Csendes virrasztás Izraelért egy erzsébetvárosi foghíjtelken

A beszédek nélküli megemlékezés során mindenki a saját gondolataival maradhatott az udvart bevilágító mécsesek fényében.

Az Erzsébetvárosban lévő Csányi utca 4. szám alatt található foghíjtelken tartott virrasztást és kiállást Izrael mellett szerdán este a zsidó civil szervezetek uniója, a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) Szövetség a helyi önkormányzattal karöltve. Az eseményen nem hangzottak beszédek, mécsesekkel, csendben emlékeztek meg a palesztin Hamász terrorszervezet felfoghatatlan kegyetlenséggel végrehajtott támadásának áldozatairól a résztvevők, akik folyamatosan érkeztek az este folyamán.

A szervezők egy nagy asztalra hosszú fehér papírlapot teríttettek ki, amire bárki megírhatta, hogy mit gondol, mit üzen Izraelnek, a világnak. Egy izraeli pár tagjai, akik arról beszéltek, hogy mennyire hálásak a kiállásért, és mennyire aggódnak a hadseregben szolgáló családtagokért, például azt a kívánságukat osztották meg, hogy Natanel és Ofir, akik Nicá és Bát Sévá fiai térjenek haza épségben.

De voltak, akik csak annyit írtak a felrajzolt kis Dávid-csillagok mellé:

Ám Jiszráél cháj!, ami magyarul annyit tesz: Izrael népe él!

A csendes megemlékezéseknek az a nagy előnyük, hogy mindenkinek a saját gondolataival kell megbirkóznia. Úton idefelé éppen egy izraeli katonatiszt beszámolóját olvastam, aki az első napon részt vett a Gáza melletti települések felszabadításáért folytatott harcokban. Arról beszélt, hogy a régióban kihelyezett katonai egységek a támadás első óráiban szinte teljes egészében megsemmisültek, sokan megsérültek vagy az életüket vesztették a meglepetésszerűen rájuk törő túlerő ellen vívott küzdelemben.

Az elesett katonák között volt annak a nőnek az unokája, aki négy éven át gondunkat viselte, amikor az egyik északon lévő kibuc iskolájában tanultunk tizenévesen. Idán sem volt sokkal idősebb nálunk, 20 évesen szolgált a Goláni gyalogosdandárban, és pont aznap temették el, amelynek estéjén a Csányi utcában mécsesek fényénél emlékeztek sokan, rá és több száz társára. A Hapoel Tel-Aviv focicsapatának megrögzött szurkolója volt, ezért piros pólóban öltözve kísérték utolsó útjára családtagok, rokonok, barátok, bajtársak, köztük számos ismerős arc.

Ismerős arcok szerencsére a Seress Rezső után Seress Udvarnak elnevezett foghíjtelken is akadtak bőven, meggyújtották a kis emlékmécsesüket, majd rövid időn belül átsétáltak a szemközti Gólem Színházhoz, ahol a színészek izraeli irodalmi művekből olvastak fel a virrasztóknak. Mások a meleg ital és keksz melletti beszélgetést választották.

Felolvasás a Gólem Színházban (Fotó: Kibic)

Feltűnő volt a sok külföldi jelenléte, az angol, héber és olasz mellett ukrán nyelvet lehetett hallani, sokan érkeztek a Budapesten tartózkodó menekültek közül. Ők mondjuk elég jól tudják, milyen az, amikor rátámadnak a hazádra és lebombázzák az otthonodat.

Az este többször is felhangszó Jerusálájim sel záháv (Arany Jeruzsálem) az egyik legismertebb izraeli dal a világon, amolyan második himnuszként is funkcionál a HaTikvá mellett. Az akkor még frissnek számító dalt a hatnapos háborúban azok az ejtőernyősök is énekelték, akik felszabadították Jeruzsálemet és a Siratófalat. 1967-ben a győzelem dala lett belőle, remélhetőleg ez most sem lesz másként.