Mazsihisz: Izrael demokratikus vezetőit nem lehet összemosni gyilkos terroristákkal

A Mazsihisz közleményben reagált arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök, a védelmi miniszter és a Hamász több vezetőjével szemben.

Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben háborús és emberiesség elleni bűnök feltételezett elkövetése miatt.

A Nemzetközi Büntetőbíróság épülete Hágában (Fotó: Wikimedia Commons)

A főügyész döntése kapcsán a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleményt adott ki, amely szerint „a főügyész lépése arcpirító cinizmus, hiszen a két izraeli vezetőn kívül a Hamász három terroristája ellen készülnek kiadni elfogatóparancsot”. A Mazsihisz szerint

„elfogatóparancsot nem lehet kiadni hazájukat védő politikusok ellen, és Izrael demokratikus vezetőit nem lehet összemosni gyilkos terroristákkal”.

„A Mazsihisz álláspontja szerint botrányos, hogy ez megtörténhetett a művelt világban. Félő, hogy a hágai főügyész döntése csak újabb muníciót szolgáltat a palesztinpártiságba bújtatott és Izrael állam bírálatába csomagolt antiszemita megmozdulásokhoz szerte Európában és a világban” – írják a közleményben.

A Mazsihisz ennek az ügynek egyetlen lehetséges kimenetelét tudja elképzelni:

„a hágai főügyész vonja vissza döntését, és terroristákra sújtson le a törvény erejével, ne olyan politikai vezetőkre, akiknek hazájuk biztonsága az első.”

Még több Kibic

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.17 óra ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.2 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.2 nap ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »