Náci karlendítéssel ünnepeltek a Mi Hazánk majálisán

Novák Előd alelnök szerint a náci karlendítés nem tilos Magyarországon, és inkább a szemetelésnek üzen hadat.

Egy csoport néhány tagja náci karlendítés közben fotózkodott a Mi Hazánk Bikás parkban tartott majálisán május 1-jén, írja a Telex, amely fotósa meg is örökítette a jelenetet. A lap helyi tudósítója megkérdezte az esetről Novák Elődöt, a Mi Hazánk alelnökét, aki közölte, hogy nem látott karlendítést az eseményen, ahol több ezren voltak, de nem zárta ki ennek lehetőségét.

Novák Előd

Novák szerint azonban

„nem ez a legnagyobb dolog, hogy ki lendít kart, ki nem lendít kart. Nem foglalkozunk ezzel. Jól érezzük magunkat. Ha valaki egy kicsit felöntött a garatra, már-már polgárpukkasztó jelleggel ezt tartotta fontosnak megcsinálni, hát szíve joga.”

A szélsőjobboldali párt alelnöke szerint a náci karlendítés „a jogszabályok szerint is belefér. Nem tilos Magyarországon.” Arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e azt, hogy az ilyenekkel szemben zéró toleranciát kéne hirdetni, Novák így felelt: „Én most a szemetelésnek üzentem hadat”.

Még több Kibic

Macron nemzeti emléknappá nyilvánította Alfred Dreyfus rehabilitációjának évfordulóját

2025.07.13.1 nap ago
A francia elnök egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is ébernek kell maradni az antiszemitizmus régi démonaival szemben.

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.3 nap ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.4 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »