Holokausztkutatásba kezd Terézváros

A kutatás célja, hogy összeállítsák a VI. kerületi zsidó áldozatok névlistáját, rekonstruálják sorsukat, történetüket és haláluk körülményeit.

A több ezer elhurcolt és meggyilkolt terézvárosi tragédiájának kutatásába kezd a VI. kerületi önkormányzata a holokauszt 80. évfordulóján. Az önkormányzat azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy az áldozatoknak emléket állító online platform készül, ahol interaktív térkép, arcképcsarnok, digitalizált korabeli dokumentumok, visszaemlékezések tárják fel a múltat, a civil áldozatok személyes történetét.

A Rosenberg Herman emlékére elhelyezett botlatókő a Nagymező utcában (Fotó: Mazsike / Facebook)

Azt írták, hogy a németek és a magyar nyilasok a megszállás és a felszabadulás között eltelt hónapokban a fővárosi zsidók majdnem felét megölték. Terézvárosban ekkor a lakosság 40 százaléka izraelitákból állt, közülük több ezer nőt és munkaszolgálatost hurcoltak táborokba, mások a nyilas terrornak estek áldozatul – tették hozzá.

„A holokauszt óta lassan 80 év telt el, de még mindig nem tudjuk, hányan voltak az áldozatok, nem tudjuk nevüket, történetüket, tragédiájuk pontos körülményeit”

– fogalmaztak a közleményben, hozzátéve, hogy az elmúlt évtizedekben már Európa számos nagyvárosában feltárták a holokauszt helyi történetét és a helyi zsidóság sorsát.

Terézváros is erre a munkára készül a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár szakmai együttműködésével: a 2024-ben kezdődő kutatás során a szakértők feldolgozzák a magyarországi levéltárak és a fontosabb nemzetközi gyűjtemények dokumentációját, átvizsgálják az egykori koncentrációs táborokban fellelt SS-iratokat, összegyűjtik a deportált és meggyilkolt VI. kerületi zsidó lakosok nevét, és összeállítják a terézvárosi áldozatok névlistáját, rekonstruálják sorsukat, történetüket és haláluk körülményeit.

A munkában történészek, muzeológusok, levéltárosok mellett önkéntes civilek is részt vesznek; a két éven át tartó kutatás költségeit a terézvárosi önkormányzat fedezi, erről ma dönt a képviselő-testület – olvasható a közleményben.

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.2 óra ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.3 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »