Felmentették a Szarvasi Tábor vezetőjét

Miután „hiteles és aggasztó jelzések” érkeztek „helytelen, munkavállalók közötti magatartásról”.

Friedman Sashát felmentette a Szarvasi Tábort működtető JDC a táborvezetői pozícióból, a munkaszerződését pedig megszüntették, írja a JDC Magyarország igazgatója, Cernov Mircea közleményében.

„Tudjuk, hogy ez váratlanul hathat, de döntésünket azt követően hoztuk meg, hogy alapos vizsgálatot folytattunk le, miután hiteles és aggasztó jelzéseket kaptunk helytelen, munkavállalók közötti magatartásról”

– olvasható a közleményben.

Fotó: Szarvasi Tábor / Facebook

A JDC Magyarországnál úgy gondolják, csak így, és ezzel a döntéssel tudnak hűek maradni értékeikhez, valamint tudják biztosítani a pozitív munkahelyi kultúra fenntartását.

„Meggyőződésünk, hogy döntésünk a Szarvasi Tábor teljes közösségének érdekét szolgálja”

– írja az igazgató, hozzátéve, hogy a cél továbbra is, hogy „a Szarvasi Tábor olyan hely maradjon, ahol a zsidó közösség tagjai korosztálytól függetlenül tudják ápolni, mélyíteni és megélni zsidó identitásukat”.

Ideiglenesen Cernov Mirceát nevezték ki a Szarvas Tábor igazgatójának, amíg egy nemzetközi kiválasztási folyamat eredményeként megtalálják az új táborigazgatót. Úgy gondolják, Szarvas hírneve miatt ez a pozíció vonzó lehetőség lesz a zsidó ifjúsági táborok legelismertebb vezetői számára.

Mindeközben a Szarvasi Tábor csapatával azon dolgoznak, hogy a tábor működése az átmenet alatt se sérüljön. A JDC-ben ezen felül a következő lépésekkel megerősítik jelenlegi szabályzataikat, valamint új eszközöket és mércéket dolgoznak ki, hogy elejét vegyék a jövőbeni hasonló eseteknek:

  • Növelik a táborban dolgozók tudatosságát és megkönnyítik hozzáférésüket a biztonságos munkakörnyezettel kapcsolatos szabályzataikhoz és eljárásrendekhez;
  • További szervezeti címeket tesznek elérhetővé az ilyen panaszok és aggályok bejelentésére, ennek megfelelően pedig felülvizsgálják és ehhez igazítják a szervezeti struktúrákat;
  • Külső szakértők bevonásával növelik a biztonságos munkakörnyezetről és a munkahelyi zaklatással kapcsolatos szabályokról szóló képzések számát;
  • Nemzetközi táboroztatási szakértőkkel konzultálnak meglévő szabályzataik kiegészítéséről vagy módosításáról, hogy biztosíthassák a jógyakorlatok jelenlétét a tábor irányítási folyamataiban.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.3 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.1 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.2 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »