Bolgár Dániel történész Miért éppen a zsidók? című könyvében azt szeretné bebizonyítani, hogy a zsidók is ugyanolyanok, mint bárki más, a különbség csak annyi, milyennek látják őket. Könyvbemutatón jártunk.
Miért éppen a zsidók?
A provokatív kérdés egy frissen megjelent kötet címe. A szerző Bolgár Dániel történész, egyetemi adjunktus az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A könyvet múlt hét csütörtökön mutatták be a Magvető Caféban.
A Corvina Kiadó valószínűleg nem mérte fel elég körültekintően az érdeklődést az új megjelenés iránt, mert a Magvető Café befogadóképessége nem bizonyult elégnek a nagyszámú közönség számára, akik szerda este erre a programra érkeztek. Így a zsúfolt nézőtéren kívül a kávézó hátsó helyiségei is megteltek érdeklődőkkel, akik ha látni nem is láthatták a résztvevőket, de legalább valamennyit hallhattak a beszélgetésből.
A kötetet Balázs Gábor egyetemi docens, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) megbízott rektora és Farkas Attila Márton egyiptológus, kulturális antropológus, vallástörténész, esszéista mutatta be. Az est moderátora Pető Péter újságíró, a 24.hu főszerkesztője volt.
A zsidó siker és kudarc feltalálása Magyarországon alcímű művében a szerző amellett érvel nagy anyagot feldolgozva, egyszerű szavakkal és merész humorral, hogy mindenki azt kapta, amit nem érdemelt. A teljesítmények elbírálását ugyanis elfogulttá tette az az ősrégi fantázia, hogy a zsidók esze éles, ám testük csúnya, karjuk gyenge, jellemük megbízhatatlan, és épp ennek az ellenkezője a keresztényeké, ami miatt a szellemi versengésekben felül-, a testiekben alulértékelték a zsidókat.
A valóságos zsidó, e mindannyiunkhoz igen hasonló, meglehetősen szürke alak életét eluralta a képzeletbeli zsidó vérbő figurája. Az egyenlőtlenségek hátterében az erősebb fél önmegvetése, a gyengébb fél felsőbbrendű képességeibe vetett rögeszmés hite állt. Tulajdonképpen ennek a 20. század elején, a vészkorszak előtt uralkodó gondolatnak hosszas kifejtése volt a könyvbemutató témája, amely tétel azonban talán kissé már túlhaladottnak tűnik a mai Izrael-fókuszú zsidó-felfogás számára.
„A zsidóságom a tetteimre nincs hatással, de az életemre igen. Ezt nem értettem”
– vezette fel a szerző a gondolatot, amelynek nyomán korábban a disszertációja, majd ez a kötet megszületett tudományos munkából átírt, frivolan humoros olvasmányként.
Bolgár régi iskolai értesítőket lapozgatott, úgynevezett erőmérési táblákat, amelyeket harminc éven át adtak ki Magyarországon. A Puhány zsidók vagy részrehajló tornatanárok? – A zsidó testi kudarc a századfordulós Magyarországon című korábbi tanulmánya e források alapján született, amelyekben a diákok fizikai teljesítményét egyenként felmérték, feljegyezve, ki hány és milyen gyakorlatot tudott elvégezni.
Ez a módszertan vált a kutatás alapjává, amely két embercsoport – zsidók és nem zsidók – teljesítményét hasonlítja össze. A konklúzió azonban az lett, hogy nem a tettekben és teljesítményben van a döntő különbség, hanem abban, hogyan látja a világ ezeket a tetteket. Tehát a könyv valódi témája a zsidók helyett sokkal inkább a valóságok értelmezése.
Bolgár két meghatározóan inspiráló könyvet említ szellemi kalandként, amelyek munkájában komoly inspiráló hatással voltak rá. Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme és Émile Durkheim: Az öngyilkosság.
Egy tanára nyomán luciferi alkatként jellemzi magát, akibe belebújt a tagadás szelleme. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a szófelhő, amelyet a disszertációjához készített, mivel úgy érezte, túl sokszor használja a zsidó szót. Azonban kiderült, hogy a leggyakoribb szó a nem volt.
Tehát milyenek a zsidók és milyenek nem? Milyenek a zsidók és milyenek a nem zsidók? És milyenek a nemzsidó zsidók? Lehet, hogy olyanok, akik állandóan ezekről a kérdésekről filozofálnak?
Ez a könyv azt akarja bizonyítani, hogy a zsidók pont olyanok, mint a szlovénok. A szlovénok milyenek? Semmilyenek. A magyarok számára nem különösebben érdekesek. Mondhatni unalmasak. Tétel: a zsidók is ugyanolyanok, mint mindenki, a különbség csak annyi, milyennek látják őket.
Tehát a közkeletű feltételezés a zsidók felsőbbrendűségéről csupán a nem zsidók fejében él. A szerző szerint a zsidó pusztán egy tudati konstrukció, amely bizonyos téren előnyben van a többiekhez képest.
Erre az állításra Balázs Gábor azonnal rácáfolt azzal a nagyon is kézzelfogható ténnyel, hogy: én itt vagyok, és zsidó vagyok. Amint beleolvastam – meséli az OR-ZSE megbízott rektora – rögtön tudtam, hogy ebben a könyvben a Magyarországon egyik legelterjedtebb zsidó identitási forma lesz a fő vonal, amely szerint szabadon választom az identitásomat, az vagyok, ami akarok lenni, és nem vagyok az, ami nem akarok lenni. Balázs Gábor állítása szerint viszont éppen ez az elképzelés a tudati konstrukció, hiszen vannak meghatározottságaink, így nem igaz, hogy akármit választhatunk identitásképző forrásnak.
A könyv egyfajta pszichoterápiás írásnak is felfogható, mindenképpen a szerzőről szól, mivel a beszélgetők szerint sosem létezik érzelemmentes érvelés. Nagy szerepe van az egyéni teljesítményekben nemcsak annak, hogy mit gondolnak rólunk, de annak is, hogy ki mit gondol saját magáról.
Az olvasói értelmezést befolyásolja a koncepció, hogy zsidónak vagy nem zsidónak gondoljuk a szerzőt. Az írás stílusa és jellegzetes szellemessége miatt pedig van rá esély, hogy zsidónak tartjuk a Schrödinger macskájaként, a zsidó és nem zsidó lét határán szuperpozícióban lebegő szerzőt, aki a zsidó okosság sztereotípiáját akarja lebontani, miközben pontosan ezzel él, és láthatóan imádja is használni.
