A Bálint Házban talált új otthonra a Hasomer Hacair

Ezzel új fejezet nyílik a zsidó ifjúsági mozgalom életében.

„A Ken a gondolkodás, nevetés, tanulás, ismerkedés, és a zsidósághoz való kapcsolódás színtere. A someres közösség otthona. A saját Kenünk kialakítása új fejezetet nyit mozgalmunk életében és izgatottan várjuk, hogy ezt az élményt a teljes közösséggel megoszthassuk”

– olvasható a zsidó ifjúsági szervezet közleményében.

 

A someresek köszönik a JCC Budapest – Bálint Ház teljes csapatának a bizalmat és a támogatást, hozzátéve, hogy „köszönettel tartozunk a Merkaznak (Héber és Izraeli Kulturális Központ), hogy az utóbbi tíz évben támogatott bennünket és otthont adott mozgalmunknak”.

„Ez az új fejezet nemcsak a someres mozgalom, hanem a Bálint Ház számára is izgalmas változásokat hoz. Várjuk, hogy megoszthassuk ezt az élményt a teljes közösségünkkel, és együtt alakíthassuk tovább ezt a partnerséget”

osztotta meg a Bálint Ház a hírt.

„Hiszünk a közös ügyekben, az értékalapú partnerségekben és a fiatal zsidó közösség tenni akarásában és tudásában, ezért is partnereinek a munkánk során a legnagyobb zsidó ifjúsági szervezetek”

– tették hozzá.

A Hasomer Hacair költözése idén tavasszal várható. Ezelőtt viszont a felújításhoz a közösség segítségét kérik.

A Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom februári programajánlója

Még több Kibic

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.3 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Elkezdődött a Mazsihisz Szeretetkórház felújításának befejező szakasza

2025.02.04.5 nap ago
Az állami támogatásból megvalósuló fejlesztés mellett a kórház és a hitközség saját fejlesztéseként az előző év végén új fogászati CT-berendezést is kapott a kórház.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »