Tematikus nappal ünneplik meg Kertész Imre születésnapját

A Kertész Imre Intézet tematikus nappal, művészettörténeti programsorozattal, könyvbemutatóval és rendhagyó irodalomórával ünnepli a 2016-ban elhunyt, Nobel-díjas magyar író 94. születésnapját csütörtökön Budapesten.

A 2017 januárjától működő intézet tematikus napja Kertész-irodalomórával kezdődik, amelyen drámapedagógiai módszerekkel dolgozzák fel Kertész Imre életművének és a Sorstalanság című regényének egyes aspektusait az egyik budapesti gimnázium tizenkettedikes diákjai. Az óra végén az intézetben őrzött Kertész-hagyatékrészből tekinthetnek meg válogatást a résztvevők – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.

Kertész Imre (1929-2016) – KÉPGALÉRIA

Bemutatják Kertész Imre Vázlatok. Feljegyzések, tématervek 1958-1963 című műhelynaplóját, amely teljes, értelmező-magyarázó jegyzetekkel és tanulmányigényű utószóval kiegészítve jelenik meg Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kiadásában.

Mint írják, a műhelyfeljegyzéseket a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezette az író. Az eddig sosem publikált novella-, kisregény- és színműterveket egyaránt tartalmazó kötetben nyomon követhető az alkotófolyamat, amelyben Kertész Imre irodalmi formába önti a haláltáborokban átélt élményeit. Emellett naplófeljegyzéseiben beszámol aktuális olvasmányélményeiről és az alkotás közbeni lelkiállapotáról is.

Kilenc idézet Kertész Imrétől

A 16 órakor kezdődő könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélget.

Csütörtökön indul útjára az intézet új, művészettörténeti programsorozata. A Kertész-tematikájú épületsétát Szabó Tamás programigazgató vezeti. A részvevők az épület története mellett több irodalomtörténeti érdekességgel is megismerkedhetnek Bencsik Krisztina és Soltész Márton irodalomtörténészek közreműködésével: szó lesz a Nobel-díjas magyar író életútjáról, a Kertész-emlékszobában található tárgyak történetéről, valamint az intézetben őrzött fotókról, dokumentumokról. A csütörtöki könyvbemutatóra, valamint az ingyenes irodalom- és művészettörténeti épületsétára a rendezvé[email protected] címen lehet regisztrálni a program megnevezésével.

Elkerülte a magyar sajtó figyelmét, hogy emléktáblát állítottak Kertész Imrének Berlinben

A közleményben felidézik: Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944 nyarán koncentrációs táborba deportálták. Megjárta Buchenwaldot és Auschwitzot, 16 évesen szabadult. A kommunista diktatúra alatt távol tartotta magát az irodalmi élettől; zenés vígjátékok írásából és műfordításokból tartotta el magát.

Első regényét, a diktatúra természetrajzát tükröző Sorstalanságot 1960-tól tizenhárom éven keresztül írta. A könyv 1975-ben jelenhetett meg, és a rendszerváltoztatásig szinte észrevétlen maradt.

Kertész művei az 1990-es évektől kerültek a hazai és a nemzetközi figyelem középpontjába. 2002-ben első magyar íróként irodalmi munkásságáért Nobel-díjat kapott. Életműve a regény, az esszé- és naplóirodalom műfajában is kiemelkedő jelentőségű; könyvei immár több tucat nyelven olvashatók. 
Munkásságát több nemzetközi díjjal jutalmazták, Magyarországon Kossuth-díjjal tüntették ki és megkapta a Szent István-rendet. Hosszas betegség után 2016. március 31-én hunyt el Budapesten.

Kertész Imre: Végső kocsma

Még több Kibic

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.3 nap ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.1 hét ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Lily Ebertről szóló filmet mutatnak be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján

2025.04.16.1 hét ago
Az ATV műsorán látható dokumentumfilm a világhírű magyar holokauszt-túlélő történetét mutatja be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »