Elvarratlan szálak – Tematikus sétán mutatják be Kővágóörs zsidóságát

A különleges séta résztvevői megismerhetik a zsinagóga történetét, meglátogatják a közösség temetőjét, és azt is nyomon követik, hogyan éltek egymás mellett békében zsidók és keresztények a faluban.

Kővágóörs 200 éves zsinagógája a Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb történetével bíró, de egyben leghányatottabb sorsra ítélt műemléke. Pár évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy végleg az enyészeté lesz és a teljes pusztulás vár erre az egykor virágzó közösséggel bíró épületre. 2019-ben azonban a csodával határos módon, fordulóponthoz érkezett az épület története és a falu egykori ortodox közösségének felkutatása, olvasható a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) és a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány közös eseményének felhívásában.

A különleges sétán elmesélik a zsinagóga történetét és a résztvevőkkel megtekintik a zsinagóga udvarán megtekinthető kültéri kiállítást, meglátogatják a közösség temetőjét és megismerik az 1820-ban alapított Hevra Kadisa történetét, de azt is, hogy a gyönyörű zsinagóga miként lett az ÁFÉSZ cementraktára.

Betekintenek az egykor itt élő zsidóság mindennapjaiba és megnézik azt az egyedülálló mosóházat is, ahol nem csak mostak egykor a falu asszonyai, hanem a zsidó hagyományok rituális tisztaságához is köze volt. Az 1838-ban itt alapított Nőegylet és a zsinagóga női karzata pedig további izgalmas történeteket kínál a sétálóknak. A sétán azt is nyomon követik, hogy hogyan éltek egymás mellett békében zsidók és keresztények a faluban, de a szódások sem maradnak ki a történetekből.

A séta végén babka kóstolóval és remek szódával, kötetlen beszélgetéssel várják az érdeklődőket.

Sétavezető: Czingel Szilvia

Időpont: 2024. június 29. szombat, 11.00

Találkozó: Kővágóörsi zsinagóga udvara (Cseh Tamás utca 4.), a séta előtt 10 perccel

Regisztráció: https://forms.gle/oHEtVLh78okQG2Ms9

További részletek a séta Facebook-eseményében: https://www.facebook.com/events/463651789384239

Néhány hete jártunk Kővágóörsön és környékén, ahol diákok és önkéntesek tették rendbe a zsinagógát és térség zsidó temetőit. Az erről készült riportunkat itt lehet elolvasni:

Zsinagógát és zsidó temetőket tettek rendbe scheiberes diákok a Balaton-felvidéken

Még több Kibic

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.1 nap ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.6 nap ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Lily Ebertről szóló filmet mutatnak be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján

2025.04.16.7 nap ago
Az ATV műsorán látható dokumentumfilm a világhírű magyar holokauszt-túlélő történetét mutatja be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »