Megerősíthetik a hazai zsidó felekezet intézményeinek védelmét

Az Izrael ellen elkövetett iráni légitámadás miatt magasabbra emeleték terrorkészültséget Magyarországon.

Irán szombat éjjel Izrael ellen végrehajtott légitámadását követően Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot, amelyet követően a terrorkészültség magasabb fokozatát rendelhették el, írja a Magyar Nemzet.

A kormányközeli lap úgy tudja, hogy „a kormányfő kérésének megfelelve elrendelték a terrorkészültség magasabb fokozatát, amely alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken, a tömegrendezvényeken,

valamint a zsidó felekezethez tartozó intézményeknél”.

A Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő szerint a terrorkészültség megemelését az állampolgárok is érzékelhetik majd, több fegyveres járőrt láthatnak a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat a Magyar Honvédség is.

A nagy tömegrendezvényeken szigorúbb védekezésre lesz szükség, anélkül, hogy ezzel jelentősen korlátoznák a résztvevők szabad mozgását, ami mindig nagy kihívás elé állítja a terrorelhárítókat és a nemzetbiztonsági szakembereket. Ezenfelül természetesen meg kell erősíteni a külképviseletek, nagykövetségek, a hitélet, az oktatás és a szociális ellátás intézményeit, különös tekintettel a zsidó felekezet intézményeire.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.14 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »