A Lefkovicsék gyászolnak egy mai problémákról és élethelyzetekről szóló, valódi zsidó film, nem csak zsidóknak.
Breier Ádám első nagyjátékfilmje először a nagy presztízsű kaliforniai Palm Springs Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, a hazai mozikban pedig február 22-től lesz látható a Mozinet forgalmazásában. A Lefkovicsék gyászolnak a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával valósult meg, ennek körülményeiről, valamint a limitált időkeret és költségvetés nehézségeiről és a szereplőválogatás szempontjairól meséltek a filmkészítők a vetítés utáni közönségtalálkozón.
A megadott műfaj: dramedy, azonban nemigen tudjuk eldönteni, melyik irányba húzza jobban a történet nehezéke. E kettősség miatt a film az amerikai fesztiválokon is jó eséllyel találja majd meg igazi nemzetközi közönségét. A sok kedves, vicces jelenet mögött több drámai esemény is húzódik, amely évtizedek óta bemerevedett és feloldhatatlannak tűnő frontvonalakat alkot a generációk között. Lefkovics Iván és Tamás messzebb már nem is lehetnének egymástól, mind földrajzilag, mind világnézetben. Az érzelmek persze többszörösen össze- és gúzsba kötik őket, de itt nem a feltétlen családi szeretetre gondolunk, hanem a hetedíziglen tartó fájdalmakra, sértettségre és soha meg nem bocsátásra.
Az Urániában tartott premier előtti vetítésre nagyon gyorsan elfogytak a jegyek, jól mutatva, hogy a film bemutatóját óriási várakozás előzte meg. Ez kézzelfoghatóan érződött a zsúfolásig telt nézőtéren, a közönség kiéhezve kacagott fel rögtön első kis élceken, az idős házaspár szeretetteli civakodásának fordulatain, mintha mindenki csak azt várta volna, mikor ismerhet végre magára a filmvásznon. A rendező saját bevallása szerint is a családjából indult ki a történet megalkotásának kezdetén, ami azután, ahogy lenni szokott, változott, önálló életre kelt, és végül önmagán túlmutató általános érvényű családi konfliktussá teljesedett ki.
Az idillnek azonban hamar vége szakad, Lefkovicsné váratlanul meghal, és a fia azonnal haza indul Izraelből egy hetes süvét ülni az ortodox tradíció szerint.
Innentől a fókusz az apa és fia közti szakadék mélyülésének különböző stációit mutatja be emberközeli zsidó humorral ábrázolva a figurák esendőségét. Ebben főleg a mogorva bokszedzőre, Lefkovics Tamásra figyelünk, akinek a zordon külső mögött természetesen arany szíve van, de ezt igyekszik titkolni, és csak az edzésen a tanítványai előtt hajlandó megmutatni. Kedvenc növendéke Ferike, egy roma fiú, akit igazi fiamnak is nevez egy alkalommal Iván előtt, hogy még mélyebbre szúrja az elégedetlenséggel és meg nem értéssel átitatott képzeletbeli tőrt a fia szívébe.
Végül napvilágra kerül a konfliktus valódi forrása: Marci. Bezerédi lemarcizza Ivánt, lemarcizza Arielt, és néha még Ferikét is, de nem érti, mi ezzel a gond. Iván számára a legfájóbb pont, az apai el nem fogadás origója, hogy a halott testvérét akarja helyette és benne látni. Ő maga sosem érte el az apja ingerküszöbét, hogy észrevegye, hogy elfogadja, hogy elégedett legyen vele, hogy megbecsülje, értékelje és büszke legyen rá.
Hiába bokszolt jól, hiába hordta Marci ruháit, hiába igyekezett pótolni az elvesztett fiút, ez a dolog természetéből fakadóan lehetetlen volt. Sokan tudjuk személyes tapasztalatból, milyen tragikus terheket ró egy családra egy gyermek elvesztése. A primer gyászon kívül sok olyan ismeretlen és leküzdhetetlen tényezővel jár, amelyeket nem láthatunk előre. Még ha esetleg elméletben tudjuk is, akkor sem tudunk kitérni előle, ránk telepszik és nem ereszt. Ez a vonal a film legerősebb szála, Bezerédi Zoltán és Szabó Kimmel Tamás kiválóan mozog ebben az érzelmi rétegben.
A rendező, Iván szerepére olyan karaktert keresett, akiről el fogjuk hinni, hogy gyakorló ortodox, egyben valahai boxoló és az izraeli hadsereg veteránja. Szabó Kimmel pedig szemüvegesen, cicesszel és kipában olyan érzékeny komolysággal játssza a rábízott szerepet, hogy biztosak vagyunk abban, rajta kívül nem is lehetett más opció. Bezerédi karakterét már sokszor láttuk a filmvásznon, számára nem volt kihívás a mogorva bokszedző alakítása. A héberül és magyarul is beszélő, egyben a nagymama szellemével is szót értő Ariel ( Leo Gagel) kiváló választás, a gyártásvezető Nemes-Jeles Veronika találata. Érdemes kiemelni a Ferikét játszó fiatalembert, Váradi Rolandot, akit egy bokszteremben beszélt rá Breier Adám a filmezésre, sajnos a neve méltatlanul nem szerepel a filmes portálok stáblistáin.
Tamás a bokszban hisz, Iván az Örökkévalóban, Ariel a jó és a rossz szellemekben. A gyász közös megélése pedig csak akkor lesz lehetséges, ha mindannyian bele tudnak helyezkedni egymás nézőpontjába.
A film súlyos, többgenerációs apaság-történet, amit végül a fiú fia fog megoldani és feloldani, és válik keserédesen humoros történetté, amit az alkotók szándéka szerint elmesélni akartak, messze elkerülve a soá témáját, hogy legyen végre egy kortárs, igazán mai problémákról és élethelyzetekről szóló, valódi zsidó film, amely azonban nem csak zsidóknak szól.
Breier Ádám, Csaba Bálint társíróval közösen jegyzi a film forgatókönyvét. Az operatőr, Dévényi Zoltán, aki szép, önazonos képi világot alkotott. A film az ULab gyártásában és a Proton Cinema koprodukciójában készült, producerei Kázmér Miklós, Felszeghy Ádám és Ausztrics Andrea, executive producere Sümeghy Claudia.
