Megrongálták az embermentők tiszteletére felállított emlékművet

Az ismeretlen tettesek a szemtanúk szerint „kerékpárpályának” használták az emlékművet.

„Kedves Barátaink! Sajnos az Embermentők tiszteletére állított szobrunkat ismeretlen tettesek tönkretették. Egy szemtanú és a rendőrség helyszínelői elmondása szerint »kerékpár pályának» nézték / használták (érthetetlen), de ezt csak a közterületi kamerák felvételeinek visszanézése után lehet kijelenteni. Mi amit tudtunk ma megtettünk, Kelemen Zénó szobrászművész hamarosan elszállítja a műhelyébe a szobrot, a rendőrség elindította a nyomozást. Szomorú, hogy ilyen van…”

– olvasható Az Élet Menete Alapítvány Facebook-bejegyzésében.

 

A Kelemen Zénó szobrászművész által készített Embermentők emlékművét a Pozsonyi úti református templom szomszédságában, 2021-ben állították fel Az Élet Menete Alapítvány kezdeményezésére. Az Alapítványnál úgy gondolták, a már meglévő holokauszt-emlékművek mellett fontos, hogy legyen az embermentők előtt tisztelgő köztéri alkotás.

Az emlékmű a közösségi adakozáson túl a 13. kerület önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Miniszterelnökség, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) támogatásával készülhetett el. Az emlékműnek otthont adó területet tavaly Embermentők parkjának nevezték el.

Az embermentők nem természetfeletti erővel bíró szuperhősök voltak

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.2 óra ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.3 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »