Közeledés a Mazsihisz és a zsidó civilek között a ZSKF konferenciáján

A Zsidó Közösségi Fórum június végén megtartott, De addig mi lesz? elnevezésű konferenciájának talán az egyik legizgalmasabb beszélgetése volt a zsidó civilek és a nagy egyház(ak) közös pódiumbeszélgetése. Az egyetlen résztvevő egyház, a Mazsihisz és a civil résztvevők kölcsönös közeledésre tettek ígéretet. Az is világossá vált, hogy milyen veszélytől tartva történhet meg ez a közeledés.

Veiszer Alinda moderálta a konferenciának azt a paneljét, mely a zsidó civil szervezetek és a nagy egyházak közötti párbeszédét igyekezett elősegíteni. Civil részről Lieberman Mária, a Centropa Alapítvány vezetője; Félix Anikó, a Haver Alapítvány vezetője; Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója; Jusztin Ádám, a Maccabi VAC elnöke és Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője és egyben a ZSKF elnöke ültek az asztalnál. Egyházi részről azonban csak Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke fogadta el a meghívást, az EMIH nem reagált a konkrét megkeresésre.

Veiszer Alinda a beszélgetés elején azt kérdést tette fel a résztvevőknek, hogy mit gondoltnak Schöngberger Ádám, a Marom Egyesület elnökének a konferencia egyik korábbi beszélgetésén elhangzott mondatáról, mely szerint ki kell mondani, hogy a zsidó közösség jelenlegi formájában nem működőképes.

Kenesei Marcell válaszában elmondta, hogy ez az állítás csak részben igaz. Szerinte ugyanis alapvetően jól működik a kisközösségek megszervezése és az emberek szeretnek részt venni az általuk szervezett programokon. Azzal azonban egyetért, hogy azok között a civil szervezetek között, amelyek ezeket a kisközösségeket működtetik, nincs érdemi együttműködés. A közösség a Bálint Ház igazgatójának meglátása szerint szét van forgácsolódva. Félix Anikó ezzel egyetértett, de rögtön hozzátette azt is, hogy fontos lenne megnézni, hogy kinek mi a funkciója a közösségen belül, és ezek alapján összehangolni a tevékenységeket, kialakítani partnerségeket.

Jusztin Ádám szerint a közösségen belül a finanszírozás hiánya a fő probléma. A Maccabi elnöke úgy látja, hogy már a pályázatok, projektek tervezésénél együtt kellene működni és közösen próbálni finanszírozást szerezni ehhez. Meglátása szerint, ha mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, az szükségszerűen rossz eredményre fog vezetni. Több beszélgetőtársa szerint azonban önmagában a pénz nem oldana meg semmit, ha nincs érdemi vízió és hosszútávú tervezés. Jusztin erre reagálva elmondta, hogy a tervezéshez és a stratégia kialakításának is az előfeltétele az, hogy legyen valamiféle minimális stabil anyagi háttér, mert amíg egy szervezet alkalmazottai éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy a néhány százezres Mazsök-támogatásokkal elszámoljanak, addig semmi másra nem marad idejük és energiájuk.

Borgula András úgy látja, hogy a fiatalok és a nők megjelenésével és aktív szerepvállalásával változik a zsidó közösség, és ez nehéznek tűnhet, különösen a hozzá hasonló, idősebb férfiaknak, de meggyőződése, hogy hosszú távon egészséges ez a folyamat és a közösség szempontjából pozitív változásokat fog eredményezni.

A Mazsihisz és a civilek viszonya kapcsán Grósz Andor felhozta a Bálint Ház épületére kirakott szivárványos zászló miatt kialakult nézeteltérést az egyház és a Révay utcai civil szervezet között. A hitközség elnöke elmondta, hogy akkor volt egy komolyabb konfliktus, de a párbeszédnek köszönhetően nem lett belőle helyrehozhatatlan, végleges törés a két szervezet között. Mindezt Kenesei Marcell is megerősítette. Szerinte nem kell egyetérteniük mindenben ahhoz, hogy tiszteljék egymást, hiszen a zsidóság egyik legszebb hagyománya az egymással való vita lehetősége, melynek köszönhetően jobban megérthetjük a másik, sőt akár a saját álláspontunkat is.

Kenesei meggyőződése, hogy ez egy olyan zsidó érték, amit nem szabad elfejteni és hátrahagyni. A Bálint Ház igazgatója úgy látja, hogy sokkal jobb lenne, ha azoknak a reform egyházaknak a rabbijai, akik a háláchá alapján azt mondják, hogy például a melegházasság elfogadható, többször ülnének le vitatkozni mondjuk Fröhlich Róberttel vagy Radnóti Zoltánnal ilyen és ehhez hasonló a kérdésekről. A téma kapcsán egy hozzászóló erősen sérelmezte, hogy ebben az ügyben a Mazsihisz nem állt az LMBTQ közösség mellé, hanem a zászló eltávolítására kényszerítette a Bálint Házat.

Lieberman Mária felelevenítette, hogy eredetileg a Mazsihisz azt ígérte, lesz civil kapcsolattartója, de aztán az erre kijelölt személy sosem kereste meg őket. A Mazsihisz elnöke elismerte, hogy ebben hibáztak és megígérte, hogy ezúttal tényleg civil kapcsolattartót neveznek majd ki, aki folyamatosan lehetővé teszi a civilek és a Mazsihisz közötti kommunikációt. Grósz Andor arra is ígértet tett, hogy ezt a kérdést egy hónapon belül igyekszik rendezni.

Ezt követően Borgula András azt vetette fel, hogy ezen a beszélgetésen egyedül a Mazsihiszt éri kritika, miközben az EMIH-nek ugyanakkora felelőssége van a civilekkel kapcsolatban, de a távolmaradásuk hiányában nekik nem lehet címezni semmiféle kérést, kritikát, panaszt. Borgula egyébként úgy látja, hogy a különféle civil szervezetek specialisták az oktatásban, sportban, művészetekben stb., de az egyházak mégis saját művészeti, sport vagy éppen kulturális osztályokat nyitnak. Éppen ezért arra kéri az egyházakat, hogy éljenek azzal a tudással, amivel a civilek rendelkeznek és használják ki őket. A ZSKF elnöke azt is fölvetette, hogy mi lenne, ha a hazai zsidó egyházak állami támogatásainak egy százalékát a hazai civil szervezetek költhetnék el.

Grósz Andor mindenben egyetértett Borgulával. Szerinte például rá kellett döbbenniük, hogy Magyarországon nem kell zsidó színházat csinálni, mert létezik ilyen, ez pedig a Gólem Színház. Az elnök szerint jelenleg a Goldmark terem nincs tartalommal megtöltve. Ezen szeretnének változtatni, ezért a Mazsihisz nyitni fog különféle kulturális tartalmakat készítő színházi, filmes zsidó szervezetek felé, hogy velük együttműködve orvosolják ezt a helyzetet. Grósz Andor hangot adott abbéli meggyőződésének is, miszerint a Mazsihisz abszolút nyitott arra, hogy a civilek finanszírozása Borgula felvetéséhez hasonlóan történjen.

Kenesei Marcell a Mazsihisszel való kapcsolatra és a Jusztin által felvetett finanszírozási gondokra reflektálva elmondta – amit szerinte Kovács András kutatásai is alátámasztanak –, hogy a zsidó közösség nagy része kulturális értelemben határozza meg magát, márpedig ez egy iszonyatosan nagy erő. Ha jól szervezi meg magát a zsidó civil közösség és értékes munkát végez, akkor ehhez sokkal könnyebb forrást is teremteni.

A beszélgetés vége felé a panelhez hozzászólt e sorok írója is, aki elmondta, hogy mivel neki nem kell politikailag korrektnek lennie, ezért kimondhat olyasmiket is, melyet a pódiumon ülők talán nem mondatnak ki ilyen nyíltan. Szerinte a jelen nem lévő egyház jól szervezett, ugyanakkor nem tart igényt más egyházakra és a civilekre, hanem csak és kizárólag a hatalom irányába tesz gesztusokat. Mivel a Mazsihisz rendelkezik a hazai vallási élet képviseletével és egyházi státusz nyújtotta legitimációval, a civil szervezetek mögött pedig ott áll a hazai zsidóság aktív részének túlnyomó többsége, ezért az ő együttműködésükből egy valódi erő képződhet, ami képes lehet ellentartani az EMIH – más országokból már ismert – agresszív törekvéseinek.

Lieberman Mária egyetértett a hozzászólással, szerinte, ha elég jó kulturális, sport stb. programokat tudnak összehozni a Mazsihisz és a civilek, akkor valódi alternatívát képezhetnek az EMIH-vel szemben. Kenesei is megköszönte a hozzászólást, amivel egyetértett. Ugyanakkor szerinte arra is szükség van, hogy ha már megvan a közös törekvés, időről-időre emlékeztessük magunkat arra, hogy milyen „koordinátarendszerben is élünk”, és mik a közös céljaink. Meggyőződése, hogy erre azért is van szükség, mert a civilek egymás közötti és a Mazsihisszel folytatott tárgyalásaiban csak akkor tudunk majd felülemelkedni és túljutni a kisebb-nagyobb nézeteltéréseken, ha ezeket a közös célokat észben tartjuk.

A beszélgetés végén Grósz Andor és Jusztin Ádám is egyetértettek abban, hogy nagyon hasznos és előremutató volt a panelbeszélgetés, és bizakodóak a tekintetben, hogy ennek köszönhetően szorosabb lesz a viszony a hazai zsidó szervezetek között.

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) De addig mi lesz?! címmel rendezett kétnapos konferenciát június végén a magyarországi zsidóság jövőjéről. A konferenciáról készült eddigi beszámolóinkat itt lehet elolvasni:

Két szék közé esnek a zsidó civilek, amikor forrásokhoz próbálnak hozzájutni

2026-ra talán megoldódhatnak a zsidó civil szervezetek működési problémái

Nehezen kapcsolódnak a fiatalok a zsidó közösséghez, amitől kevesebb vallást és több aktualitást várnak

Ha a zsidóság nem közösségként működik, akkor a zsidó művészet is kevesebbet tud mondani