A gyűlölet nem kóser – Idén még több zsidó szervezet vett részt a Budapest Pride-on

A Bálint Ház ebben az évben is otthont adott a Budapest Pride által szervezett eseményeknek.

„Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén még több zsidó szervezet csatlakozott hozzánk. Ez a széles körű összefogás mutatja, hogy a zsidó közösség elkötelezett a kisebbségek támogatása és a sokszínűség ünneplése mellett”

– olvasható a Bálint Ház Facebook-bejegyzésében.

 

A Bálint Ház idén is otthont adott a Budapest Pride által szervezett eseményeknek, és június 22-én részt vettek több más zsidó szervezettel együtt az idei felvonuláson is. A menetet lezáró Civil Faluban a zsidó sátrukban várták az érdeklődőket, ahol ajándékokkal és edukációs anyagokkal készültek.

A Bálint Ház továbbá köszönetet mondott a Szim Salom Hitközségnek, hogy „immár hagyományt teremtettek azzal, hogy a befogadó zsidó közösségek a Budapest Pride fesztivál keretében is kinyilvánítják támogatásukat és kiállásukat az LMBTQ emberek mellett – idén már 12. alkalommal, egy szombat reggeli sábát sachatrit istentisztelet keretében.”

Idén a következő szervezetek csatlakoztak a Bálint Házhoz a Budapest Pride felvonuláson:

  • Marom Klub Egyesület
  • Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány
  • Centropa Alapítvány
  • Gólem Színház
  • Kesher
  • Hanoar Hatzioni Hungary
  • Hasomer Hacair
  • JDC
  • EszterHáz Egyesület
  • Mozaik Zsidó Közösségi Hub
  • Szim Salom Hitközség
  • Izrael Állam Nagykövetsége Magyarország
  • Bét Orim Reform Hitközség
  • Mózes Ház – Moishe House Budapest
  • Mazsike
  • Limmud Magyarország
  • MAZS Alapítvány
  • Zsidó Közösségi Fórum Szövetség
  • Cionista Világszervezet

Még több Kibic

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.1 hét ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Az elhurcolt áldozatok neveit őrzi az új emlékhely a kővágóörsi zsidó temető szomszédságában

2025.06.28.1 hét ago
Ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor életünk részévé válik a történelem ezen szelete.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »