Nincsenek szavak – Kiállás a Gázában fogvatartottak szabadon bocsátásáért a Vörösmarty téren

A csütörtöki kiállással magyarországi civil szervezetek a Gázában fogvatartott több mint 20 kiskorú és a közel 200 felnőtt azonnali, feltételek nélküli szabadon engedését követelik.

Magyarországi civil szervezetek 2023. október 26-án délután 16.30-tól, Budapesten, a Vörösmarty téren közös szolidaritási rendezvényt szerveznek a Hamász terrorszervezet által elhurcoltak és fogvatartottak szabadon bocsátásáért, olvasható a Facebookon meghirdetett esemény oldalán.

Mint írják, 2023. október 7-én a Hamász állig felfegyverkezett katonái brutális módon meggyilkoltak több mint 1200 izraeli és más nemzetiségű civilt, és 3000-nél is több embert sebesítettek meg. Ezen felül – a jelenlegi adatok szerint – 226 foglyot ejtettek, akiket a Gázai övezetbe hurcoltak. A fogvatartottak között van 9 hónapos kisbaba és 80 évnél idősebb személy is.

A Red Balloon (Vörös Léggömb) mozgalom már több országban szervezett hasonló megmozdulást, amelyen piros luftballonokra rögzítették az elhurcolt személyek képét és nevét, így hívva fel a figyelmet arra, hogy a civilek terroristák általi elrablása, fogvatartása és a velük való zsarolás gyűlöletes tett, amelyre nincs mentség.

„Mi, civil szervezetek közös kiállásunkkal követeljük a több mint 20 kiskorú és 180-nál több felnőtt azonnali, feltételek nélküli szabadon engedését. Találkozzunk október 26-án a Vörösmarty téren!”

– írják az eseményt létrehozó szervezetek: Héber és Izraeli Kulturális Központ, JCC Budapest – Bálint Ház, Zsidó Világkongresszus, Hanoar Hatzioni, Kidma, Magyarországi Cionista Szövetség, Keren Hayesod Hungária Alapítvány.

30 gyermek lehet a több mint 200 Gázába hurcolt izraeli túsz között

Még több Kibic

Idén októberben rendezi meg konferenciáját a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség

2025.04.28.2 nap ago
Munkacsoportokba tagozódva folytatódik a ZSKF tagszervezeteinek közös tevékenysége.

Náci karlendítéssel tisztelgett az imádkozó rabbinak egy férfi a XI. kerületben

2025.04.25.5 nap ago
A karlendítést az „Achtung! Zsidó! Auschwitz, Hitler!” szavakkal nyomatékosította az elkövető, miközben elhaladt a rabbi mellett.

Emlékkövet avatnak az október 7-én elhurcolt és meggyilkolt áldozatok tiszteletére

2025.04.24.6 nap ago
A Kőbe vésett emlékezet elnevezésű rendezvényen a túszok hazahozatalának „himnuszát” is eléneklik a résztvevők a Szenes Hanna parkban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »