350 milliós EU-s támogatásból épít Debrecenben bölcsődét az EMIH

A fejlesztés célja, hogy 28 bölcsődei férőhely létrehozásával hozzájáruljanak az egyenlő hozzáférés elvének megvalósulásához és a nők foglakoztatási esélyegyenlőségének javításához.

Új bölcsődét épít az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség Debrecenben – közölte a szervezet az MTI-vel. A közlemény szerint az EMIH Budapesti Hitközség megkezdte a Bölcsődei nevelés fejlesztése című felhívás keretében a Bölcsődei nevelés fejlesztése Debrecenben című projekt megvalósítását.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija Sulyok Tamás köztársasági elnök beiktatási ünnepségén (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A Széchenyi Terv Plusz program részeként megvalósuló projektben 350 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással két csoportszobás bölcsőde kialakítása a cél

– írták.

Az energiahatékony működést biztosító épületgépészeti rendszer beépítése révén olyan korszerű megoldásokat alkalmazó épület jön létre, amely az alacsony energiafelhasználással és ezáltal az alacsony környezeti terheléssel hozzájárul a zöld átálláshoz kapcsolódó környezetvédelmi célkitűzések eléréséhez – írták. A Debrecen központi részén, könnyen megközelíthető helyen létrejövő bölcsőde 2024 őszére készül el – áll a közleményben.

Még több Kibic

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.2 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.2 nap ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.3 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »