Filmvetítések az Urániában a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából

Fahidi Éva, Szép Ernő és egy premier előtt vetített cannes-i nagydíjas film a kínálatban.

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét, az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóját a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Ehhez kötődően az Uránia Nemzeti Filmszínházban több filmmel is emlékeznek az áldozatokra.

Az emléknap előestéjén premier előtt vetítik Jonathan Glazer cannes-i nagydíjas filmjét, az Érdekvédelmi területet, amely meghökkentő nézőpontból, az auschwitzi tábor parancsnokának baljós családi idillje felől közelít a láger borzalmaihoz.

Érdekvédelmi terület | magyar előzetes

Auschwitz parancsnoka, Rudolf Höss és felesége, Hedwig egy haláltábor melletti házban igyekeznek áloméletet teremteni a családjuknak. Az Érdekvédelmi terület című film, mely Martin Amis angol író 2014-es regényét veszi alapul, a 76. Cannes-i Filmfesztiválon debütált, ahol elnyerte a fesztivál nagydíját, továbbá öt kategóriában jelölték Európai Filmdíjra (legjobb európai film, legjobb rendező, legjobb színésznő, legjobb színész, legjobb forgatókönyvíró).

A tábor egyik túlélőjéről szól A létezés eufóriája című dokumentumfilm. Fahidi Éva 90 évesen mesélte, pontosabban táncolta el élete történetét Szabó Réka kamerája előtt. A szombaton este vetített filmmel a közelmúltban elhunyt főszereplőre is emlékeznek.

A LÉTEZÉS EUFÓRIÁJA / hivatalos előzetes (12)

Bemutató dátuma: 2019. szeptember 12. Forgalmazó: ELF Pictures Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével.

Vasárnap pedig a Szép Ernő munkaszolgálatos emlékezéseiből a Madách Színház művészeinek előadásában leforgatott, többszörösen díjazott Emberszag című filmet láthatjuk Gyabronka József emlékezetes alakításával.

No Title

Szép Ernőt 1944 őszén, hatvanéves korában zsidó származása miatt behívták munkaszolgálatra, ahol testközelből tapasztalta meg a nácizmus embertelenségét. Emberszag című naplószerű regényében húsz sorsfordító nap történéseinek rezignált, lírai elbeszélése mentén próbál egy embertelen korszaknak történetileg és művészileg is hiteles tükröt tartani. A filmben lírai ellenpontként Szép Ernő versei és sanzonjai is megszólalnak.

Részletes program:

Január 26., péntek 20:00

Érdekvédelmi terület – premier előtt

https://urania-nf.hu/film/erdekvedelmi-terulet-premier-elott

Január 27., szombat 17:30

A létezés eufóriája

https://urania-nf.hu/film/a-letezes-euforiaja

Január 28., vasárnap 17:30

Emberszag

https://urania-nf.hu/film/emberszag

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.4 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.1 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »