Milyen ideológiai ellentéteket hordoz magában a progresszív fiatalok a palesztinok felé tolódása, és a radikalizmusnak milyen veszélyei lehetnek az izraeli-palesztin konfliktus globális értelmezésére nézve?
2023. október 7., a jom kipuri háború 50. évfordulója lett az Izrael és Gáza közötti konfliktus legújabb fejezetének kezdete. Mint ahogy a legtöbb 21. századi fegyveres konfliktusnál (pl. az orosz-ukrán háború) látjuk, az események dokumentációja szinte azonnali. A közösségi média felületek tökéletes platformot biztosítanak az információk, történések azonnali közlésére és ezek kommentálására, felhasználására bárki által. A közösségi média táborokba rendeződik a konfliktus kapcsán, a szélsőséges Izrael-és palesztinpárti oldalak összecsapásának a legújabb színtere az internet.
A legfőképp nyugaton elterjedt neoliberális, liberális aktivista mozgalmak, amelyek missziójának és tevékenységének középpontjában az emberi jogok védelme áll, azonnali megmozdulásokat, tüntetéseket szerveznek, kifejezve szolidaritásukat a palesztinpárti megmozdulások mellett. De hogyan fér össze a liberális, emberi jogok betartásán és tiszteletén alapuló mozgalmak és az Iszlám Dzsihád, illetve a Hamász ideológiája?
Jelen cikkemben nem szeretnék kísérletet tenni a konfliktus bármilyen nemű megoldására, sem állást foglalni a konfliktusban résztvevő felek bármelyike mellett. Célom, hogy megvizsgáljam, milyen ideológiai ellentéteket hordoz magában a szélsőbaloldali fiatal aktivisták Palesztina felé tolódása, ez hogyan alakult ki az utóbbi évek eseményeinek hatására, illetve, hogy a radikalizmusnak milyen veszélyei lehetnek a konfliktus globális értelmezésére nézve.
Mi történt októberben?
A konfliktus legújabb fejezete 2023. október 7-én kezdődött, a jom kipuri háború 50. évfordulóján, és egyben a szimhát Tóra ünnepén. Ezen a napon a palesztin Hamász vezetésével a Gáza területén működő iszlamista terrorszervezetek támadást indítottak Izrael ellen. Ennek keretében a Hamász több ezer rakétát lőtt ki Izraelre, a szervezet terroristái pedig behatoltak területére, ahol településeket és katonai létesítményeket vettek célba, civileket és katonákat raboltak el, és öltek meg. A művelet az al-Aksza nevet kapta. A cselekményekre válaszul, Izrael hadat üzent. A háborúskodás, civileket, gyermekeket, nőket nem kímélve folyik azóta is több ezer sebesültet, halottat eredményezve ezzel mindkét oldalon.
(A konfliktus modernkori okai egészen a 19. század második feléig nyúlnak vissza, azonban mivel a cikk témája nem a két ország közti konfliktus tényeinek feltárása, ezt nem tárgyalom cikkemben.)
Bal oldali szervezetek palesztinpárti megmozdulásai
„A Hamász mészárlásának támogatása, relativizálása, illetve a nyílt örvendezés zsidó civilek meggyilkolásán a legkevésbé sem egyedi jelenség a világ szélsőbaloldali pártjainak és más szervezetinek körében az utóbbi napokban.”
Black Lives Matter Chichago, DSA (Democratic Socialits of America) New York, Brown Egyetem, Binghamton Egyetem, New York Egyetem, Gerorge Washington Egyetem, Indiana Egyetem, Students for Justice in Palestine – ez csak néhány baloldali szervezet és egyetem – amelyek képviselői az elmúlt időszakban legitimálták, relativizálták vagy éltették a Hamász cselekedeteit.
Az egyik legmegrázóbb videó az októberi konfliktus kapcsán a Nova Fesztiválon történt mészárlást megelőző felvétel – amin a Hamász siklóernyőseinek érkezését láthatjuk, miközben a fesztivál résztvevői önfeledten buliznak. A vérszomjas esemény az interneten a palesztin ellenállás szimbóluma lett, több grafikán is megjelenítve azt. Az egyik ilyen grafikát posztolta ki a BLM chicagói szervezete is, ami azóta már törlésre került.
A radikalizáció példái
A Democratic Socialts of America (DSA) New York-i tagszervezete (a szervezet legnagyobb tagszervezete) október 8-án, a konfliktus kezdete után mindössze egy nappal tüntetést szervezett a Times Square-en. A résztvevők Izrael megsemmisítését, így az összes zsidó kiirtását követelték. A skandálások közt többek közt ilyen mondatok hangzottak el:
„Az ellenállás indokolt, ha az embereket megszállják.”
Az ehhez hasonló szlogenek még: „A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz”, „Globalizáljuk az intifádát!”. Ezek a mondatok több jelentést hordoznak a palesztin kisebbség támogatásánál. Kiállnak egy olyan terrorszervezetek mellet, amely nyíltan vállalják, hogy meg akarják szüntetni Izrael államot, ki akarják irtani annak állampolgárait, és civileket céloznak meg. Mindemellett erősítik a palesztinokról kialakult áldozati képet. Az a mondat, hogy az ellenállás indokolt, ha az embereket megszállják, minden Hamász által tett cselekedetet „jogos visszavágásnak” állít be. Ez a felfogás a palesztinpárti baloldali szervezetek narratívájának egyik alapja. Ebbe a narratívába tartozik az a gondolat is, hogy az elnyomók nem mondhatják meg, hogy az elnyomottak reakciója jogos vagy jogtalan-e.
Ezek a skandálások és a mögöttes tartalmuk erkölcsi kérdést csinálnak egy olyan vitából, aminek a teljes hátterét igazán kevesen ismerik. Jogos és jogtalan kategóriába osztják a harcoló felek cselekedeteit, érzelmi alapra helyezik a konfliktust. A palesztinokat áldozatnak, az izraelieket elnyomónak állítják be. Az átmeneteket és árnyalatokat teljes mértékben mellőzik. A palesztinok erkölcsileg megkérdőjelezhető cselekedeteit azzal racionalizálják, hogy a kisebbség tagjai annyira elnyomottak és kétségbeesettek, hogy nincsen más eszközük a velük történt rossz helyreállítására, mint civilek megtámadása és terrorcselekmények végrehajtása.
A tüntetésen a felszólalt Eugene Puryer, aki a közönséggel közösen gúnyolta ki a Nova zenei fesztiválon meggyilkolt embereket. Érdekes disszonancia, hogy amíg a DSA minden Hamász cselekedetet jogos ellenállásnak ítél meg, és úgy gondolja, hogy Izrael, mint elnyomó nem szabhat mértéket az elnyomott felkelésének, addig az orosz-ukrán konfliktusban az ukránokat a békekötésre sarkallja és nem a jogos ellenállásra. Az ukránok esetében a békekötés az országuk ötödének elvesztését jelentené.
A palesztinpárti baloldal Európában is jelentős – a 444 témába vágó cikke alapján – Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, Angliában és Írországban jelentős baloldali pártok (mint az angol Labour vagy az ír szocialista Sinn Féin ifjúsági szervezet, a spanyol Podemos stb.) tettek palesztinpárti, az antiszemitizmus határát súroló megjegyzéseket az utóbbi napokban.
Liberális mozgalmak eltolódásának folyamata Palesztina felé az utóbbi években
A Gallup legutóbbi kutatása szerint az amerikai felnőttek közt a palesztinok támogatása még nem tapasztalt, új magaslaton van.
Jamie Palmer esszéjében bemutatja a baloldali politikusok, gondolkodók és aktivisták Palesztina felé tolódását egészen Izrael állam megalakulásától kezdődően. Palmer úgy gondolja, hogy az eltolódás egyik legsarkalatosabb pontja az 1967-es hatnapos háború. A hatnapos háborút megelőzően Izrael széleskörű támogatást élvezett a baloldalon. Azonban a konfliktus után az országot már nem tekintették olyan sebezhető nemzetnek, és egy regionális, hegemón és megszálló hatalom képe kezdett el kialakulni.
Innentől az arab-izraeli konfliktus izraeli-palesztin konfliktussá alakult át. A fiatal idealisták, a baloldal legnagyobb részét képző réteg pedig az új meghatározás alapján értelmezte a konfliktust. A megszállás magától értetődő igazságtalanság, amiről sokan azt feltételezték (tévesen), hogy a konfliktus oka és nem következménye. Ezt a kialakulóban lévő képet az 1982-es libanoni háború tovább erősítette. Az első intifáda idején már megjelent a baloldali értelmezés egy ma is jelentős eleme – a konfliktus romantizálása.
Az intifáda képein farmeres, civil ruhás emberek dobáltak köveket, amikre a világ egyik legjobban felszerelt hadserege válaszolt. A romantizálásban az arab terroristák – vagy „szabadságharcosok” képviselik a kisembert, Izrael és hadserege pedig a kapitalista hatalmak által támogatott elnyomó, nyugati nagyhatalmat.
A '80-as években progresszívek a konfliktus megoldását a következő leegyszerűsített érvben látták: amíg Izrael bele nem egyezik a palesztin földek visszaadásába, a palesztinoknak abszolút erkölcsi fölényük van és joguk arra, hogy ellenálljanak megszállóiknak, bármilyen eszközzel. A második intifáda és az öngyilkos merénylők, illetve az egyre erősebb terrorizmus a palesztin oldalon arra kényszerítette a baloldali progresszíveket, hogy ismét racionalizálják a képet – az öngyilkos merénylők a hősies, magukat hazájukért és szabadságharcukért feláldozó emberek lettek. Jenny Tongue, a liberális demokraták egyik brit parlamenti képviselője addig ment, hogy azt mondta, ha neki is olyan helyzetben kellene élnie, mint a palesztinoknak, fontolóra venné, hogy ő maga is öngyilkos merénylő legyen.
A kétezres években minden Izrael által vívott háború baloldali visszhangjában az izraelieket tették felelőssé mind ellenségeik erőszakosságáért, mind saját katonai lépéseiért. Ezzel felmentve a palesztinokat a felelősség terhe alól.
Az antiszemita narratívák és megnyilvánulások is egyre megerősödnek a baloldali aktivisták körében. Ez nem nyílt antiszemitizmust jelent, hanem jellemzően Izrael állam kritikájából alakul át olyan narratívává, ami már akár a zsidó vallású emberek kiirtását is hajlandó racionalizálni. Az antiszemita narratívák erősödését segíti a baloldal kapitalizmus ellenessége is. A radikálisok hozzáállását a zsidók pénzzel, tőkével és bankokkal való összekapcsolása is befolyásolhatja.
Az eddig bemutatott tényezők mellett még hozzájárult a baloldal eltolódásához a privilégiumok előtérbe kerülése is. A Black Lives Matter mozgalom erősödése kapcsán 2020-ban a közösségi média és sok aktivista témáit képezték a születési és egyéb, például a bőrszínnel vagy nemmel és korral járó előjogok. Ebben a kérdésben azonban az előjogok kérdése torzulva jelenik meg – „zsidó privilégium” az, hogy sokan gondolják a zsidó emberekkel elnézőbbek a nagyhatalmak a holokauszt miatt, ezáltal a zsidó állam tetteit is máshogy ítélik meg.
Az okok közé tartozik az is, hogy Izrael egyik legnagyobb szövetségese az Egyesült Államok. A baloldali mozgalmak jellemzően USA kritikusak vagy akár USA ellenesek is, így Izrael megítélését az Egyesült Államok felé érzett megvetésük és dühük is befolyásolja.
Noah Smith véleménycikkében még egy szempontot emel be az eltolódás okai közé: a szuper-progresszívek „témahiányát”. A korábbi időkhöz képest a jóléti államokban sokkal kevesebb dologért, lehet harcolni. A 20. században a gyarmatok nagy része függetlenedett, a kommunizmus megbukott. A megmaradt imperialista országok pedig a Nyugat ellenségeinek számítanak (pl. Oroszország). A nyugatot kritizáló progresszívek tehát a palesztin kérdésbe kapaszkodnak – a hidegháború alatt Izrael az amerikai, az arab országok pedig az orosz érdekszférába kerültek. A nyugati progresszíveknek, akik saját rendszereiket igyekeznek kritizálni, Izrael, mint a nyugati világ része, ideális ellenfél.
A képből azt sem lehet kihagyni, hogy Izrael politikájának és vezetésének jobbra tolódása is ellenszenvet vált ki a baloldali aktivistákból és progresszívekből. Benjamin Netanjáhu populista kormánya, és annak megkérdőjelezhető cselekedetei tovább mélyítik az ellenszenvet Izrael ellen.
A 21. században elterjedt identitáspolitika megteremtette az áldozatiság kultuszát. Népszerűek az áldozatként bemutatható kisebb, egzotikus csoportok. Emiatt lehetséges az is, hogy a Hámász cselekedeteit mentegető és éljenző baloldali aktivisták a palesztin nép tagadhatatlan szenvedését használják fel arra, hogy terrorcselekményeket legitimáljanak és szabadságharcosként állítsanak be egy terrorszervezetet.
Összefoglalás és következtetések
Az áldozati szerep erősödése, a konfliktus túlzott romantizálása, illetve a 21. század különböző politikai trendjei együttesen azt eredményezték, hogy a progresszív aktivisták egy olyan terrorszervezetet támogatnak, amely nem ért egyet az általuk vallott értékekkel – demokráciával, szexuális szabadsággal, liberalizmussal, antirasszizmussal, alapvető emberi jogokkal, nők egyenjogúságával. Az elvakult ellenségkeresés, relativizálás és áldozati narratíva eredményeképp az izraeli-palesztin konfliktus megértése fekete-fehér narratívákban történik. Két szélsőséges tábor: a palesztin- és Izrael-párti harcol egymás ellen, ami az utóbbi hetek eseményeit látva nem a konfliktus megoldását, hanem a háború elhúzódását és tartósságát segíti elő.
Markovics Anna, Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom
