
Idén, Jeruzsálemben – Október 7. és az azt követő háború a Limmud Nap fókuszában
A júniusi Limmud Nap témája az október 7-i terrortámadás, a háború és hatása a világ zsidó közösségeire lesz.
„Ezen a Limmud Napon nektek nyitunk ablakot a zsidó világra tudósok, rabbik és aktivisták segítségével:
az október 7-i terrortámadás, a háború és hatása a világ zsidó közösségeire lesz a témánk”
– olvasható a Limmud Magyarország felhívásában.
Június 9-én egész nap a Csányi5-ben várják az érdeklődőket, az előtte való estén, 8-án pedig a Rumbach Zsinagógában közös havdalán és előadásokon vesznek részt izraeli és amerikai társaikkal.
„Minden ünnepen azzal búcsúzunk, hogy Jövőre, Jeruzsálemben! Most azonban nem érünk rá várni: aggódunk zsidó közösségeinkért, aggódunk a zsidó államért. Félelmeink ellen méltósággal, tudással és szolidaritással eddzük magunkat. Tórát tanulunk, zsidó történelmet, meghívott vendégeinkkel megvitatjuk az október 7. után kialakult szomorú helyzetet, a foglyok kiszabadításának és a háború befejezésének lehetőségeit.”
A belépő 613 forint.
További információk és a részletes program itt érhető el: https://limmud.hu/iden-jeruzsalemben/
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
