Dallal várják haza Avigájlt, akinek szüleit a szeme láttára gyilkolták meg a terroristák

Holnap ünnepli negyedik születésnapját a Gázában fogvatartott kislány, aki a hamarosan szabaduló túszok között lehet. Egy izraeli énekes neki írt dalával köszönti.

Avigájl Idán holnap lesz négyéves, az izraeli kislány talán pont a születésnapján szabadulhat a gázai fogságból, ahová a Hamász terroristái hurcolták otthonából, Kfar Aza kibucból október 7-én.

Avigájl Idán

Avigájl mindkét szülőjét a szeme láttára gyilkolták meg a kibucba betörő terroristák. Édesapja, Roi Idán, a Ynet munkatársa volt, éppen a karjai között tartotta kislányát, amikor a terroristák lelőtték. Ekkor ő a szomszédokhoz menekült, velük együtt hurcolták el Gázába. Másik két testvére, a kilencéves Michael és hatéves Amália a biztonsági szoba egyik szekrényében bujkáltak 14 órán keresztül, így menekültek meg. Történetükről itt írtunk korábban:

Kishúgát is megmentette a kilencéves Michael a Hamász terroristáinak gyilkos támadásától

A két nagyobb testvér azóta rokonoknál van, és a 13-as csatornának nyilatkozó nagybátyjuk szerint nagyon várják haza kishúgukat. Avigájlnak amerikai állampolgársága is van, és Jon Biden elnök név szerint is említette, mint az egyik túszt, akit bizonyosan elengednek a közelgő fogolycsere keretében.

Avi Toledano, izraeli énekes-dalszerző pedig egy új dalt tett közzé tegnap Avigájl címmel, amelyet az elrabolt kislány története ihletett ugyan, de – mint azt a Ynet-nek elmondta a szerző – az összes túszként fogvatartott gyereknek egyaránt szól.

אבי טולדנו - אביגיל (Prod. By Omer Lempert)

מוקדש באהבה לאביגיל עידן בת השלוש שנחטפה לעזה בשבת השחורה ב 7/10.

Még több Kibic

Mintha egy koncentrációs táborból szabadultak volna

2025.02.08.1 nap ago
A szombaton elengedett három izraeli túsz nagyon lesoványodott, egyikük alig tudott állni a lábán.

Újabb három izraeli túsz szabadult ki a gázai fogságból

2025.01.30.1 hét ago
A Hamász átadott velük együtt Izraelnek öt, szintén túszul ejtett thaiföldi vendégmunkást is.

Új izraeli nagykövet érkezik Magyarországra

2025.01.28.2 hét ago
A magyarországi állomáshely betöltése már másfél éve húzódott.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »