80 éve a halálba mentek, most az életet ünnepelve vonultak végig a Rákóczi úton

1944-ben valaki megörökítette, ahogy zsidók egy csoportja felemelt kézzel vonul el a Rákóczi út egyik bérháza előtt. Amikor a vasárnapi Élet Menete résztvevői ugyanott haladtak el, mi is a helyszínen voltunk.

Hosszú percek teltek el, amíg végigvonult az Élet Menete több ezer résztvevője a Rákóczi út 32. számú ház előtt a vasárnap délutáni napsütésben. A Szent Rókus Kórházzal szemközt lévő épület maga nem is annyira érdekes, nem sokban különbözik a környék többi bérházától. A zsidó üzletember, Baumgarten Leó (az irodalmi díjat alapító Baumgarten Ferenc édesapja) megrendelésére a századfordulón emelt épület mára már elvesztette a II. világháborúban megsérült, díszes saroktornyát, földszinti részét pedig az 1950-es évek végén árkádosították a szomszédos házakéhoz hasonlóan.

Talán ezért is nehéz felismerni azon az 1944-es fényképen, amelyen nők és gyerekek vonulnak el szép sorban az épület földszinti részén lévő üzletek előtt az Astoria irányába. Kezük a magasban, kabátjukon sárga csillag. Az úti cél akár a közeli gettó is lehetne, de a felvétel valószínűleg korábban, a gettó november végi felállítása előtt készülhetett. Inkább az október második felében kezdődő razziák egyikét láthatjuk a felvételen, a feltartott kezek és a kigombolt kabátok, valamint a csomagok hiánya is erre enged következtetni. A nyilasok hatalomra jutásukat követően rendszeresen vegzálták és hajtották ki az utcára a csillagos házakba bezsúfolt zsidókat Budapesten.

Hogy hová mennek pontosan azt nem lehet tudni. Talán csak összeírták őket, majd visszatérhettek lakhelyükre, egy részüket esetleg kényszermunkára küldték. Október 20-tól kezdődően ugyanis szisztematikusan sorozták a csillagos házak lakói közül a 16 és 60 év közötti férfiakat és a 16 és 40 év közötti nőket. Előfordult azonban, hogy beteg öregeket vagy gyerekeket is elvittek. Ezeket az embereket árokásó századokba szervezték, és Budapest környéki védművek kialakításán dolgoztatták. Az árokásók közül sokan meghaltak a nélkülözések és a nyilas őrszemélyzet brutalitása miatt. Napirenden voltak a kézigránátos és géppisztolyos kivégzések is. (Ha valakinek pontosabb információja van a fotón láthatók sorsáról, kérjük, írja meg nekünk.)

A Rákóczi út 32. előtt 80 évvel később elvonuló menet már egészen más képet festett, és nem csak azért, mert a budapesti Élet Menete útvonala az ellenkező irányba, a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar felé haladt. A résztvevők a holokausztra való megemlékezés mellett – ahogy Gordon Gábor, az eseményt szervező Az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke fogalmazott – az élet szeretetét és az élni akarást is ünnepelték. Ennek megfelelően a tömeget hangos énekszóval felvezetve érkeztek meg a molinót tartók, előttük a kis elektromos járműveken utazó csaknem száz holokauszt-túlélővel.

Izraeli zászlók lengtek minden méretben, a Nagykállóról és Debrecenből érkezők pedig magasba emelt táblákon hirdették, hogy nem csak budapestiek vesznek részt az Élet Menetén. Volt, akit még babakocsiban toltak, volt, aki botjára támaszkodva sétálta végig az útvonalat, de – legalábbis a Dohány utcai start helyszínén – Keleti Ágnes is megjelent a maga 103 évével. Egyesek barátokkal jöttek, mások családostul, volt olyan, aki egyedül menetelt, többen csapatostul vonultak, mint a Hasomér Hacair zsidó ifjúsági szervezet tagjai vörös zászlóikat lobogtatva.

Az idei Élet Menete valamennyire a tavaly október 7-i, Izrael elleni véres terrortámadásról is szólt, a rendezvény szónokai valamennyien megemlékeztek erről, valamint az antiszemitizmus újraéledésének veszélyeire is figyelmeztetettek. A rendezvényt pedig A „soha többé” most van! szlogennel hirdették meg a szervezők. Az izraeli eseményekre a vonuló tömeg is rezonált, például az a család, amely minden tagja, a gyerekektől a nagyszülőkig a Gázában fogva tartott túszokkal szolidaritást vállaló sárga szalagot viselték a ruhájukra tűzve, nyakukban a túszok szabadon bocsátását követelő „dögcédulákkal” vettek részt az eseményen.

Mindez valószínűleg elképzelhetetlen lett volna azon nők és gyermekek számára, akiket 1944 őszén a Rákóczi út 32. előtt felemelt kézzel megörökített az ismeretlen fotós. Ennek ellenére, ahogy a Zsidó Nemzeti Alap (KKL) képviselői molinójukon héber nyelven találóan megfogalmazták:

„Itt vagyunk, ez tény!”.

Az élet szeretetét és az élni akarást is ünnepelték a 20. budapesti Élet Menetén