Egy tel-avivi kiállítás eleveníti meg a Hamász által elkövetett tömegmészárlás helyszínét. A cél a megemlékezés és a túlélők segítése a gyógyulásban.
Daniel Ozeri nemrég ellátogatott a város északi részén lévő Expo Tel-Aviv rendezvényközpontba, ahol újra átélte életének legszörnyűbb pillanatait. A nagy kiterjedésű komplexumban újraélesztették a Nova zenei fesztivált, amely a Hamász október 7-i támadásával ért véget. A Reim kibuc közelében rendezett fesztiválon legalább 364 szórakozni érkezett fiatalt gyilkoltak meg és 40-et hurcoltak el túszként a Gázai övezetbe a terroristák.
Ozeri, mint oly sokan mások, órákon át menekült, miközben „golyók repkedtek a feje fölött”. A JTA-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy az Expo Tel-Avivban megnyílt kiállítás meglátogatását elengedhetetlennek érezte, bár nem volt könnyű a számára az kiégett autók, a golyók által szétlyuggatott mobil WC-k és a hátramaradt személyes tárgyak halmainak látványa.
„Ez tényleg visszavisz oda, és újra átéljük annak a pillanatnak a szörnyű fájdalmát, de vissza kell térnünk, hogy emléket állítsunk a történteknek, és emlékezzünk az ott meggyilkolt barátainkra”
– mondta Ozeri, aki JTA-nek részletesen felidézi, hogyan menekült meg a legjobb barátjával a fesztivál területéről és hogyan élte túl, míg néhány közeli barátja és számtalan más, a bulikból ismert arc nem.
Amit Ozeri átélt a Nova 6:29 elnevezésű kiállításon, az egy olyan komor élmény, amely a szervezők reménye szerint gyakran megismétlődik majd. A kiállítás arról a pillanatról kapta a nevét, amikor a zene leállt kora reggel, miután a közeledő rakétákat jelző szirénák megszólaltak.
„Az itteni emlékmű egész lényege, hogy aktualizáljuk azt, ami az eseményen volt, és ahol ez abbamaradt” – mondta el Szarel Botavia, a Nova fesztivál egyik producere, aki segített megtervezni a kiállítást.
„Ez a kiállítás kifejezi a távolságot az általunk hirdetett szeretet, valamint a gyűlölet és a mészárlás között, ami ott történt.”
A jegyeladások bevétele a Nova közösség folyamatos gyógyítási költségeinek és hosszú távú elképzeléseinek finanszírozását szolgálja. Célja, hogy örökségük ne csupán a tragédia, hanem az újjászületés és a túlélés öröksége legyen. Mindez a Nova túlélőinek támogatására irányuló kezdeményezések – köztük egy terápiás elvonulási központ –, valamint a növekvő aggodalmak közepette, hogy vajon megkapnak-e minden segítséget, amire kétségbeesetten szükségük van.
A fesztiválközösséghez tartozó családok, akik nem rendelkeznek az október 7-én megtámadott kibucok földrajzi kötődésével, nemrégiben egyesületet alapítottak, mivel úgy érezték, szükségleteiket elhanyagolják. Kezdetben a kormány nyújtott némi anyagi támogatást és pszichológiai segítséget a fesztivál túlélőinek és áldozatainak, de a gyógyítási költségek nagy része azóta is civil támogatásra támaszkodik. De a Nova közösségen belül azok a jelentések is felháborodást váltottak ki, amelyek szerint a hadsereg október 7-i, kora reggeli, a közelgő invázióról szóló hírszerzési értesülései alapján, órákkal a támadás kezdete előtt ki lehetett volna üríteni a fesztivál helyszínét.
Ezek fényében a kiállítás és a Nova mészárlással kapcsolatos egyéb erőfeszítések célja, hogy valóra váljon a szlogen, amelyet a Nova Törzsének nevezett szervezet fogadott el:
Újra táncolni fogunk!
Az üzenet már az október 7. utáni első napokban elhangzott, amikor a trance zenei közösség tagjai megfogadták, hogy nem hagyják, hogy a Hamász támadása örökre elnyomja lelkesedésüket.
Hogy a megtámadott fesztivál részletes rekonstrukciójának végigjárása hasznos-e a túlélők és mások számára, az vita tárgya. Egyeseknél a látványában és hangokban való elmerülés poszttraumás szorongást válthat ki. A kutatások azonban azt is bizonyítják, hogy a trauma helyszínének való kitettség hasznos lehet a poszttraumás tanácsadásban és a felépülésben.
Egy pszichiáter, aki a tragédia utáni első hetekben a Nova túlélőit kezelte, a JTA-nak elmondta, hogy a traumára adott egyéni reakció minden egyes embernél más és más, és egyesek számára a kiállítás gyógyító hatású lehet. Országos szinten a névtelenséget kérő pszichiáter úgy véli, hogy óriási erő rejlik abban, hogy a Nova közössége egy ilyen nyilvános fórumon átveheti az irányítást a saját története felett.
A Nova fesztivál producere, Nimrod Arnin, aki elvesztette a húgát a támadásban, azt mondta, hogy „igyekeznek elmagyarázni a túlélőknek, hogy milyen intenzív élményben volt részük, és hogy vannak olyanok, akik úgy döntenek, hogy nem vesznek részt a kiállításon”. És bár elmagyarázza, hogy az esemény „az izraeli közönségnek szól, hogy emelje a tudatosságot és adományokat gyűjtsön, a helyszín pontos rekonstruálását leszámítva a kiállításon nincsenek robbanások, lövések hangjai vagy véres képek bemutatása”. A szervezők mégsem nem ajánlják a gyerekeknek a megtekintést.
A látogatók belépnek a sötéten megvilágított fedett csarnokba, és a „kemping területére” érkeznek, ahol sátrak és egyéb felszerelések hevernek a földön, mivel sokan elmenekültek a helyszínről anélkül, hogy idejük lett volna összeszedni a holmijukat. A sátrak mögött fekszik a mosdó és a parkoló területe, ahol a Hamász helyszíni mészárlásának legborzalmasabb bizonyítékai találhatók: egy sárga mobil WC 11 golyó ütötte lyukkal, és a fesztivál területéről elvontatott, megsemmisült autók egymásra halmozva, a felismerhetetlenségig összeégve.
Az újjáépített tánctér közepén, a színes fényekbe burkolózva, egy komor vizuális vetítésen angyalok emelkednek fel a tragikusan elvett fiatal életeket jelképezve. A kiállítás szélén a tiszteletadásnak szentelt részek találhatók, ahová a látogatók több száz kézzel írt feljegyzést hagytak hátra, mint például
„Liron: örökre a szívünkben maradsz”.
A személyes tárgyakat tartalmazó terület egyszerre kiállítási darab és a ténylegesen a helyszínen talált holmik helye.
„Azért hoztuk ide a megtalált tárgyakat, hogy az emberek láthassák és megkereshessék” – magyarázta Jael Finkelstein, egy önkéntes, aki szerint kétféle ember gyűjti össze ezeket. „Vannak, akik ott voltak a partin és túlélték, és vannak olyan családok is, akiknek a gyermekeit meggyilkolták, akik átnézik – vannak, akik ki akarják dobni a tárgyakat, és vannak, akik tényleg ragaszkodnak minden egyes darabhoz.”
Ozeri is átnézte a tárgyakat, de azt mondta, kevés reménye van arra, hogy megtalálja a saját elveszett holmiját. Mégis azt mondta, hogy a kiállításról egy kis emlékeztetőt visz magával a „valódi szabadságról és boldogságról”, amit a transzpartik jelentenek a számára – és amiről megfogadta, egy napon a jövőben megint értékes lesz.
„Nem állunk készen arra, hogy újra táncoljunk. Ez nem a megfelelő idő, hiszen még mindig gyászoljuk az összes barátunkat és azokat, akikről nem tudjuk, hol vannak” – mondta Ozeri a JTA-nek.
„Most sokkal fontosabb dolgok vannak, mint a tánc, de eljön majd az idő, amikor minden túsz visszatér, és a tánccal győzni fogunk. És sokan, akiknek nincs közük a trance fesztiválokhoz, csatlakoznak majd, hogy megemlékezzünk a barátainkról. Ha nem táncolunk, az olyan lesz, mintha hagytuk volna, hogy legyőzzenek minket.”
