
Elítélte a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, hogy hamászos robbantósnak neveztek egy algériai születésű focistát
Horovitz Tamás szerint nem megengedhető, hogy ártatlanul bárkit is rasszista szavakkal illessenek.
Cserét kért Remili Mohamed, a budapesti Kelen SC labdarúgója, miután a Csorna elleni NB III-as mérkőzésen az ellenféle szurkolói migránsozták és „hamászos robbantósnak” nevezték. Mohamed Algériában született, hétéves kora óta él Magyarországon, édesapja algériai, édesanyja pedig magyar származású. Fiatalként annyira nem foglalkozott a rasszista bekiabálásokkal, de 38 évesen, két gyermek édesapjaként már nem bírta tovább hallgatni a mocskolódást.
Horovitz Tamás úgy gondolta, mint a Debreceni Zsidó Hitközség, a Közép- és Kelet -Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesületének, mint pedig a Debreceni Asztalitenisz Klub elnökeként hangot kell adjon a rasszista incidens kapcsán. Közleményében kiemelte,
„határozottan állást kell foglalnunk, hogy sem a sport világában, sem pedig az élet bármely területén nincs helye a rasszista kijelentéseknek, ezzel együtt a zsidóságot érintő antiszemita megnyilvánulásoknak.”
„Sajnálom és szeretnék elnézést kérni a kiváló futballistától a történtekért” – írja a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, aki szerint Magyarország Kormánya az antiszemitizmus, a kirekesztés ellen, a békés egymás mellett élést hirdetve szólalt fel „hazánk békéjéért, a magyar emberek biztonságáért”.
Horovitz Tamás úgy véli, „ezért is üdvözölendő Magyarország Kormányának tett erőfeszítése az illetéktelen bevándorlási hullámmal szemben”.
„Ezzel szemben viszont nem megengedhető, hogy ártatlanul bárkit is rasszista szavakkal illessenek hazánkban”
– olvasható a közleményben, amely így zárul:
„Meg kell őriznünk hazánk békéjét, távol tartva az antiszemitizmus, a rasszizmus minden megnyilvánulását, felhívva ezzel a figyelmét arra, hogy van a világnak olyan pontja, ahol nincs helye mindezeknek. Ez a pont pedig Magyarország.”
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
