Gázában fogva tartott gyerekkori barátjának ajánlotta történelmi érmét az izraeli úszó

Anasztázia Gorbenko Katarban nyerte Izrael első világbajnoki érmét úszásban. A helyi közönség kifütyülte a fiatal izraeli sportolót.

Ezüstérmet szerzett Anasztázia Gorbenko 400 méter vegyesen a dohai úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. Ez Izrael első érme az úszó-világbajnokságok történetében.

Anasztázia Gorbenko a történelmi éremmel

A 20 éves izraeli versenyző a történelmi érmet gyerekkori barátjának, a Gázában túszként fogva tartott Matan Angresztnek ajánlotta. Angreszt a gázai határnál teljesített katonai szolgálatot tavaly október 7-én, amikor a Hamász terroristái több mint 250 másik tússzal együtt a Gázai övezetbe hurcolták.

Gorbenko sikerének a helyi közönség Dohában nem igazán tudott örülni, amit hangos füttyszóval próbálták a fiatal sportoló tudtára hozni, amikor közvetlenül a verseny után kérdezték az első három helyezettet a medence szélén.

A hangos kifütyölésről Gorbenko később azt nyilatkozta, mivel füldugóval versenyzett és a döntő után olyan sokkos állapotban volt, hogy addig fel sem tűnt neki, amíg az interjú készítője a kérdések előtt oda nem súgta neki, hogy ne foglalkozzon vele, hiszen megdolgozott a sikerért, és ne engedje, hogy ezt a elvegyék tőle. Az izraeli úszó hozzátette, hogy jól esett neki, hogy az verseny győztese, a brit Freya Colbert és a harmadik helyezett, az olasz Sara Francheschi megölelték és támogatásukat fejezték ki.

Gorbenko a verseny után elmondta, hogy Dohában a világbajnokság alatt többször is kifütyülték, de ő nem igazán figyelt erre, és örül annak, hogy Katarban izraeli zászló alatt érhette el élete eddig legnagyobb sikerét. Abban reménykedik, hogy ez motiváló lehet az izraeli fiatal lányok számára, akik most kezdenek el versenyezni.

Miki Halika, az Izraeli Úszó Szövetség elnöke szerint ez csak a katariakat jellemzi, hogy kifütyülték az izraeli úszót, így ugyanis egy közönség nem viselkedhet, teljesen mindegy, hogy ki versenyzik éppen. Halika elmondta, hogy fontos volt a számukra, hogy az izraeli zászló kint legyen a verseny egész ideje alatt, mert a múltban volt már rá példa, hogy erre nem volt lehetőség, hiába versenyeztek izraeliek Katarban. Az izraeli úszósport vezetője hozzátette, hogy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) azért nem reagált semmit a kifütyülésre, mert meglephette őket is az eset. (Times of Israel, One)

Egy 17 éves izraeli úszó taszította le a trónról Hosszú Katinkát

Még több Kibic

A túszok súlyos egészségi állapotára figyelmeztet a Vöröskereszt

2025.02.14.15 óra ago
A nemzetközi szervezet szerint „sürgős szükség van” arra, hogy hozzáférjenek a túszokhoz.

Macron elítélte a Hamász október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeinek elhallgatását

2025.02.14.19 óra ago
A francia elnök egy díjátadón emlékeztetett a Hamász által elkövetett gyilkosságokra és a nők, köztük nagyon fiatal nők ellen elkövetett szexuális bűncselekményekre.

A Hamász elhalasztotta a következő túszátadást, mert szerinte Izrael megsértette a tűzszüneti megállapodást

2025.02.11.4 nap ago
Válaszul Donald Trump az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet felmondását szorgalmazza, amennyiben a palesztin terrorszervezet szombat délig nem enged szabadon minden foglyot.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »