Mazsihisz-elnök: Elkeserítő a holokauszt áldozatainak emlékét meggyalázó prédikáció

Grósz Andor közleményben reagált Labossa Péter Mihály prédikációjára, aki szerint Isten azért engedte, hogy megtörténjen a holokauszt, mert a zsidóság elutasította és elárulta Jézust.

Reméljük, hogy az egyházi vezetés a legszigorúbb eréllyel fog gátat szabni az olyan gondolatmenetek hirdetésének, amelyek sértik a zsidó nép méltóságát

– fogalmaz dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke közleményében, amelyben az érdi evangélikus lelkész, Labossa Péter Mihály antiszemita prédikációjára reagált. Az evangélikus lelkész a templomban arról beszélt, hogy szerinte Isten azért engedte, hogy megtörténjen a holokauszt, mert a zsidóság elutasította és elárulta Jézust.

Grósz Andor (Fotó: Mihály Bendegúz / ZSKF)

Az elmúlt hónapokban szerte a világban ijesztő gyorsasággal nőtt az antiszemitizmus, ezért egy magyar zsidó embert sem érhet váratlanul, ha már a magyar nyilvánosságban is a zsidó vallási hagyományra és a zsidó népre vonatkozó súlyosan sértő beszédet hall. Különösen fájdalmas azonban az, hogy egy, a zsidósággal kifejezetten jó kapcsolatot ápoló egyház felkent papja a szószékről terjeszti azt az évezredek óta ismert vádat, hogy a zsidóság saját maga felelős az őt ért történelmi csapásokért, beleértve a nácizmus bűneit is – olvasható Grósz Andor közleményében.

Elkeserítőnek találjuk, hogy ezek a holokauszt áldozatainak az emlékét meggyalázó, éppen a soá 80. évfordulójának évében hirdetett toxikus szavak egy magyar keresztyén templomban, magyar keresztyének előtt, méghozzá egy olyan keresztyén magyar ember szájából hangzottak el, aki – esküje szerint – az életét az igazságnak és Isten szolgálatának szentelte – írja a Mazsihisz elnöke, aki szerint:

Jeruzsálem ókori pusztulásának és a XX. századi zsidók elleni népirtásnak teológiai „érvekkel” való igazolása nem más, mint az ó- és középkori legsötétebb zsidógyűlölet felélesztése és terjesztése.

A közlemény szerint nemcsak az egész zsidóság számára sértő a holokauszt áldozatai emlékének meggyalázása, hanem igazán méltatlan Sztehlo Gábor egyházához, amely német földön nyíltan, bátran nézett szembe mind az alapítása kori teológiai zsidóellenességgel, mind a nácikkal való történelmi együttműködésük tanulságaival, és valódi bűnbánatot tanúsított.

Ismerve a Magyarországi Evangélikus Egyház őszinte elkötelezettségét az antiszemitizmus minden formájával szemben, nagyon reméljük, hogy az egyházi vezetés a legszigorúbb eréllyel fog gátat szabni az olyan gondolatmenetek hirdetésének, amelyek sértik a zsidó nép méltóságát, és mérget csepegtetnek a hívő emberek lelkébe

– zárul Grósz Andor közleménye.

Még több Kibic

Macron nemzeti emléknappá nyilvánította Alfred Dreyfus rehabilitációjának évfordulóját

2025.07.13.1 nap ago
A francia elnök egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is ébernek kell maradni az antiszemitizmus régi démonaival szemben.

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.3 nap ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.4 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »