Ez alakalomból szeretnék feleleveníteni, és még elevenebbé tenni az emlékhelyet.
„Budapestiek, magyarok! Verődjünk össze újra a német megszállási emlékműnél és hozzunk újra köveket, mécseseket, emléktárgyakat, hogy március 23-án felelevenítsük, és még elevenebbé tegyük az emlékhelyet!”
– írják Az emlékezet lázadása: az ellenállás tizedik évfordulója a Szabadság téren elnevezésű esemény szervezői, akik arra emlékeztetnek, hogy
„tíz éve véletlenül került nyilvánosságra az a titkolt terv, hogy az Orbán kormány Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára a Szabadság-téren emlékművet állítson fel. A Hitlerrel kollaboráló Horthy-Magyarország egészét áldozatként beállító döntés, amely a választási kampány finisében az erősödő hazai szélsőjobb szavazóira kacsintgatva született, spontán felháborodást váltott ki nagyon sok jóérzésű emberből.
A kormány ijedtében át is nevezte az emlékművet, és a Német Megszállás Áldozatainak emlékezetéről kezdett beszélni: ám ez – mint hogy nem tett különbséget magyar elkövetők és a magyar – zsidó és cigány – áldozatok között, csak olaj volt a tűzre. Különösen a magyar holokauszt 70. évfordulójára emlékezők szemében, akik ezt követően az adományozó hazug és hamis szándékaira hivatkozva sorra utasították vissza a deportálások és a nyilas terror áldozataira emlékező programok bőkezű, de őszintétlen állami támogatását. A miniszterelnök – mentendő a menthetetlent – elhalasztotta az ünnepélyes avatóünnepséget, és azt ígérte, hogy a választások után lesz mód a botrányos terv újragondolására.”
Még 2014. március 23-án az emlékmű tervezett helyszínére egy flashmobot szerveztek, amelyen azt kérték a magyar polgároktól, hogy hozzanak a Szabadság térre személyes emléktárgyakat, köveket, mécseseket, bármit, ami őket az 1944-45-ben történtekre emlékezteti. Több száz ilyen személyes ereklye borította el a helyszínt, amelyen egy giccses Gábriel-arkangyalnak kellett volna hirdetnie a hivatalos állami emlékezetpolitika sanda hazugságait
– írják a szervezők a felhívásban.
“A felelősség elhárítása egyenlő a szabadságunk megtagadásával”
Az Eleven Emlékmű tárgyait végül rendőrségi segédlettel odébb pakolták, de a helyére „hiába lopták oda suttyomban Gábrielt és a sast egy júliusi éjszakán, felavatni azóta sem merték”.
Az Eleven Emlékmű „immár tíz éve makacsul néz szembe az Orbánék hazug történelem-szemléletét és pallérozatlan ízlését megtestesítő szörnyszülöttel. Ma már alig van budapesti, aki ne hallott volna a Szabadság-téri dacos ellenállásról – de híre a világsajtót is bejárta, bekerült az útikönyvekbe is, és a külföldi turisták – a dunaparti cipők mellett – ide is ellátogatnak. Köszönet azoknak az aktivistáknak, akik a kezdetektől önzetlenül gondozzák az emlékhelyet, tisztogatják a tárgyakat és felújítják a dokumentumokat!”
A szervezők szerint most „mégis itt az idő, hogy új lendületet adjunk a tiltakozásnak. A gyors tempóban fasizálódó Orbán-rendszerben immár állami akarattá formálódott a szélső-jobb populizmus vezérelvű, nacionalista és homofób szelleme” Ezért azt kérik:
„Újítsuk meg, erősítsük meg ezt az emlékhelyet, amely az áldozatokra való hiteles emlékezés terévé vált, és egyben felidézi az Orbán-rendszer egyik súlyos politikai kudarcát.”
Az Eleven Emlékmű – az én történelmem és a Szabadságszínpad közös eseményére március 23-án 15:00-16:30 között kerül sor.
Megrongálták a holokauszt áldozataira emlékező civil kegyeleti helyet a Szabadság téren