A világ szinte minden tájáról érkeznek résztvevők a győri zsidók találkozójára

A négynapos eseménysorozaton 200 vendég vesz majd részt 15 országból. A programban a győri zsidó polgárok deportálásának 80. évfordulójáról is megemlékeznek.

A győri zsidó polgárok deportálásának 80. évfordulójáról a Zsidók Győri Gyökerei Világtalálkozó keretében emlékeznek meg Győrben, 2024. július 4-7 között, olvasható a Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány közleményében.

Az eseménysorozaton 200 vendég vesz részt 15 országból. A világ szinte minden tájáról érkező vendégek túlnyomó többsége a holokauszt borzalmait túléltek leszármazottja. Győr polgármestere a város nevében köszönti majd a nemzetközi esemény résztvevőit, írja közleményében az alapítvány.

Fotó: Krausz Péter

A közlemény szerint az esemény keretében többek között tudományos konferenciát, klasszikus és könnyűzenei programot szerveznek. Emléktáblát avatnak majd a hajdani Budai úti barakkok helyszínén, ahonnan a gettó borzalmai után egyenesen Auschwitzba vezetett az út. A temetőben pedig közös faültetést terveznek.

Az alapítvány közlemény e kiemeli a Széchenyi István Egyetem gondozásában elkészült Zsidó Kiválóságok Kiállítása Győr megnyitó ünnepségét. Az állandó kiállítással hamarosan a győri nagyközönség is megismerkedhet.

Mint írják, a nemzetközi találkozót a Zsidók Győri Gyökerei Alapítvány szervezi, amelynek kuratóriumi elnöke, Krausz Péter szerint:

„Fontos célunk az emlékezés és az emlékeztetés. Ezen kívül az a szándékunk, hogy kialakuljon egy új, néhány száz fős, országhatárokon túlnyúló zsidó közösség a kis számban Győrben megmaradtak körül. Erősíteni kívánjuk Győrhöz fűződő kapcsolatainkat is.”

Az események teljes programja itt található: https://jewishgyor.org/

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.5 nap ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.6 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »