Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy naplóját 120 színes fotó teszi igazán különlegessé, amelyek a nehéz körülmények között dolgozó munkaszolgálatosokat is megörökítik.
Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy a magyar királyi I. honvéd utász zászlóalj 205. munkavezető törzsével és kb. 400 fő zsidó munkaszolgálatossal érkezett meg a Don folyó menti hadszíntérre. A Bercsényi I. honvéd utász zászlóalj 205-ös munkavezetői csoportjának tisztjeként az arcvonaltól általában 10-20 kilométeres távolságra állomásozott zsidó munkaszolgálatosokból álló műszaki törzsével. Feladatuk elsődlegesen az utak járhatóvá tétele és a téli szállások kialakítása volt.
Az 1942. szeptember 8-tól 1943. február 19-ig tartó időszakról naplót vezetett, amelyet most unokája, Rózsahegyi Barnabás szeretne kiadni Néma hadsereg címmel. Mint írja, a napló kiadásával többek között az a célja, hogy a hazatért zsidó munkaszolgálatosok neve fennmaradjon, és a keleti fronton szolgálatot teljesítő munkaszolgálatosok emlékét megőrizzük.
A könyvet a benne található, eddig máshol nem látható 120 színes fotó teszi igazán különlegessé. A fényképein Wágner a nehéz körülmények között dolgozó munkaszolgálatosokat is megörökítette.
Rózsahegyi a könyvhöz írt előszavában idézi Karsai László történész a Zsidó munkaszolgálatosok a Donnál 1942–43-ban című írásából idéz megdöbbentő adatokat a munkaszolgálatosok veszteségeiről:
„Az újabb kutatások tisztázták, hogy Horthy csaknem pontos számot mondott, ténylegesen mintegy 39 000 zsidót vezényeltek a Donhoz. Stark Tamás, Szabó Péter és Szakály Sándor 1992 elején egy napilapban közzétette a munkaszolgálatosok veszteségi adatait. 1942. december 31-ig a keleti fronton 1796 munkaszolgálatos halt meg, 236 tűnt el és 46-an estek fogságba. 1943 januárjában 19 284, februárban 2003 zsidó halt meg a HM 22. veszteségi osztályának kimutatása szerint. A szovjet áttörés után a munkaszolgálatosok »véres vesztesége« 70, a tiszteké 60, a legénységé 50 százalék volt.
A sárga, illetve fehér karszalaggal megbélyegzett fegyvertelen zsidók sem voltak »hősi halottak«, miként a magyar 2. hadsereg elesett katonái és tisztjei sem. Meggyászolni lehet, sőt meg is kell őket, de valamiféle »antikommunista keresztes hadjárat« hősi halottjaiként ünnepelni nem.”
Az előszóban olvasható egy idézet Szita Szabolcs történész A munkaszolgálat Magyarországon 1939–1945 című munkájából is, amely ismerteti többek között, hogy pontosan hány munkásszázad volt kint a keleti fronton, és milyen feladatokat végeztek:
„1942. szeptemberben 152 munkaszolgálatos század volt hadműveleti területen; köztük 130 zsidó, 16 »különleges« (politikaiak) és 6 útkarbantartó (keresztény) munkásszázad. Szeptember 15-én a harctéren tartózkodott a III. és a IV. közérdekű munkaszolgálatos zászlóalj, a 110/14., 15. tábori munkásszázad. Többek között menetben voltak a 108/41., 42., 54., a 109/1–4., 54., a 110/24., 25., 34., a 110/37., 40., 41., 43. sz. tábori munkásszázadok. A századokat számozás szerint is megkülönböztették: a 100-as jelzésűek zsidó századok, a 400-as jelzésűek a politikailag »megbízhatatlanok« úgynevezett különleges századai voltak. A bánásmód is eltérő volt. A munkaszolgálatosokat a hadtápszolgálatban szállítási munkákra, valamint utak, hidak és vasutak javítására, építésére, szerelvények kirakására használták fel. Az arcvonalban a bánásmód kezdettől fogva kemény volt, mind kiszolgáltatottabbak lettek.
Minimális és silány élelmezés mellett leginkább műszaki munkát végeztek: lövészárkokat ástak, akadályokat emeltek, erődöket és bunkereket építettek, tüzérségi tűzben tankcsapdákat készítettek. Olyan munkát végeztek, melyhez nem értettek, s melyet a honvédségben általában lenéztek. (Ennek aztán a doni szovjet áttörésnél is meglettek a véres veszteségekkel járó következményei.) Gyakran aknákat szedtek vagy aknásítottak. Egy-egy kisegítő munkaszolgálatos század legtöbbször 220 tagú volt, ebből az őrséget, adminisztrációt ellátó ún. keret húsz főnyi.”
Valamint megjelenik benne Nemeskürty István történész a zsidó munkaszolgálatosokról szóló helyzetértékelése, amelyet Rózsahegyi Barnabás szerint a napló is igazol:
„Megbízhatatlannak minősített férfiakat fegyvertelenül a harctérre küldeni, hogy ott nemcsak veszélyes, de ráadásul felelős és bizalmi jellegű műszaki munkát végezzenek: nem csupán kegyetlenség és embertelenség, hanem a hadsereg szempontjából ostobaság is. Ha ugyanis ezek az emberek valóban megbízhatatlanok, nem szabad rájuk felelős munkát bízni: ha viszont az ilyen munka az első vonalban rájuk bízható, nem megbízhatatlanok.”
A 108/41 zsidó munkaszolgálatos század 220 fős keretéből a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma adatai szerint öt fő térhetett csak haza. Ők név szerint:
- Reismann László Elijahu, aki Ungváron született 1915-ben;
- Schwarcz Nándor, aki Sárospatakon született, Ukrajnában halt meg;
- Schwarcz Ignác, hazatért: 1948.június 27-én (6 évvel később);
- Tischler József, aki Nyíregyházán lakott a Kiss Ernő u. 44. szám alatt, hazatért 1947. augusztus 31–én a 99. Karaganda táborból, Szibériából;
- Weinberger Márton, aki Nyírmadán lakott, hazatért 1948. június 27-én a 7223/14. táborból, Kirovból.
Rózsahegyi Barnabás a Néma hadsereg című könyvet közösségi finanszírozásból szeretné kiadni. Az ehhez kapcsolódó előrendelési kampány jelenleg is zajlik a Brancs Közösség oldalán:
https://brancskozosseg.hu/muveszet-kultura-szorakozas/nema-hadsereg-c-konyv-wagner-levente-mernok-hadnagy-doni-naploja
