Két szék közé esnek a zsidó civilek, amikor forrásokhoz próbálnak hozzájutni

A ZSKF a hazai zsidóság jövőjéről szóló konferenciája első beszélgetésének résztvevői azt a kérdést járták körül, hogy miért is olyan nehézkes a nagy zsidó egyházakon kívüli civil szervezeteknek a működésüket biztosító forrásokhoz hozzájutniuk?

De addig mi lesz?! címmel rendezett a nyilvánosság számára nyitott kétnapos munkakonferenciát a 22 zsidó civil szervezetet tömörítő Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF). A június végén a Budapest Főváros Levéltárában megtartott esemény a hazai zsidóság jövőjére fókuszált, egyben valamilyen formában folytatása kívánt lenni a 2005-ös Zsidó Közösségi Fórumnak.

Egy levéltár épületében (szándékosan esett a választás egy semleges helyszínre) megrendezésre kerülő zsidó konferenciának megnyitására talán nincs is alkalmasabb személy, mint a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója. Toronyi Zsuzsanna egy érdekes kapcsolódási pontra hívta fel a résztvevők figyelmét, amikor megemlékezett az esemény héber dátumáról, sziván hó 20-ról (káf sziván), amely az igazgató elmondása szerint egy emlékekben nagyon súlyosan terhelt dátum.

Ehhez a naphoz középkori vérvád, kozák-támadás, pogrom és a magyar zsidóság deportálása is köthető. Gyásznappá nyilvánítása kapcsán a háború után vita tört ki a magyarországi ortodoxok és a neológok között. Mégis – mint arra Toronyi Zsuzsanna rávilágított –, ez a zsidó vitakultúra, amelyet már a babilóniai bölcseink esetében is láthattunk, fontos örökségünk, amelyet nemzedékről nemzedékre ápolnunk kell.

Amit ma látunk, hogy a sok kis közösség és szervezet egymással veszekszik, és próbálja a maga igazát érvényesíteni, az így volt 1824-ben, 1924-ben, és így lesz ez most is

– mutatott rá arra, hogy mi várható a közelgő két napon a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.

Ha parázs vitát nem is, mindenképpen tanulságos eszmecserét hallhatott a Fővárosi Levéltár nagytermét lassan megtöltő közönség az első beszélgetés során, amely részvevői (Paszternák Tamás, Ligeti András és Tordai Bence) Ónody-Molnár Dóra újságíró moderálásával azt a kérdést járták körül, hogy miért is olyan nehézkes a nagy zsidó egyházakon kívüli civil szervezeteknek a működésüket biztosító forrásokhoz hozzájutniuk?

Paszternák Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) pénzügyi és számviteli főosztályának vezetője elmondta, hogy mint egyház folyamatosan nyújtanak szociális és oktatási támogatásokat, és bár korábban működött, ma már nincs nyilvános pályázati rendszer a Szövetségnél. Ez 2018-ban került utoljára kiírásra, és azért szűnt meg, mert nem találták célravezetőnek, hogy a belső szervezeti egységek a Mazsihiszen kívüli szervezetekkel versenyeznek a forrásokért. Vannak azért szervezetek, amelyek folyamatosan rajta vannak a Szövetség támogatási listáján, és vannak olyanok, amelyeket például helyiségekkel segítenek.

Külföldi példákat hozott Ligeti András, a Zsidó Világkongresszus (WJC) közösségi kapcsolatok igazgatója, közép-európai képviselője és a budapesti irodájának vezetője. E példák szerint más európai országokban a zsidó egyházaknak vannak ugyan állami forrásaik, de leginkább az egy százalékos adófelajánlásokból, valamint a befizetett tagdíjakból tartják fenn magukat. Magyarországon viszont nincs hagyománya annak, hogy a közösség tartsa el a saját hitközségét. „Miért fizessen valaki egy közösségnek pénzt, ha azt úgy is megkapja valamilyen nagyobb szervezettől, mint a JDC és a WJC, vagy az államtól?” – idézte a helyi gondolkodást Ligeti András. Míg más országokban a helyi zsidó civil szervezetek a helyi egyházaktól kapják a forrásaik nagy részét.

Tordai Bence, a JDC Mozaik Zsidó Közösségi Hub ügyvezetője arról beszélt, hogy a JDC az utóbbi években hátrébb lépett a közvetlen szolgáltatások nyújtásától, és a Mozaik Hub létrehozásával a helyi kisebb civil szervezetek és kezdeményezések segítésére, szakmai fejlesztésére tette át a hangsúlyt. Projektpályázati rendszerén keresztül ugyanakkor pénzügyi támogatást is biztosít számukra. Figyelmet fordítva a szervezetek forrásteremtő képességének javítására. Az elképzelés szerint a szervezetek együtt dolgozva, közösséget alkotva, forrásokat is megosztva tudnak majd tevékenységükkel jobb hatást elérni.

Felmerülhet-e bizalomhiány az egyházak részéről a civil szervezetek felé? – tette fel a kérdést Ónody-Molnár Dóra annak kapcsán, hogy a Mazsihisz beszüntette a nyílt pályáztatási rendszerét.

Paszternák Tamás szerint ez nincs így. A civilek támogatása a Mazsihisz részéről nem szűnt meg, csak a formája alakult át. A támogatások mértéke pedig inkább növekedett a pályáztatási rendszer megszüntetése óta. Úgy látja, hogy a szerveztek a korábbi rendszerben sokszor olyan projektekkel pályáztak, amelyeket nem szerettek volna megvalósítani. Azóta sokkal több szervezet kap sokkal több támogatást, aminek a módja jelenleg az, hogy egyéni kérelmekkel lehet az ügyvezető igazgatóhoz vagy a Szövetség elnökéhez fordulni. A Mazsihisz költségvetésében el van különítve egy bizonyos összeg a külső szervezetek támogatására, hangsúlyozta a pénzügyi és számviteli főosztály vezetője.

Tordai Bence szerint azonban a magyarországi zsidó civil szervezetek két szék közé esnek, mivel egyrészt idehaza nincs olyan gazdasági helyzet, mint mondjuk az Egyesült Államokban, ahol egy hatalmas filantróp potenciál képes fenntartani a szervezeteket. Másrészt pedig ezek a szervezetek kimaradnak azokból a forrásokból, amelyeket az állam biztosít az egyházak számára. A civil szervezetek ennek ellenére képesek a fejlődésre, olyan válsághelyzetben is tovább tudtak működni, mint amilyen a Covid-járvány volt, miközben Magyarországon nem létezik filantróp kultúra, és rendre kimaradtnak az állami és egyházi forrásokból.

„Ez tulajdonképpen egy bűvészmutatvány a részükről”

– jelentette ki a Mozaik Hub ügyvezetője, aki a bizalomhiányra hozva példát elmesélte, hogy amikor közel tíz éve létrehozták a Mozaik Hubot, a Mazsihiszt keresték meg először, hogy biztosítson helyszínt a projekt számára. Akkor elutasítást kaptak, és úgy érezték, hogy a Mazsihisz és a zsidó civil szektor egy párhuzamos valóságban élnek.

Miután ezt észlelték megpróbálták közelíteni ezt a két világot, és ennek a törekvésnek a sikerességét jelzi, hogy négy évvel később Heisler András, akkori Mazsihisz-elnök és az akkori vezetés fordult hozzájuk, hogy a helyet kínáljanak a Mozaik Hubnak a felújított Rumbach zsinagógában. Tordai Bence szerint ez volt az első alkalom, hogy felismerték a Mazsihisznél, hogy a saját ernyőjükön kívül is működnek hasznos munkát végző zsidó közösségi szervezetek. Ehhez kapcsolódva Ligeti András megjegyezte, elsősorban a Mazsihisz döntése, hogyan akar a szervezetén kívüli zsidó közösséghez viszonyulni.

A közönség soraiban helyet foglaló Árvai Péter, a Szim Salom vezetőségi tagja arra az alapvető problémára hívta fel a konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy

a civilek egy tökéletesen egyenlőtlen helyzetben vannak.

A civil szervezeteknek ugyan vannak elképzeléseik, de nincsenek erőforrásaik, ami következtében nem tudják a programjukat megvalósítani, ezáltal nem válnak láthatóvá, ami miatt nem tudnak forrást szerezni. A Mazsihisz megörökölte a zsidóság forrásait, a teljes intézményhálózatot a magáéként kezeli, annak ellenére, hogy a magyarországi zsidóság zömében nem vallásos. A külföldi források esetében pedig az a probléma merül fel, hogy az olyan nagy szervezetek, mint a JDC összegyűjtik a magánadományozóktól a civileknek szánt forrásokat, amivel ellehetetlenül a kis magyar civilek számára a külföldi adománygyűjtés lehetősége.

Ligeti András úgy látja, a legfőbb kérdés, hogy mi a Mazsihisz hozzáállása a zsidó közösség azon része felé, amely nem látogatja a zsinagógáit. A JDC pedig egy jól működő csatorna is lehet az adományozók és az adományt kérők között. Példának említette a brüsszeli Európai Zsidó Diákok Szövetségét, amelynek korábban vezetője volt, és amely pont a JDC segítségével tudott komoly fejlődést elérni.

Tordai Bence részben egyetértett Árvai Péterrel abban, hogy az amerikai filantróp világ eléggé telített, és az adományokért folyó versengésben az olyan régi nagy szerveztek, mint a JDC vagy a Szohnut előnyben vannak. Ugyanakkor fontos, hogy amennyiben egy szervezet támogatást szeretne kérni, akkor ne magának a szervezetnek kérje, hanem egy adott ügynek, és így kösse össze a szervezetet ezzel az üggyel. Ligeti András szerint

az adományozás a partnerségről szól, valaki forrást ad, valaki pedig tudást, hogy együtt elérjék el a közös célt.

De addig mi lesz? – hangzott el a konferencia címét adó kérdés a közönség soraiból.

Ligeti András szerint három dologra van szükség ahhoz, hogy a szervezetek megtalálják a megfelelő támogatókat:

• szervezeti és közösségű szintű stratégia,
• minőségi szolgáltatás,
• átláthatóság, ami elengedhetetlen a bizalomépítéshez.

Tordai Bence ezt azzal egészítette ki, hogy fontos, miként tudunk kapcsolatot létesíteni a közösségünk tagjaival. Senki nem fog ugyanis besétálni egyetlen civil szervezethez sem, hogy magától milliós adományokat ajánljon fel. Ez egy fokozatos folyamat, hogy tagokat vagy a szolgáltatást igénylőket bevonjuk a munkába, és kérjünk tőlük anyagi hozzájárulást az ügyünkhöz, vagy részvételi díjat. Ez utóbbival kapcsolatban a Mozaik Hub vezetője szerinte

ki kellene lépniük a szervezeteknek abból a paradigmából, hogy mindent ingyen biztosítanak.

Jelenleg azonban nem látszik egy stabil adományozó réteg Magyarországon. A zsidó civil szervezetek között alig látható olyan, amelynek több adományozója lenne. A mikroadományozás, amelyet viszont egyre több szervezet is csinál, sikertörténet az utóbbi tíz évben. Ez a kapcsolódási forma egy jó alap lehet arra, hogy a szervezetek megtartsák ezeket az embereket, és esetleg a jövőben már közép méretű adományozó lehet belőlük. Minél nagyobb egy adomány, annál személyesebbé válik a kapcsolat a szervezet és az adományozó között.

A ZSKF konferenciáját összefoglaló sorozatunk következő részében az önkormányzatok és a részben állami forrásokat közvetítő Mazsök támogatási formáiról lesz szó.