ZSKF Reggeli: közös ügyeket vitattak meg a a zsidó civilek képviselői

A Bálint Házban tartotta reggelivel összekötött megbeszélését a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség.

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetség (ZSKF) tagszervezeteinek képviselői hétfőn a JCC Budapest – Bálint Házban tartották meg reggelivel összekötött megbeszélésüket. A 21 zsidó civil szervezetet magába foglaló ZSKF tagsága havonta tart ilyen jellegű összejövetelt, hogy megvitassa a közös ügyeket és egyeztesse a szervezetek tevékenységét.

A hétfői reggelin Borgula András, a ZSKF elnöke tájékoztatta a Szövetséget a júniusra tervezett konferencia pillanatnyi állapotáról. A hazai zsidóság jövőjét megvitatni hivatott kétnapos konferencia előreláthatóan négy nagyobb témakört jár majd körül.

A megbeszélésen szó esett még a Mazsök pályázatairól, valamint a március 24-én, purimkor a Csányi utcában megrendezésre kerülő eseményről. A rendezvény Süti utca néven a Zsidó Budapest 150 éve programsorozat keretében fog megvalósulni.

Még több Kibic

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.4 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.5 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány

2025.02.12.5 nap ago
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »