225 moziszék az elrabolt túszokért

225 moziszék. 225 izraeli a Hamász fogságában, a Zsifi kezdetének napján. Egy teltházas moziterem.

Ez a Zsifi nem az a Zsifi, ami október 7. előtt a fejünkben volt. Sokkolva, lesújtva, megrázva vagyunk azóta is. A Zsifi filmjei felerészt Izraelből érkeznek, ezért őket idén még hangsúlyosabbá teszi a jelenlegi helyzet. Sőt. Van rendező, akinek a rövidfilmje már nyáron a listánkon volt, majd a Kfar Aza-i mészárlásban életét vesztette.

 

Ezért idén kiemelten fontosnak érezzük, hogy a kultúra közvetítésén túl lehetőséget biztosítsunk a beszélgetésekre, egymás támogatására, a helyzet mélyebb megértésére. A bemutatott filmek és kapcsolódó kísérőprogramok segítségével megpróbálunk hozzájárul ahhoz, hogy kicsit embernek érezzük magunkat egy embertelen világban.

A 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál kezdetének napján pedig egy fotókampányt szerveztünk a Keren Hayesod Hungária Alapítvány-nyal és a Kidmaval együtt, mutatva, hogy nem adjuk fel, amíg az utolsó túsz is ki nem szabadul.

Amíg van kép a moziszéken.

105 Gázába hurcolt túsz szabadult ki a hétnapos tűzszünet alatt

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.4 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.1 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »