Egy nagyon forró nyári délelőttön végigsétáltuk azt az utat, amelyen az egykori kővágóörsi zsidó közösség tagjai naponta megfordultak.
Kővágóörs 200 éves zsinagógája a Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb történetével bíró, de egyben leghányatottabb sorsra ítélt műemléke. Pár évvel ezelőtt még úgy tűnt, végleg az enyészeté lesz, és a teljes pusztulás vár erre az egykor virágzó közösséggel bíró épületre. 2019-ben azonban a csodával határos módon, fordulóponthoz érkezett az épület története és a falu egykori ortodox közösségének felkutatása.
Ezen a Czingel Szilvia vezette, különleges sétán megismertük a zsinagógát, megnéztük a zsinagóga udvarán felállított kültéri kiállítást, meglátogattuk a közösség temetőjét és megismertük az 1820-ban alapított Chevra Kadisa történetét, és azt, hogy a gyönyörű zsinagóga a szocializmus évtizedei alatt miként lett az ÁFÉSZ cementraktára.
Betekinthettünk az egykor itt élt zsidóság mindennapjaiba, és megnéztük az egyedülálló mosóházat, ahol nem csak mostak egykor a falu asszonyai, de a zsidó hagyományok rituális tisztaságához is kapcsolódott az épület.
Ha egy közösség le akar telepedni valahol, mindig az első feltétel a kóserság infrastruktúrájának megteremtése, csak ezután jön a zsinagóga felépítése. Tehát a rituális fürdő, a mikve létrehozása volt az elsődleges feladat a kíle számára. A kővágóörsi zsidó hitközség 1778-ban alakult. Alapítói és első elöljárói Koblenczer Ignác, Schlesinger József, Bród Ignác, Told Simon és Schwartz Jakab voltak. Az első rabbi Pfeifer Zélig Lébi volt.
A Káli-medence zsidó lakossága Kővágóörsre járt imádkozni a zsinagógába, és rituálisan alámerülni a mikvébe. A sakter is itt vágta le a baromfikat. A kővágóörsi keddi, pénteki piacokra sok libát hajtottak a környező falvakból, de fejen kosárban is sok állatot hoztak, tavasszal a napos libákat, ősszel főleg a hízottakat.
A 19. század végén a vasút fejlődésével azonban csökkenni kezdett a kővágóörsi hitélet, mivel a környékről inkább Tapolcára kezdtek járni a hívek.
A soá után hat családból jöttek vissza túlélők, ebből négyen maradtak Kővágóörsön. A Tóra tekercsek a háború alatt elvesztek, a zsinagóga tárgyi emlékei közül azonban egy helyi zsidó családnak köszönhetően megmaradt egy régi falióra.
Valaki horogkeresztet vésett a női karzatra, egy gondos kéz viszont ablakká rajzolta tovább a náci szimbólumot.
A kültéri kiállítás megemlékezik Szalai József tornász, olimpikon, műugró, sportvezetőről, aki részt vett az 1912. évi nyári olimpiai játékokon Stockholmban. A Vívó és Atlétikai Club (VAC) színeiben sportolt, ami a magyarországi zsidó sporttörténet legfontosabb intézménye volt, az első zsidó sportegyesület Magyarországon és az egyik első zsidó multisport egyesület az egész világon.
Hátszegi Julika családjának szódaüzeme is fontos tényező volt a korabeli Kővágóörsön. Szülei, Sternberger Erzsébet és Stern Sándor felváltva csinálták a szódát. Majd az édesapja indította be a kékkúti víz palackozását és forgalmazását. Ezt a vizet ma Theodórának hívják, mutatja be a zsinagóga kiállítása.
Következő állomásunk a zsidó temető volt a Temető utca végén, az erdő szélén. 2019-ben kezdték meg a temető felújítást a zsidó iskolák lelkes tanulóinak részvételével. Akkoriban a fű magas volt, olyannyira, hogy alig lehetett megtalálni a ledöntött sírköveket. Most a magyar és héber feliratokkal ellátott kövek újra állnak a temetőben. Sétavezetőnk sokat mesélt a hagyományos zsidó temetkezési szokásokról: aki közelebb akart kerülni a szentséghez, jelentkezhetett halott mosdatónak. A rituális mosdatás után pedig még aznap eltemették az elhunytat. Szigorú szabályok vonatkoznak a gyászidőszakra, és még ennél is szigorúbbak a főpapi törzsre, a kohanitákra, akik nem léphetnek a temető területére. A zsidó vallásban a sír örök, és nem véletlenül nagy a fű, nincs temetőjárás, hogy minél kevésbé háborgassuk az elhunytakat.
A temető után hosszabb séta következett az erdőn át egészen a falu szélén álló mosóházig, amelyen átfolyik a mikvét is tápláló patak vize.
A mosóház fogalma egyáltalán nem volt jellemző a magyar paraszti kultúrában, így a néprajzosok által komoly kutatás folyt az épület történetének feltárására. Itt együtt mostak a különböző felekezetű asszonyok, de a szatócsboltban kapható disznóból készült szappant a zsidó nők nem használták, nekik azt is otthon kellett főzniük a komoly fizikai igénybevételt jelentő mosás mellett.
Szerencsére nekünk csak annyi feladatunk volt, hogy a hely szépségében gyönyörködjünk, és megkóstoljuk a babkát, amivel vendéglátóink kényeztettek bennünket a tartalmas séta után.
Én gyakran járok Kővágóörsön, és a zsinagógában is sokszor voltam már. Első látogatásom idején még olyan sűrű növényzet borította a kertet, hogy meg sem lehetett közelíteni, de már akkor is varázslatosnak tűnt a liánokkal körbefont ódon épület a falusi tájban. Azóta sokat változott a helyzet, a szépen rendbe hozott kert az állandó kültéri kiállításon kívül kulturális és művészeti programoknak ad helyet.
A zsinagóga fenntartói, Vikor András és Jusztin Ádám újra élettel töltötték meg a sokat látott és még jelen állapotában is különös szépséget hordozó falakat. Ezért mindenkinek ajánlom, aki a közelben jár, hogy látogasson el a káli zsinagógába, hogy megtapasztalja azt a semmihez nem foghatóan magával ragadó atmoszférát, amit talán őseink láthatatlanul ott maradt emlékei rejtenek magukban.
Az Elvarratlan szálak: Kővágóörs zsidósága elnevezésű tematikus sétán legközelebb július 20-án lehet részt venni a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány szervezésében. Részletek a Facebook-eseményben: https://www.facebook.com/events/1414032742645819/
Nemrég diákok és önkéntesek tették rendbe a zsinagógát és a zsidó temetőket Kővágóörsön és a környék más településein. Az eseményről készült riportunkat itt lehet elolvasni:
Zsinagógát és zsidó temetőket tettek rendbe scheiberes diákok a Balaton-felvidéken
