A „soha többé” most van! – A Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvarig vonul az Élet Menete Budapesten

A május 5-én a Dohány utcai zsinagógától induló budapesti Élet Menete célja, hogy közösen emlékezzen és emlékeztessen a 80 évvel ezelőtti vészkorszakra, és azt üzenje: Soha többé!

Május 5-én vasárnap 15:00 órakor a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar térről indul el a budapesti Élet Menete. A résztvevők a Dohány utca egy rövid szakaszán, majd a Rákóczi úton vonulva ékeznek meg a Keleti pályaudvar előtt felállított színpadhoz, ahol a megemlékezést tartják.

Így halad majd a 2024-es budapesti Élet Menete

A 2024-es budapesti Élet Menete, május 5-én 15:00-kor indul a Dohány utcai zsinagógától, majd egészen a Keleti pályaudvarig halad.

Az esemény szervezője, Az Élet Menete Alapítvány a Kibicnek elmondta, az idei Élet Menetén várhatóan közel 120 holokauszt-túlélő fog részt venni, akik elektromos kisautókkal haladnak majd a menet elején. Közülük többen még aznap továbbutaznak Lengyelországba, hogy másnap a magyar küldöttséggel részesei legyenek az egykori auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor területén megrendezésre kerülő nemzetközi Élet Menetének.

Auschwitzban a magyar küldöttség része lesz az a több mint 500 diák is, akik még vasárnap este útnak indulnak Lengyelországba az Élet Vonatának elnevezett külön szerelvénnyel Az Élet Menete Alapítvány szervezésében.

Május 6-án a nemzetközi rendezvény előtt hagyományosan megemlékezést tartanak a holokauszt magyar áldozatainak szentelt kiállítást magában foglaló barakk előtt, majd a magyar csoport csatlakozik a nemzetközi Élet Menetéhez. Másnap a magyar küldöttség tagjai visszatérnek Auschwitzba és Birkenauba, ahol vezetett túrán vesznek részt, majd Krakkó megtekintése után indulnak haza külön vonattal.

Az Élet Menete Alapítvány a május 5-i rendezvényre önkéntesek jelentkezését is várja. A részletek ebben a felhívásban találhatók:

Önkéntesek jelentkezését várja a budapesti Élet Menete

Még több Kibic

Ég a városunk, testvér! – A holokauszt idején írt jiddis dalok csendültek fel a Gólem Központban

2025.02.25.2 hónap ago
A tizenhárom éve futó Zene a tragédia idején című programot Amit Weiner, a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia tanára álmodta meg. A rövid, alig másfél órás műsorban olyan félprofi szerzők művei szólaltak meg, akik nem élték túl a holokausztot, de a vészkorszakban szerzett dalaik által mégis itt hagytak valamit magukból a világnak.

Zene a tragédia idején – Egyedülálló koncert a Gólem Központban

2025.01.29.3 hónap ago
A zene fontos szerepet játszott a koncentrációs táborok, a gettók és a megsemmisítő táborok foglyainak életében.

Az egykori budapesti gettó határa mentén járt körbe a sófár hangja

2025.01.18.3 hónap ago
Diákok, önkéntesek és zsidó civil szervezetek tagjai élőlánccal emlékeztek a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulójára. A ZSKF által szervezett Gettó Szíve megemlékezés volt az első, amely az új Klauzál téri emlékműnél zajlott.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »