Aki soha nem adta fel – kiállítás Izrael egyetlen női miniszterelnökéről Szombathelyen

Golda Meir születésének 125. évfordulója alkalmából az Agora Savaria Filmszínházban nyílt kiállítás.

Egy élet – képekben címmel nyílt kiállítás Golda Meir születésének 125. évfordulója alkalmából a szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban a helyi Magyar – Izraeli Baráti Társaság szervezésében, számolt be az eseményről a vaol.hu. A megnyitót követően levetítették Izrael első és eddig egyetlen női miniszterelnökét bemutató, a jom kipuri háború idején játszódó Golda című életrajzi filmet.

Golda Meir gyerekekkel a Sfájim kibucban 1950-ben (Fotó: Théodore Brauner / Wikimedia Commons)

„Golda az egyetlen férfi a kormányban”

– mondta róla a Dávid Ben-Gurion izraeli miniszterelnök. Ez a mondat olvasható a Savaria mozi kiállításán, jellemezve egyúttal a férfiközpontú világot, a férfiközpontú politikát, sőt a férfiközpontú zsidó hagyományokat is, írja a megyei lap.

A Kijevben született, az Egyesült Államokban felnőtt Golda Meirről a tudósítás szerint megnyitón elhangzott, hogy 1948-ban egyike volt Izrael állam megalapítóinak, majd 1949-től 1956-ig az ország munkaügyi, 1956-tól 1965-ig pedig külügyminisztere volt. 1965-ben betegségre és kimerültségre hivatkozva lemondott, 1969-ben azonban Lévi Eskol váratlan halála után ő lett az új miniszterelnök. Akkor már beteg volt, de soha nem adta fel.

Helen Mirren: Golda Meir az egyik legkülönlegesebb karakter, akit valaha játszottam

Még több Kibic

Romkocsmák zegzugai, imaház félhomálya, összekuszálódó életek a pesti zsidónegyedből

2026.09.15. 16 óra ago
Szántó T. Gábor Nem alszik, nem szunnyad című, ízig-vérig erzsébetvárosi művéről a szerzővel Asztalos Emese irodalomtörténész beszélget.

Nem zsidóként vagy magyarként fejezem ki magam, hanem Mathieu Kassovitzként

2026.09.15. 18 óra ago
Évek óta egy második világháborús, gyerekeknek szóló, egészestés animációs filmen dolgozik Mathieu Kassovitz, a kedden kezdődő Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége, aki egy interjúban magyar zsidó édesapjáról is beszélt.

A gázai háborúról szóló dokumentumfilm kapta a zsűri különdíját a Velencei Filmfesztiválon

2026.09.14. 2 nap ago
Az izraeli alkotók szerint filmjük a gázai háborúban történtekkel való szembenézésre szólít fel, az izraeli hadsereg szóvivője viszont teljes mértékben elutasította a benne elhangzott állításokat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »