Nem adják fel – Újraindult a súlyos csapást szenvedett kibuc nyomdája, amely az izraeliek életének szerves része lett

A Beeri kibucban működő nyomda története a település megalapításáig nyúlik vissza. A Beeri Nyomda épülete a csodával határos módon sértetlen maradt az október 7-i véres támadás során.

Amikor Levi Zrodinski (Zorea) 1925-ben Ukrajnából alijázott Izrael földjére, nem is gondolta volna, hogy nagy álma éppen egy kis kibucban, a Negev-sivatagban fog valóra válni. Nem láthatta előre, hogy ez a kis kibuc idővel Izrael nyomdaipari óriásává válik, és itt jön létre a világ egyik legfejlettebb nyomdászati üzeme.

Levi Zorea, a lelkes cionista, a vállalkozó és iparos Haifa városában telepedett le, és ott alapított sikeres nyomdát. Idealista és merész 18 éves fia, Lazar Zorea egyike volt azon úttörők csoportjának, akik megalapították a Beeri kibucot.

Közvetlenül jom kipur után, 1946. október 6-án, Lazar Zorea és társai egy titkos akció keretében egyik napról a másikra 11 új települést hoztak létre. Ezeket a településeket, amelyek közé Beeri is tartozik, azóta a 11 pontként emlegetik, és nagy jelentőségük volt a Negev zsidó lakosságának megerősítésében.

A fiatal kibuc tagjai olyan stabil bevételi forrást kerestek, amely gazdasági biztonságot nyújt a közvetlenül Izrael és a Gázai övezet határán fekvő kis közösségnek. Zorea, aki szemtanúja volt apja nyomdája sikerének, három másik taggal együtt megalapította az első nyomdászati üzemet a Negev-sivatagban. A nyomda ötlete nagyon szokatlan volt a kibucmozgalomban, de Lazar és barátai ragaszkodtak hozzá, és némi huzavonát követően végül megvalósulhatott a projekt. Zorea tapasztalt apja, Levi segítette és bátorította őket, valamint a Szohnut nyújtott támogatást a vállalkozáshoz.

Jigal Zorea, Lazar fia mondta el, hogyan kezdődött 1950-ben minden, szinte a semmiből:

„A nyomda kezdetben nem volt több egy elhagyatott kőháznál, egy betűnyomó géppel, egy sajtószedővel, aminek az ólom betűit kedvezményesen vásárolták, és egy szerény könyvkötőgéppel. Kezdetben néhány egyszerű nyomtatványt és az új állami intézmények néhány dokumentumát nyomtatták.”

Jigal arról is mesélt, hogy fiatal korában a nyomdában az ólombetűk elrendezésével foglalkozott, mielőtt a gyümölcsösben dolgozott volna, ami akkoriban „tekintélyesebbnek” számított. Katonai szolgálata után folytatta a családi hagyományt, és miután a Betzalel Akadémián grafikai tervezést tanult, a Beeri Nyomda munkatársa lett, ahol 50 évig dolgozott, és vezető tervezőként irányította a kézi tervezésről a számítógépesre való átállást.

Az évek során Beeri tagjai soha nem hagyták abba az újítások, új ötletek és módszerek kitalálását és kidolgozását, hogy javítsák és bővítsék a szolgáltatások körét, amelyeket a nyomda minden olyan vállalkozásnak, vállalatnak vagy szervezetnek nyújtott, amelyeknek éppen szüksége volt ezekre. Így a nyomda egyre csak nőtt és nőtt, mígnem állandó épületbe költözött, amely szükség esetén szintén bővült és növekedett. Idővel a Beeri Nyomda egyre több lakosnak biztosított megélhetést a gázai határvidéken.

A Beeri Nyomda jelentősége azonban messze túlmutatott Izrael ezen részén. Idővel a vállalat egész Izrael nyomdájává vált. Tudása és technológiája lehetővé tette a fejlődő ország számára szükséges gazdasági modernizációs folyamatokat – a líráról a sékelre való áttérést, az összes bank által használt mágneses csekkek bevezetését és még sok más fejlesztést.

Sokan nem tudják, de a Beeri Nyomda szerves része az izraeli állampolgárok mindennapi életének, hiszen minden hitelkártyát és jogosítványt ott nyomtatnak. Ugyanez igaz az összes borítékra, amelyet a bankok és a hivatalos állami intézmények küldenek szét. A Beeri Nyomdában találták fel a borítékra nyomtatott levelet is, amely újításnak köszönhetően az idők során hatalmas mennyiségű papírt takarítottak meg.

2023. október 7-én Beeri kibuc kimondhatatlan veszteségeket szenvedett: Legalább 85 tagját mészárolták le a Hamász terroristái, 30-an eltűntnek számítnak, 26-an pedig túszok a Gázai övezetben. Hősies harcok zajlottak a házai között, és a gyönyörű kibuc számos területe teljesen elpusztult, de csodával határos módon vagy a jó szerencsének köszönhetően a nyomda épülete sértetlen maradt.

A meggyilkolt kibuctagok felett érzett súlyos gyász ellenére, és annak ellenére, hogy még mindig vannak eltűnt és Gázában fogvatartott tagok, a túlélők úgy döntöttek, hogy a lehető leggyorsabban megújítják a nyomda működését, és nem adják fel a jeles projektet, amelyet évtizedeken keresztül hoztak létre és ápoltak.

Ben Suchman, a Beeri Nyomda vezérigazgatója az elmúlt években a kibuc többi tagjával együtt nem hagyta, hogy a sokkoló hírek és a nehéz helyzet kétségbeesésbe rántsa őket. Tíz nappal a kibucukban történt mészárlás után kijelentették: „a Beeri Nyomda nyitva van”, és szándékukban áll a teljes kapacitással való üzembe helyezése.

Jigal és családja a Beeri kibucból kitelepítettek között volt, és jelenleg Ein Gedi kibucban laknak, amely a Beeri közösségéből megmaradtak közül sokakat befogadott, mint mondja:

„Mindannyian reméljük, hogy a Beeri Nyomda, amely már működik, ismét megtestesítheti azt az úttörő szellemet, amely a kedves Beeri közösség szívében rejlik. Ez a vállalkozás lehet az élharcosa a gázai határvidék összes kibucának, településének és városának újjáépítésére irányuló erőfeszítéseknek. Főnixként fognak feltámadni a hamvaikból.”

HaSzafranim, az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogjának írása.

David Grossman: Kik leszünk, amikor feltámadunk a hamvakból?