Idén három kategóriában is szavazhatunk a Hanukatalizátor Díj jelöltjeire

Még sosem érkezett annyi jelölés a Bálint Ház Hanukatalizátor Díjára, mint ebben az évben.

A JCC Budapest – Bálint Ház idén is szeretné díjazni a zsidó közösség csillagait, akik névtelenül, önzetlenül tesznek a közösségért, másokért. A jelölési szakasz lezárásával elindult a szavazás az idei Hanukatalizátor Díj jelöltjeire, méghozzá három különböző kategóriában: élmény, tudás és tett.

Az első kategória képviselői azok, akik olyan különleges élményekhez segítik hozzá a közösség tagjait, hogy a kötődések a kultúránkhoz, kulturális hagyományainkhoz még erősebb közösséget hozzanak létre.

A másodikba azok a személyek tartoznak, akik az elmúlt időszakban tudásukkal, bölcsességükkel, tudományos munkásságukkal, tanításukkal építették közösségünket.

A harmadik kategória kiemelkedő képviselői azok, akik zsidókként egy jobb világot építenek a közösségen belül és kívül is, akik jócselekedeteikkel egy évszázados hagyományláncba kapcsolódnak be.

Szavazni december 13-ig, ezen a weboldalon lehet: hanuka.balinthaz.hu/hanukatalizator

A díjkiosztót hanuka közepén, december 13-án este tartják a Bálint Házban.

A Hanukatalizátor Díj korábbi díjazottjai 

2012 Szeszler Anna / Hanoar Hatzioni Hungary

2013 Nagy János Ádám / Kibuci Bucik Tábor

2014 Toronyi Zsuzsanna / Csillagos Házak (OSA Archívum)

2015 Verő Tamás rabbi és Verő-Bán Linda / Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából a Néprajzi Múzeumban

2016 Radnóti Zoltán rabbi / 100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása

2017 Steiner Zsófia / Benjámin Óvoda

2018 Deák Andrea / Adománytaxi

2019 Vadász Magda

2020 Király Kinga / A Haver Alapítvány önkéntes csapata

2021 Borgula András / Megyeri Jonatán / A Sanyinéni Telefonos Krízisvonal önkéntesei 

2022: Ruff Tibor / Sinsin program / Mayer András és Mayer Gábor / Heisler András

Még több Kibic

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.15 óra ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.21 óra ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

A Mazsihisz elvárja, hogy a Fidesz vizsgálja meg az egri képviselő antiszemita posztjának személyi következményeit

2025.05.13.3 nap ago
Közleményben tiltakozik a Mazsihisz a fideszes egri képviselő által megosztott bejegyzés miatt, amelyben Dobrev Klárát származása alapján gyalázzák, a zsidó közösséget pedig kollektív bűnösséggel vádolják.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »