Magyar zsidó fiatalok történeteit is várja egy most induló páneurópai kezdeményezés

A mai napon útjára induló Kaleidoszkóp az európai zsidó fiatalok hangját szeretné megörökíteni. A projekthez 17 és 24 év közötti fiatalok személyes történetit várják.

A mai napon hét történet online közzétételével indult útjára a Kaleidoszkóp elnevezésű projekt, amely célja, hogy összegyűjtse az Európában élő zsidó fiatalok személyes történeteit – olvasható a kezdeményezést létrehozó Rothschild Alapítvány Hanadiv Európa a Kibic számára elküldött sajtóközleményében.

A páneurópai kezdeményezés arra kéri a 17 és 24 év közötti európai zsidó fiatalokat, hogy gondolkodjanak el az életükről és írják meg személyes történetüket. Az írások életük bármely aspektusát felölelheti, beleértve a fiatal zsidóként való életet, a személyes kapcsolatokat és azt, hogy hogyan érzik magukat a zsidó közösség részeként. A beküldött történeteket a Kaleidoszkóp weboldalán teszik közzé.

A Kaleidoszkópon megjelenő első hét történetet cseh, francia, német, török, brit és magyar fiatalok küldték be, az írások a mai európai zsidó ifjúság életének gazdag változatosságát és összetettségét mutatják be.

A 21 éves, budapesti Dennis például arról ír, hogy a zsidó barátok számára szervezett sábáti vacsorák a „kis közösség összetartásának” egyik módja. A szintén budapesti, 20 éves Sára – aki a projektben koordinátorként is közreműködik – pedig arról a „zsidó buborékról” mesél, amelyben egész eddigi életét élte, és amelynek része a családja, a Frankel zsinagóga, a Lauder Iskola, a Szarvasi Tábor és a BBYO ifjúsági szervezet.

A 23 éves, londoni Talia a következőket mondta el a Kaleidoszkópnak beküldött írásairól:

„Csodálatos folyamat volt, hogy képes voltam reflektáltan gondolkodni a zsidósággal kapcsolatos tapasztalataimról és az ezekkel járó különféle részletekről”.

A 19 éves Tali Párizsból nehezen találta a helyét, különösen október 7. után:

„Kicsit sebezhetőnek éreztem magam, és nem tudtam, kivel beszélhetnék. Ez a projekt lehetővé tette számomra, hogy rögzíthessem mindazt, amit gondolok, hogy felelősséget vállaljak azért, amit mondok, és hogy ki is fejezzem magam. Szükségem volt arra, hogy meghallgassanak.”

A Kaleidoszkópot az 1930-as években fiatal lengyel zsidók által beküldött történetek gyűjteménye ihlette. A vilniusi YIVO intézet 1934-ben pályázatot hirdetett a fiatal zsidók önéletrajzainak összegyűjtésére. A pályázatra 627 pályamű érkezett jiddis, lengyel és héber nyelven, és a győzteseket 1939. szeptember 1-jén kellett volna kihirdetni, amikor kitört a háború. A pályaművek névtelenek voltak, így a fiatal írók sorsa ismeretlen, de valószínű, hogy többségük a holokauszt áldozata lett. Szerencsére a beküldött történetek közül több is megmaradt a háború után, ezeket végül digitalizálták és elérhetővé tették az interneten.

A Kaleidoszkóp projekthez beküldött történeteket az Izraeli Nemzeti Könyvtár Zsidó Nép Központi Levéltárában helyezik majd el.

 

Daniela Greiber, a kezdeményezést elindító Rothschild Alapítvány Hanadiv Európa zsidó közösségi életet támogató programjának vezetője szerint:

„Ez egy egyedülálló lehetőség a fiatal zsidó emberek számára, hogy hangjukat hallassák, és rögzítsék a zsidó nép folyamatosan fejlődő történetének részeként. Hozzánk hasonlóan a projekt eredeti szervezői is tudni akarták, milyen érzés fiatal zsidónak lenni Európában. Szeretnénk rávilágítani azokra a fiatal zsidó emberekre, akik a jövőnket képviselik, és jobban megérteni gondolataikat és érzéseiket, mint fiatal felnőttek a 21. században. Azt is meg akarjuk mutatni, hogy a mai európai zsidó közösségek mélyen átérzik a történelmet, ugyanakkor előremutatóak, sokszínűek és lendületesek is egyben.”

A Kaleidoszkóp 17 és 24 év közötti, Európában élő és magát zsidónak valló személyek jelentkezését várja. Regisztrálni és történetet beküldeni a https://www.kaleidoscope-lives.eu/en/participate weboldalon lehet. A történeteket a szerző neve alatt vagy névtelenül is be lehet küldeni, és 750-7500 szó terjedelműnek kell lenniük. A következő beküldési határidő 2024. május 15.

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.5 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.7 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.1 hét ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »