés növényi kultúrát – főleg takarmánynövényeket – nehézgépekkel állítanak elő sok vegyszerrel. Szabó István derekegyházi polgármester a G7 riportjában meg is jegyzi:
„A mai gazdák már nem akarnak mikroklímát megőrizni, erdősávokat ültetni, mint Weiss Manfréd idején. Ma a mezőgazdaság nem egyenlő a vidékfejlesztéssel”.
A munka mindent legyőz – A 100 éve elhunyt Weiss Manfrédra emlékeztek
