Gázában megsérült egy, az izraeli hadseregben szolgáló magyar fiatal

Egy bevetés során tankelhárító lövedék robbant az egysége tagjai között.

„A héten rossz hírt kaptunk az egyik IDF-ben szolgáló magyar srácról”

– olvasható a Kidma Egyesület múlt heti Facebook-bejegyzésében. A leírás szerint az történt, hogy egy gázai bevetésen – miközben a katona biztosította az egysége többi tagját – társával megsebesültek, miután egy tankelhárító lövedék robbant köztük.

 

A gyors evakuációnak köszönhetően időben kórházba került, ahol a megfelelő kezelést követően hazaengedték, és ma már a befogadó-családjánál lábadozik. A sérült katona a körülményekhez képest jól van, a hangulata jó, reményei szerint januárban már újra csatlakozhat az egységéhez, írják.

A Kidma a gázai háború kitörése óta adományokat gyűjt a fronton szolgáló magyar származású izraeli katonák számára. Az adományokból olyan felszerelést vásárolnak, amire a katonáknak éppen szükségük van. A most megsérült katonával is tartják a kapcsolatot, egyelőre annyit tudnak, hogy szüksége lesz egy új bakancsra, mert azt még mentés közben levágták róla Gázában.

A Kidma felhívja a figyelmet, hogy ha valaki a megsérült katonát és magyar társait szeretné támogatni, akkor azt az egyesület segítségével továbbra is megteheti a következő bankszámlaszámon: 10201006-50218343.

Megérkezett az izraeli tartalékosokhoz a magyarországi adományokból vásárolt felszerelés

Még több Kibic

Négy izraeli halt meg a tűzszünet életbelépése előtti iráni rakétatámadásban

2025.06.24.2 hét ago
Az irániak reggel hétig két órán át hat hullámban indítottak rakétákat izraeli városok és falvak irányába, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy reggel hétkor életbe lép a tűzszünet Irán és Izrael között.

Három izraeli túsz holttestét mentette ki az IDF a Gázai övezetből

2025.06.22.2 hét ago
A hivatalos izraeli számítások szerint megtalálásuk után még ötven élő és holt túszt őriznek az iszlamista terrorszervezetek a Gázai övezetben.

Többen könnyebben megsebesültek egy Iránból indított rakéta becsapódásakor Izraelben

2025.06.20.3 hét ago
A rakétabecsapódás lakóházat ért, Irán szerint a Microsoft beér-sevai telephelyét vették célba.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »