Első alkalommal helyezte el saját botlatókövét egy holokauszt-túlélő Magyarországon

A Mazsike a napokban további helyszíneken rak le botlatóköveket Budapest területén.

Július 8-án a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) a Dessewffy utca 47. szám elé lerakta a 748. botlatókövet. Egyben az első olyat, ahol a túlélő is jelen volt, olvasható az egyesület Facebook-bejegyzésében. A poszthoz csatolt egyik képen a holokausztot egy védett házban bujkálva átvészelő Gertler Pál látható a saját botlatókövével.

 

A Mazsike közleménye szerint a holokauszt 80. évfordulóján az egyesület hét vidéki település után Budapesten helyez el botlatóköveket öt kerületben.

A Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. 1939 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból – legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá az áldozat utolsó szabadon választott lakóhelye előtt.

Még több Kibic

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 7 óra ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Változatos programokkal indul a Salom Klub őszi szezonja

2026.09.07. 1 nap ago
Kultúra, beszélgetések, közösség, időutazás, mozgás és egészségmegőrzés a Bálint Ház Salom Klubjának őszi programjai között.

Az Európai Unió elkötelezett az európai zsidó élet védelme és előmozdítása mellett

2026.09.04. 4 nap ago
A zsidó élet előmozdítása évezredek gazdag kulturális örökségének megőrzését jelenti, amellett, hogy antiszemitizmus elleni küzdelmet is szolgálja is azáltal, hogy az előítéleteket megértéssel helyettesíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a zsidó közösségek biztonságban és értékesnek érezzék magukat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »