A Centropa kiállítása hét zsidó nő életútján keresztül mutatja be a 20. századi európai zsidó történelmet.
Május 9-én nyílt meg a Csányi5-ben a Centropa kiállítása Európai zsidó nők nyomában címmel, éppen azon a napon, amikor 79 évvel ezelőtt véget ért a II. világháború. 1944 májusában Magyarországon azonban még javában tombolt a fasiszta terror, ahogy arra Lieberman Mária, a Centropa Alapítvány ügyvezetője is felhívta a figyelmet. Az ügyvezető elmondta, hogy bár idén van a holokauszt 80. évfordulója, ezt a kiállítást nem ennek az eseménysorozatnak a keretén belül hozták létre, de az eseménnyel erre az évfordulóra is emlékezni szeretnének.
Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester szerint ezekben a napokban egyébként is nehéz másra gondolni, mint a holokauszt 80. évfordulójára. Leginkább azért, mert a holokauszt borzalmai, a zsidóüldözés története „mindannyiunk életének a részei most is, 80 évvel később”. „Nem akarunk, és nem is fogunk elfeledkezni róla”, hangsúlyozta a polgármester, kiemelve, mennyire fontosak az ehhez hasonló projektek, amelyek a fiatalabb generációknak elmondják, hogy mi történt 80 évvel ezelőtt.
A Centropa kiállítása hét európai zsidó nő történetét követi végig, felvillantva életük fontos epizódjait. Életútjukon keresztül mutatja be a 20. századi európai zsidó történelmet. A háború előtti békésebb, majd egyre vészterhesebb időket, az üldöztetést, a deportálást és a megmenekülés megélését. Végül a holokauszt utáni újrakezdést.
Utóbbival kapcsolatban Heisler András, az eseményt befogadó Csányi5 kuratóriumának elnöke 99 éves édesanyját említette, aki a kiállításban szereplő hét nőhöz hasonló életutat járt be, és Auschwitzból visszatérve neki is újra kellett kezdenie az életet.
„Hét európai ország, hét elkülönült női sors, mégis a különleges titok közös bennük. Nekünk, mindannyiunknak meg kell ismernünk ezeket a történeteket, és tanulnunk belőlük. Ezek a nők ugyanis, az ókori prófétanőkhöz hasonlóan, nem tettek mást, mint harcoltak a családjukért, kockáztattak a közösségükért és küzdöttek a hitük megtartásáért”
– fogalmazott beszédében Heisler András.
Lieberman Mária felvezetőjében arról azt is beszélt, hogy a kiállítás elsősorban oktatási céllal készült, de a szervezők azt remélik, hogy a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat. A Centropánál azt szeretnék, hogy több más vándorkiállításukhoz hasonlóan, az Európai zsidó nők nyomában is bejárja az országot minél több oktatási intézménybe eljutva.
A hét élettörténet közül ötöt, a németet, a lengyelt, a csehet, a szlovákot és a magyart a Centropa interjúi közül választották ki. A görög és a spanyol történetet pedig a Centropa partnerei hozták be a projektbe.
A hét nő közül Rosl Heilbrunner és férje a Franco-rezsim éveiben származásukat eltitkolva élték túl a holokausztot, miközben Németországban maradt családjuk odaveszett. Lisza Pinhasz volt az egyik első görög holokauszt-túlélő nő, aki mesélt a koncentrációs- és megsemmisítő táborokban szerzett tapasztalatairól. Löfflerová Katarína pedig több koncentrációs tábort is túlélt. Egész életét Pozsonyban élte le, több nyelven beszélt, szívében igazi közép-európai volt.
Ludmila Rutarova egy zsidó holokauszt-túlélő Prágából. Terezint, Auschwitzot és Bergen-Belsent megjárva tért vissza Prágába, ahol a háború után családot alapított. Eni Wygodzka, leánykori nevén Beitner, 1947-ben tért vissza Lengyelországba. A berlini Rosa Rosenstein apja szabóságában dolgozott, első házasságából két gyermeke született. Családjával együtt Budapestre menekült a nemzetiszocialista üldöztetés elől, ahol túlélte a háborút.
Szekeres-Varsa Vera 1933-ban született Budapesten, egy asszimilálódott, vallástalan, erősen magyar érzelmű zsidó család második gyermekeként. 1944-ben, a németek bevonulásakor Vera élete drasztikusan megváltozott. Hogy mennyire, arról a Csányi5 közönségének személyesen mesélt.
Elmondta, számára természetes, hogy ha kérik, akkor elmeséli saját és családja történetét. Amíg úgy érzi, hiteles tanúja tud lenni a történteknek, addig nem is szeretné abbahagyni. Azok helyett is szól, akik már nem beszélhetnek, hogy a következő generációk is tudják, hogy megtörtént mindez, bármennyire is hihetetlen. A holokauszt szót nem szereti, mert az Istennek való áldozatot jelent, és a náciknak nem volt közük Istenhez. Ezért azt kéri, hogy inkább a héber soá szót használjuk.
Szekeres-Varsa Vera elmesélte azt a történetet, amikor 1944. október 28-án nyilasok törtek rájuk és a Tátra utcai csillagos ház több mint 300 zsidó lakójára. A nyilasok leparancsolták az udvarra a lakókat, és az értéktárgyaikat követelték. Majd a semmiből felbukkant néhány fegyveres, akik elzavarták a fosztogatókat, és a lakókat visszaküldték a házba. Az már csak a véletlennek köszönhetően derült ki később, hogy a segítségükre érkező fegyveresek a cionista ellenállás tagjai voltak.
Szekeres-Varsa Vera és a másik hat nő élettörténetét a hétnyelvű HerStories honlapon lehet elolvasni. Az Európai zsidó nők nyomában című kiállítás a NőTörténetek (HerStories) projekt keretében jött létre, amely az Európai Unió és a Visegrádi Alap támogatásával valósult meg.
A projekthez kapcsolódó diákversenyről ebben a cikkünkben számoltunk be:
