ENSZ-jelentés: csoportos nemi erőszak történt legalább három helyszínen az október 7-i terrortámadás során

Az ENSZ jelentése szerint a Hamász fegyveresei nemi bűncselekményeket követtek el az izraeli települések elleni októberi támadásuk során, majd a Gázai övezetbe túsznak elhurcolt nők ellen is, és feltehetőleg még most is követnek el ilyeneket ott.

Az ENSZ öt hónappal a gázai háború kitöréséhez vezető október 7-i terrortámadás után adta ki jelentését, amely szerint megalapozottan feltételezhető, hogy nemi erőszak, sőt, csoportos nemi erőszak történt legalább három helyszínen a támadások során.

Csoportosan, az áldozatok szerettei szeme láttára erőszakoltak, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak

Arról is meggyőző információ áll rendelkezésre, hogy nemi erőszakot követtek el a túszok ellen, és ez még most is tarthat Gázában – vélekednek az ENSZ szakértői. A jelentés nem rendelkezik felhatalmazással a tettesek megnevezésére.

Jichák Hercog izraeli elnök üdvözölte kedden az ENSZ-jelentését. „Rendkívül fontos a jelentés, amelyet a konfliktusok során előforduló szexuális erőszakkal foglalkozó ENSZ-misszió vezetője, Premila Patten adott ki” – írta Hercog az X-en.

„Munkatársaival mintegy két héten át gyűjtötte Izraelben az adatokat, és az általuk nyilvánosságra hozott tények borzalmasak. A jelentés világosan és tisztességesen feltárja a Hamász terroristáinak izraeli nők ellen elkövetett szisztematikus és folyamatos szexuális bűncselekményeit”

– hangsúlyozta az izraeli államfő.

יצחק הרצוג Isaac Herzog on X (formerly Twitter): "The report issued by UN Special Representative on Sexual Violence in Conflict, Pramila Patten, and her team is of immense importance. It substantiates with moral clarity and integrity the systematic, premeditated, and ongoing sexual crimes committed by Hamas terrorists against... / X"

The report issued by UN Special Representative on Sexual Violence in Conflict, Pramila Patten, and her team is of immense importance. It substantiates with moral clarity and integrity the systematic, premeditated, and ongoing sexual crimes committed by Hamas terrorists against...

„A Hamász és szövetségesei tagadni próbálják tetteiket, és menekülnek előlük, de nem sikerül nekik, mert a bizonyítékok egyértelműek és döbbenetesek. A Hamász barbár háborús bűnöket követ el, és most a világ kötelessége, hogy határozottan elítélje és megbüntesse értük” – írta Hercog, és felhívta a figyelmet arra, hogy egyértelmű és közvetlen veszély leselkedik a még mindig a Gázai övezetben túszul fogva tartott izraeli női túszokra.

Évtizedek múlva derülhet ki a teljes igazság a Hamász által elkövetett szexuális bűntényekről

Még több Kibic

Négy izraeli túsz holttestének átadásával lezárult a tűzszüneti megállapodás első szakasza

2025.02.27.6 nap ago
A részleteiben még nem tisztázott második szakaszban 59 olyan túsz sorsáról születik megállapodás, akik közül izraeli hírszerzési információk szerint legkevesebb 35-en már nem élnek.

Közös sírban helyezték végső nyugalomra a Bibasz gyerekeket és édesanyjukat

2025.02.26.1 hét ago
„Siri, maradj velem, hogy ne süllyedjek el a sötétben” – búcsúzott meggyilkolt feleségétől az életben maradt férj, Jarden Bibasz.

Hat izraeli túsz szabadult a gázai fogságból szombaton

2025.02.22.2 hét ago
Korábban a fogságban gyermekeivel együtt meggyilkolt Siri Bibasz holttestét is átadták a terroristák.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »