Ha a zsidóság nem közösségként működik, akkor a zsidó művészet is kevesebbet tud mondani

Mitől sikeres a Lefkovicsék gyászolnak? Miért van kevés zsidó művészet Magyarországon? Miként kellene a társadalmi problémákra és a közbeszédre reagálni? Milyen öncenzúra bénítja a zsidó kulturális életet? Zsidó művészet és kultúra a június végi ZSKF-konferencián.

Őrült nagyot megy a Lefkovicsék gyászolnak című film, amely azokhoz is közelebb viheti a zsidó kultúrát, akik eddig nem igazán foglalkoztak vele, állapította meg a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) kétnapos konferenciáján a zsidó kultúra témakörét körbejáró beszélgetést vezető Veiszer Alinda. A televíziós riporter, újságíró szerint a film sikere teljesen független vallási hovatartozástól vagy identitástól.

A beszélgetés résztvevői közül mindannyian egyetértettek a fenti felvetéssel. Schönberger Ádám, a film készítését a Zsidó Kultúra 2028 projekten keresztül támogató Marom Egyesület elnöke szerint a Lefkovicsék gyászolnak annak köszönheti a sikerét, hogy egy olyan emberi történetet mutat be, amivel mindenki tud azonosulni. Ami zsidó szempontból fontos lehet, hogy a zsidóságról nem mint egy megközelíthetetlen, távoli, egzotikus világról beszél. Hasonlóan látja Borgula András, a Gólem Színház vezetője is, aki szerint a film nem egy zsidó, hanem egy apa-fiú történet, aminek egyik nagyon fontos eleme, hogy nem áldozatként mutatja be a zsidókat.

A filmben kisebb szerepben felbukkanó Borbás Gergő, a filmet szintén támogató JCC Budapest – Bálint Ház kreatív igazgatója úgy véli, fontos, hogy készült egy olyan film, amely a zsidóságot egy kortárs közegben, a maga mindennapjaiban mutatja meg, és nem egy holokauszt történetet látunk. De azt is Jó volt látni, hogy a film az egész zsidó közösséget megmozgatta, és egyfajta közösségi összefogásban jött létre. Böröcz László, a 2B Galéria vezetője a film kritizálhatóságát emelte ki, ami egy holokauszt-film esetében a téma miatt szinte elképzelhetetlen lenne.

Kritizálhatóság, közösségi összefogás, nem áldozatként bemutatni, nem mutatja megközelíthetetlennek a kultúrát, a zsidóságot díszletnek használja. Ezek lennének a kulcsszavai a sikeres zsidó kultúrának? – tette fel a kérdés Veiszer Alinda a Lefkovicsék gyászolnak kapcsán elhangzottak alapján.

A siker szempontjából Schönberger Ádám szerint mind a mai napig a kényelmes álláspont, hogy azt kell megmutatni, amit már jól ismernek az emberek. Van egyfajta elvárás, hogyan kellene a zsidó kultúrának kinéznie, ami egy elég konzervatív megközelítés: a Dohány utcai zsinagógában fellép egy klezmer együttes vagy a 100 tagú cigányzenekar. Ha valaki ezzel szembe tud menni, és ügyes is benne, akkor az sikeres tud lenni, mint az a Lefkovicsék esetében is látható. A holokauszt ezzel szemben a zsidó identitás egy megkerülhetetlen része. A nem áldozati szerep ugyan lehet egy recept a sikerre, de ennek teljes kiiktatásával nem lesz érvényes zsidó mondanivalója.

Borbás Gergő a Veiszer Alinda által felsoroltak alapján próbálja szervezni a Bálint Ház programjait. Példának a Yalla Balagan sorozatot hozta, amely a fiatal felnőtt zsidó közönséget célozza meg, és amelyen jellemzően nem zsidó előadók játszanak nem zsidó zenéket egy zsidó közegben. Ez persze részben hasonlít a Dohány utcai zsinagógában tartott koncertekhez, ami azért van, mert kicsi a merítés a jó minőségű zsidó kulturális termékeket illetően.

Böröcz László szerint valóban kevés anyagból tudnak dolgozni. A 2B Galéria kiállításainak nagy részét zsidó témáknak szenteli, de míg a háború előtt volt komoly zsidó képzőművészeti felhozatal, azután a zsidó identitás háttérbe szorítása miatt már ez nem mondható el.

A felsoroltak valóban a közönségsiker titkát rejtik, mondta Borgula András. Ha sok emberhez akarunk elérni, akkor ez egy tökéletes recept. Akik ma Magyarországon zsidó kultúrával foglalkoznak, azok nagy része a kultúrát és a művészetet eszközként kezelik, hogy minél több embert bevonzanak a saját programjukra. Felvetődik a kérdés ugyanakkor, hogy mi is az a zsidó kultúra: hogy zsidó helyszínen van, hogy zsidó az előadó, hogy zsidókról szól?

A 2B Galériában nem számolják ki patikamérlegen, hogy milyen arányban legyenek a kiállításokon kortárs, történelmi vagy holokauszt témák. Ezek spontán alakulnak, válaszolta Böröcz László arra a felvetésre, hogy egy kiállítás, színdarab, program létrehozásakor a résztvevők milyen arányban keverik a konzerválást az innováció és az újrafogalmazás szándékával. Borbás Gergőnek nem célja a konzerválás az esetek többségében, ha mégis, akkor azt is közösségi vagy kortárs módon teszi meg, úgy mint a Személyes Történelem elnevezésű projekt esetében, ahol középiskolás diákok beszélgetnek túlélőkkel, majd a hallottakat egy specifikus helyszínen előadják. A cél, hogy egy minél elérhetőbb, minél pozitívabb zsidó identitást tudjanak adni a következő generációknak.

A Gólem Színháznál nagy fontos, hogy valami olyasmit csináljanak, amivel – jó értelembe véve – összezavarják a közönséget. Azon dolgoznak, hogy nehéz legyen beskatulyázni őket, annak ellenére, hogy önmeghatározásában egy zsidó színházról van szó. De hogy ez a meghatározás pontosan mit jelent, arról mindenki mást gondol, hiszen a zsidóság lehet vallás, sorsközösség vagy kulturális közösség. Borgula András szerint mégis van egyfajta látásmód, ami a zsidó kultúrát jellemzi, és ettől lesz más egy zsidó előadás.

A zsidók magukra inkább egyfajta értékrendszerre tekintenek, ami összeköti őket, de Schönberger Ádám a speciális magyar zsidó történelmet is említi, amelyen végigmentek az itt élő zsidók. Aztán eljöjjön a „zsidó reneszánsz”, amely során a zsidók visszatalálhattak volna a valláshoz, de ez a nagy többség esetében nem történt meg. Ennek a Marom vezetője szerint az lehet az oka, hogy nem a vallás a legfontosabb a zsidóságban, hanem valami egészen más. Amikor a Maromnál elkezdenek zsidó kulturális programokat szervezni, akkor azt nézik, hogy a közösség, amit létrehoznak, a több ezer éves zsidó kultúra értékrendjét hordozza magában. Azt kell keresni, hogy zsidó művészként a minket körülvevő társadalmi problémákra reagáljunk, mondta.

A társadalom, a közbeszéd viszont állandóan változik, akkor hogyan tud arra a zsidó kultúra reagálni? – vágott közbe Veiszer Alinda.

Borbás Gergő szerint vannak állandó értékek, és hogy éppen melyik érték lesz fontosabb, arra nagy hatással van a közbeszéd. A Bálint Házban például minden évben kiállnak a Pride hónapban az LMBTQ emberek mellett, mivel a közbeszéd felerősítette a zsidó közösségben az elfogadás és nyitottság értékrendjét.

Böröcz László úgy gondolja, a művészet nem tud azonnal reagálni a társadalmi változásokra. Erre napi szinten csak egy karikaturista tudna válaszokat adni. A képzőművészek többsége ráadásul nem szeret direkt módon megnyilvánulni politikai kérdésekben. A 2B Galéria kiállításai sem úgy születnek, hogy aktuális történésekre reagáljanak, bár a János vitézt héberre fordító Birnfeld Sámuel rabbiról szóló kiállítás pont a Petőfi-emlékévre készült el.

Borgula András ezzel szemben úgy véli, hogy egy művész nem tud nem reagálni, bár nem biztos, hogy ennek tudatában van. Kimutatták például, hogy egy független színházi fesztiválon Izraelben egy háború után az előadások 85 százalékában a darabban már halott karakterek visszatérnek a színpadra, és beszélnek a közönséghez. A háborút így dolgozták fel a művészek. De az utóbbi tíz évben a Hegedűs a háztetőn darabok a reneszánszukat élik, mert olyan közeg alakult, hogy ilyen skanzenszerű módon lehet beszélni a zsidókról.

Schönberger Ádám szerint ahhoz, hogy a zsidóság másként is érdekessé váljon, a zsidó kultúrának is mondania kell valamit, ami mindenki számára hozzáférhető és érthető. Ugyanakkor foglalkozni kell azzal, hogy háború van, és azzal is, hogy mi történt Izraelben október 7-én, és azzal is, hogy Magyarországon meghamisítják a történelmet, és vannak olyan zsidó szereplők, akik még asszisztálnak is ehhez.

Ez utóbbi kapcsán elmondta, nem igazán látott olyat zsidó kulturális szereplőtől, hogy a történelemhamisítás ellen bármilyen módon közbelépett volna. A Mazsihisz Heisler András vezetésével ugyan beleállt annak idején, de nem ment utána 150 ezer ember, és nem volt emiatt tömegdemonstráció. Ennek az oka szerinte, hogy a zsidó közösségen belül azok az aktorok, akiknek a véleményformálás lenne a feladatuk, nem mernek ezzel foglalkozni, tisztelet a kivételnek. Az október 7-i események sincsenek megfelelő módon feldolgozva a hazai zsidó közbeszédben, egyfajta buborék jött létre ezzel kapcsolatban, amelyet a reakcióktól való félelem alakított ki.

Böröcz Lászlóban nincs félelem, szerinte inkább az a probléma, hogy kevés az ismert október 7-hez kapcsolódó művészeti alkotás. Amennyiben lenne ilyen, azt szívesen kiállítaná a 2B Galériában. Borbás Gergőben viszont megvan a félelem azzal kapcsolatban, hogy mik azok a határok, és miért tiszteljük ezeket, amiket magunk köré húzunk. Az is jó kérdés, hogy miért nincs érdemi beszélgetés október 7-ről és az azóta eltelt időszakról. Ez lehet, hogy egy belső cenzúra, pedig az lenne a feladatunk, hogy teret adjunk ennek, de az október 7-i események feldolgozása mégsem történik meg a közösségben.

Az öncenzúra nagyon is működik, mondta Borgula András. Példának hozta, hogy amikor megnyilvánul közéleti kérdésekben tévé- és rádióműsorokban, az hatással van a Gólem Színház működésére is.

Schönberger Ádám úgy véli, akkor lesz igazán izgalmas a zsidó szempont, ha tudunk aktuális kérdésekről beszélni. Alapvető probléma ugyanakkor, hogy a zsidó közösség nem működik zsidó közösségként, aminek az oka, hogy nincs egy olyan intézményrendszer, ahol a szervezeteknek megfelelő támogatásuk van, és ahol a szervezetek egymást segítik és építeni tudnak egymás munkájára. Ez egy olyan akadály, amelyet nagyon nehéz megugrani. A félelemnek az is része, hogy nem merjük megugrani ezt az akadályt. Ha viszont nincs egy rendszer, egy védőháló a szervezetek között, akkor a zsidó kultúra is kevesebbet fog tudni mondani.

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) De addig mi lesz?! címmel rendezett kétnapos konferenciát június végén a magyarországi zsidóság jövőjéről. A konferenciáról készült eddigi beszámolóinkat itt lehet elolvasni:

Két szék közé esnek a zsidó civilek, amikor forrásokhoz próbálnak hozzájutni

2026-ra talán megoldódhatnak a zsidó civil szervezetek működési problémái

Nehezen kapcsolódnak a fiatalok a zsidó közösséghez, amitől kevesebb vallást és több aktualitást várnak