Egy leszbikus pár mindkét tagját anyaként kell bejegyezni Izraelben

A legfelsőbb bíróság ítélete szerint minden olyan, törvényben szabályozott szülőség egyenrangú, amely tartalmazza mindkét szülő szülői jogait és kötelességeit.

Izraelben ezentúl kérésükre anyaként kell bejegyezni a két nő alkotta párok gyermekeinek szüleit a legfelsőbb bíróság csütörtökön nyilvánosságra hozott ítélete szerint. A bíróság egyhangúlag döntött úgy, hogy az állami hatóságoknak anyaként kell bejegyezniük mindkét nőt az általuk nevelt gyermek születési anyakönyvi kivonatába, ha már a gyerek születése előtt párt alkottak.
Izraelben azonos nemű párok nem házasodhatnak össze, de a belügyminisztérium bejegyzi azonos neműek külföldön megkötött házasságát.

Egy izraeli leszbikus pár két gyermekével (Fotó: Haaretz)

A bírák elutasították a lakosságnyilvántartó hatóság azon állítását, miszerint az anyakönyvi kivonat csak a biológiai származást tükrözheti, és megállapították, hogy ez az álláspont sértheti a gyermekek jólétét. Uzi Fogelman bíró hangsúlyozta, hogy

a két anya között szülői egyenlőség van, és nem szabad elfogadni azt az állítást, miszerint egyikük nem biológiai anyasága alsóbb rangú volna.

Leszbikus nőkből álló kilenc olyan pár fordult nyolc évvel ezelőtt beadvánnyal a legfelsőbb bírósághoz, amelynek gyermekei anonim hímivarsejt-adományozással jöttek a világra.

Az ítélet szerint minden olyan, törvényben szabályozott szülőség egyenrangú, amely tartalmazza mindkét szülő szülői jogait és kötelességeit. Ezért a regisztráció szintjén sem lehet különbséget tenni a két szülő között.

Fogelman arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülők közötti különbségtétel sértő, mert ezen az alapon eltérő természetűek és lényegűek volnának a kapcsolatok: míg a biológiai szülői nevelés az „igazi” szülői nevelés volna, a nem biológiai szülői nevelés pedig alacsonyabb rangú, gyanús, egyfajta „feltételes” szülői nevelés volna. „Ezt a különbségtételt nem szabad elfogadni” – jelentette ki a bíró.

Az alkotmánybíróságként is működő bíróság háromtagú döntéshozó testületét Uzi Fogelman vezette, Alex Stein és Ruth Ronen bírók csatlakoztak az ő álláspontjához. Stein bíró szerint a születési anyakönyvi kivonatba „szülő/szülő”, „apa/apa” vagy „anya/anya” formátumban kell bejegyezni a szülőpárt – az újszülött törvényes szülei kérésének megfelelően.

„Az államnak semlegesnek kell lennie a felnőtt állampolgárok által választott házassági és családi mintákhoz való viszonyában, és nem szabad egyetlen monolitikus mintát diktálnia állampolgárainak a házasságról és a családról”

– áll a végzésben.

„Ez egy történelmi nap, amikor megerősítést nyert, hogy Izraelben a családok egyenlők”

– jelentette ki Hila Far, az izraeli LMBT jogvédő egyesület elnöke az ítélethirdetés után, és felszólította az érintett párokat, hogy utólag rendezzék gyermekeik születési anyakönyvi kivonatát a végzésnek megfelelően.

Két anya neve egy izraeli fiú személyi igazolványában

Még több Kibic

Négy izraeli túsz holttestének átadásával lezárult a tűzszüneti megállapodás első szakasza

2025.02.27.1 hét ago
A részleteiben még nem tisztázott második szakaszban 59 olyan túsz sorsáról születik megállapodás, akik közül izraeli hírszerzési információk szerint legkevesebb 35-en már nem élnek.

Közös sírban helyezték végső nyugalomra a Bibasz gyerekeket és édesanyjukat

2025.02.26.1 hét ago
„Siri, maradj velem, hogy ne süllyedjek el a sötétben” – búcsúzott meggyilkolt feleségétől az életben maradt férj, Jarden Bibasz.

Hat izraeli túsz szabadult a gázai fogságból szombaton

2025.02.22.2 hét ago
Korábban a fogságban gyermekeivel együtt meggyilkolt Siri Bibasz holttestét is átadták a terroristák.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »