A ZSKF konferenciáján megszólaló húszas-harmincas éveikben járó fiatal zsidók szerint a korosztályuk számára kevés a csatlakozási pont a közösséghez, pedig fontosnak tartják az aktív részvételt. A vallásos szervezeteket kevésbé tartják vonzónak, a Szarvasi Tábor körüli üggyel kapcsolatban pedig átláthatóbb kommunikációt szeretnének.
A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) június végén De addig mi lesz?! címmel megrendezett konferenciájának egyik beszélgetésén a húszas-harmincas éveikben járó résztvevők azt a témát járták körül, hogy a zsidó fiatal felnőttek miként kapcsolódnak ma a zsidósághoz, a közösséghez, hogyan változott ez az elmúlt időszakhoz képest és mit gondolnak, hogyan alakul mindez a jövőben?
A moderátor szerepét betöltő Katz Dávid, a 24.hu videós újságírója azzal vezette fel a beszélgetést, hogy bár zsidó iskolába járt, onnan kirúgták, a Szarvasi Táborból pedig több alkalommal is hazaküldték. Az utóbbi néhány évben azonban sorra kérik fel a mostanihoz hasonló feladatokra, ami által úgy érzi, mintha visszafogadná őt a zsidó közösség. Az egyik ilyen alkalom kapcsán felidézte egy pár héttel ezelőtti vitáját Köves Slomóval. Az EMIH vezető rabbija ugyanis egy beszélgetés folyamán azt állította, hogy az 1990-es években a zsidó fiatalok nem találták meg a maguk útját, mivel szerinte a zsidó közösség fenntartásához elengedhetetlenül szükséges a vallás gyakorlása.
Az ELTE humánökológia szakán nemrég végzett, szabadúszó újságíróként dolgozó (többek között a Kibic Magazin külsős munkatársa) Őri Ádám erre a felvetésre egy korábbi vitát hozott példának, amely a vegyes házassságok kérdését járta körül. A vitában volt, aki azt állította, hogy a vegyes házassságok miatt rövid időn belül eltűnik az egész zsidó közösség. Ádám úgy gondolja, azok számára, akik zsidó iskolákba és a Szarvasi Táborba jártak, és miután innen kikerülnek, kevés nem vallási alapon nyugvó csatlakozási pont marad a szidó közösséghez. Szerinte viszont pont az a valódi probléma, hogy csak a vallás felől lehet megközelíteni a zsidóságot.
Ezzel a megállapítással értett egyet a TASZ jogászaként dolgozó Kunos Zsuzsanna is, aki szerint a húszas-harmincas éveikben járó fiatal zsidók nehezen találják a helyüket a közösségen belül, azon kívül, hogy zsidókkal barátkoznak. A vallásos szervezetekhez nehezen tudnak csatlakozni, mivel azok egy teljesen más szemléletet képviselnek. Időnként eljárnak a szervezetek különféle programjaira, de egyik sem húzza be annyira őket, hogy utána rendszeresen odatartozónak érezzék magukat. A Szarvasi Tábor jó csatlakozást adott a zsidósághoz kellő szabadsággal, és Zsuzsanna ebben látja a vallásos közösségek hibáját, amikor meg akarják szólítani az ő generációját, hogy túl sokat várnak el.
A villamosmérnökként végezett és mentőápolóként is dolgozó Schweitzer Péter mindezzel csak mérsékelten tud egyetérteni, szerinte a húszas éveikben járó fiatalok még útkeresők, és talán túlságosan kritikusak is. Ha meg nincs megfelelő közösség, akkor lehet proaktívan tenni annak érdekében, hogy legyen.
Marodi Nikol szerint nehéz úgy a zsidó közösséghez kapcsolódni, hogy valaki nincs benne napi szinten. Ő maga madrich Szarvason és a Club Sababa programjaira szokott eljárni, ami próbál eltérni a nagyon vallásos vonaltól, és inkább a kulturális közösségépítésre fókuszál. A Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológusnak tanuló Nikol édesapja izraeli, otthon tarják az ünnepeket, de nem vallásos módon. Péntek este kiddust tartanak, fogadják a szombatot, de ezután nem tartják meg magát a sábbátot. Amikor kikerült a Lauder Iskolából, ahol 13 évig tanult, és ahol nagyrészt zsidókkal volt körbevéve, az egyetemen, nem hogy nem voltak zsidók, de sokan még csak nem is láttak zsidót. „Vannak, akiknek én vagyok az első zsidó barátja” – mondta. Őket arra biztatja, hogy bátran kérdezzenek, minthogy hülyeségeket higgyenek el a zsidósággal kapcsolatban.
A magyar zsidó közösségnek azonban csak egy nagyon kicsi része aktív, hívta fel a figyelmet a korábban a Taglittal dolgozó Hámori György, ami szerinte azért lehet így, mert kevés a csatlakozási pont. Az iskola és az ifjúsági szervezetek után legközelebb akkor tudnak csatlakozni a fiatal felnőttek a közösséghez, amikor gyerekeik lesznek, de akkor sem olyan programokra tudnak elmenni, amelyek nekik szólnának. Sokan vannak olyanok, akik zsidónak érzik magukat, de a valláshoz nem tudnak kapcsolódni.
Egy tíznapos izraeli Taglit-programon való részvétel nem tud egy 20-30 éves identitási űrt hirtelen betömni. Sokan elmennek ezért zsidó civil szervezetekhez önkénteskedni. Ő maga a Mózes Házban lakott egy ideig, amelyet a legjobb helynek tart, ha fiatalok egy nem vallásos zsidó közösséghez szeretnének csatlakozni.
Az Adománytaxit alapító és vezető Horn Tamás például a Haver Alapítványnál önkéntes, szerinte a magyar zsidóságnak csak egy nagyon kicsi része tartja magát vallásosnak. Ő maga sem az, mégis a zsidó közösség büszke tagjának tartja magát. Hiába járt a Lauder Iskolába, nála az első izraeli útja után alakult ki a zsidósághoz való kötődés.
Kunos Zsuzsanna korábban Szarvason és a Hanoar Hatzioni ifjúsági szervezetben is volt madrich, most azonban heti 40 óra munka és PhD tanulmányok mellett nincs ideje közösségszervezéssel foglalkozni. Abban bízik viszont, hogy sokaknak lennének hasonló igényeik, és lesznek olyanok, akik képesek beletenni ebbe a szükséges energiát, és létre fognak tudni jönni újabb közösségek. Munka mellett ez nehéz lesz, vetette közbe Katz Dávid, aki szerint olyanok tudnak ezzel foglalkozni, akiknek ez a munkájuk, ehhez viszont megfelelő infrastruktúrát kell teremteni.
Hámori György szerint nincs szükség újabb közösségek létrehozására, így is nagyon sok van, és sokan nem kedvelik egymást. Nagy a széttartás. Korábbi tapasztalata a Mózes Házban töltött időkből, hogy azért jártak oda az emberek, mert jól érezték magukat együtt egy olyan zsidó térben, amelynek nem volt elvárása tőlük, hogy mennyire legyenek zsidók. Úgy látja, hogy sok fiatalnak csak pontszerű élményei vannak a zsidóság kapcsán, legyen az a Taglit vagy Szarvas, de amikor elmennek egy zsinagógába, ott egészen más hangulattal találkoznak. Vannak olyan baráti körök, amelyek egy széderestre találkoznak, de nem a zsidó hagyományok és a vallás tisztelete az, ami ilyenkor vezényli őket.
A beszélgetésben résztvevő fiatalok nem igazán találkoztak nagyon vallásosokkal a saját zsidó közegükben, bár Schweitzer Péter szerint nehéz meghatározni, hogy mi az, hogy vallásos. Ő például nem gondolja magát nagyon vallásosnak, de kóser húst eszik és minden reggel rak tfilint (bár az aznapi pont kimaradt). Marodi Nikol barátai pedig őt mondják „hű, de vallásosnak” amiatt, hogy szombatfogadást tartanak odahaza a családjával.
Horn Tamás úgy látja, hogy elképesztő fejlődésen ment át a zsidó közösség, hogy ha a programok minőségére gondol, példának a Bálint Ház sávuoti programját említette. A programszervezés 21. századi szintre jutott, ami már egy fiatal számára is vonzó lehet, annak a 95 százaléknak is, amelyik nem vallásos, mondta. A zsidó közösség jövője alapvetően jó úton halad Tamás szerint. A közösségnek viszont fel kell ismernie, hogy nem működhet és nem létezhet izolálva a magyar társadalomtól, hanem annak egy szerves része. Még sokszor tapasztalja, hogy szervezetek elvannak a saját kis burkukban, de egyre többen építik be a saját programjukba, hogy reflektáljanak a minket körülvevő problémákra is.
Őri Ádám szerint az olyan programok, mint a Taglit, kicsit behúznak ugyan a közösségbe, de önmagukban nincs megtartó erejük. Olyan, a magyar társadalomban létező, aktuális ügyek mentén lehetne bevonzani embereket a közösségbe, mint például a Karsai Dániel esete kapcsán felmerült eutanázia kérdése. Ezekhez a zsidóság is hozzá tud szólni, és szerveződhetnének ezek körül klubok, ahol az ilyen témákról lehetne beszélgetni, vitatkozni. Innen lehetne akár továbblépni a szervezetek felé.
Schweitzer Péter mindenkit az aktív részvételre bíztat, és arra is, hogy legyen az idősebb korosztállyal is párbeszéd, és a fiatalok bevonásán túl fontos megerősíteni a már a közösségben lévőket is. Marodi Nikol szerint a széthúzás egy alapvető probléma. Ha valaki az egyik zsinagógába jár, akkor már feltétlen utálnia kell azt, aki egy másikba jár, vagy legalább nem szóba állni vele. Pedig az összetartás lenne a legfontosabb. „Mind zsidók vagyunk, és szeressük egymást, ez az ami fontos elsősorban” – fogalmazott.
Mint az többször elhangzott, a Szarvasi Tábor a beszélgetés résztvevői többségének egy meghatározó pontja volt az életének, ezért a közönség soraiból érkezett kérdés a közelmúltban kirobbant, és a tábor vezetőjének leváltásával végződő üggyel, és az azt övező hallgatással kapcsolatban. A kérdésre válaszoló Kunos Zsuzsanna szerint nagyon súlyos, ha egy ilyen eset kibeszéletlen marad, és csak szóbeszédeket lehet hallani a történtekről. Neki nem volt tudomása arról, mi történt, és azt szeretné, hogy legyen erről diskurzus. Schweitzer Péter szerint a felelősség a tábor vezetőit illeti, azt viszont meg kell őrizni, hogy ott sok gyerek jól érzi magát, a bizalomhoz azonban hozzátartozik az átlátható kommunikáció.
A ZSKF konferenciáról korábban írtuk:
2026-ra talán megoldódhatnak a zsidó civil szerveztek működési problémái
Két szék közé esnek a zsidó civilek, amikor forrásokhoz próbálnak hozzájutni
